Skip to content Skip to footer

Lezajlott a BPMK XI. E-mobilitásról másképpen konferenciája

Lezajlott a BPMK XI. E-mobilitásról másképpen konferenciája

Idén májusban már 11. alkalommal került megrendezésre a BPMK szervezésében és védnöksége alatt az egyik legnépszerűbb konferenciánk, az „E-mobilitásról másképpen” rendezvény.

Az AutoMotive Hungary országos szakkiállítás nyitónapjának kiemelt rendezvényeként minden évben teltházas – idén is közel száz szakmai résztvevővel zajló – a továbbképzésünk, melynek sikere többek között az aktuális témaválasztásban rejlik. Konferenciánkon rendszeresen előadnak a szakhatóságok, a szakma jelentős kutatói, piacvezető cégek képviselői. Idén is elfogadta a meghívásunkat a szakpolitikát felügyelő Energiaügyi Minisztérium, a HUMDA LAB, a Magyar Akkumulátor Szövetség. Képviseltette magát a BME Gépjárműtechnológiai tanszéke, illetve a MET csoport is. Nem utolsó sorban a szakma gyakorlati alkalmazását képviselő világcég, a Robert BOSCH is ismertette a járműipari fejlesztéseit.


A 2025-ös rendezvény főbb témái között volt az E-mobilitás első válsága okainak összefüggései, és az erre adandó válaszként a kormányzati szakpolitika lehetőségei és eredményei. Évek óta érdekes elemzéseket láthatunk a mobilitási alternatívák összehasonlításaira. 2025-ben a hajtásláncok elemzései és a felhasznált üzemanyagok kapcsolatai voltak terítéken, különböző szempontok alapján. A mobilitási energiatárolás fejlesztései és eredményei is nagy érdeklődésre tartottak számot, melyben szakmai viták is kirajzolódtak.

A BPMK örömmel ad lehetőséget a különböző szakmai álláspontok megvitatásának, melyek a kamara véleménye szerint előre viszik a szakmát, s iránymutató lehet a jövőre nézve.