Kezdőlap 5 Ügyfélszolgálat ( Page 9 )

Ügyfélszolgálat

Az ügyfélszolgálati tevékenység a beszámolási időszakban lényegesen megváltozott, mert megjelent a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységről. Ez magába foglalja a tervezést, szakértést, FMV-t, ME-t, épületek energetikai tanúsítását, továbbképzéseit. Megjelentek új jogosultságok is (vannak, amik viszont megszűntek). Az új számítógépi programra való átállás 2014. év elején megtörtént. Figyeljük és ellenőrizzük, hogy a jogosultsághoz kötött tevékenységet csak az arra jogosultak végezhessenek. Együttműködünk a mérnöki tevékenységet érintő kérdésekben az illetékes hatóságokkal, valamint a helyi önkormányzati szervekkel. Az atomenergia alkalmazása körében eljáró független műszaki szakértők minősítését a BPMK látja el országos hatáskörrel, jogszabályszerinti minősítő testület keretében első fokon. Tagjaink mérnöki tevékenységével kapcsolatban további szolgáltatásokat nyújtunk, pl. évi több mint 10 ezer jogosultsági és kamarai igazolást adunk ki, eljárási ügyekben felvilágosítást adunk.

 

ÜGYFÉLFOGADÁSI REND:

Hétfő: 9:00-11:30 és 12:00-15:00
Kedd: 9:00-11:30 és 12:00-15:00
Szerda: 9:00-11:30 és 12:00-16:00
Csütörtök: 9:00-11:30 és 12:00-15:00
Péntek: előzetes bejelentkezés alapján

A fenti időpontokon kívül előzetes telefonos megbeszélés alapján van lehetőség ügyintézésre.

 

PÉNZTÁRI NYITVATARTÁS:

Hétfőtől-Csütörtökig: 9:00-15:00
Pénteken: 9:00-13:00

 

AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE:

Telefon: +36 (1) 455-8860
e-mail cím: ugyfelszolgalat@bpmk.hu

 

Tervezők, szakértők jogosultságaival kapcsolatos ügyintézés, kamarai jelentkezés:

Farsang Erika – telefonmellék: 200

Csegezy Erzsébet – telefonmellék: 205

 

Felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök jogosultságaival kapcsolatos ügyintézés:
Takácsné Pellérdi Krisztina – telefonmellék: 201 

 

Cégregisztráció:
Hillierné Dankó Marianna – telefonmellék: 210

 

Határon átnyúló szolgáltatás, oklevél honosítás:
Csegezy Erzsébet – telefonmellék: 205

 

Atomenergetikai szakértői jogosultságokkal kapcsolatos ügyintézés:
Csegezy Erzsébet – telefonmellék: 205

 

Adategyeztetés, energetikai tanúsítói bejegyzéssel kapcsolatos ügyintézés:
Dudás Katalin – telefonmellék: 202

 

Átjegyzés:

Csegezy Erzsébet – telefonmellék: 205

Farsang Erika – telefonmellék: 200

Jeszenszky Katalin – telefonmellék: 214

 

Pénzügy / Pénztár:
Szentpéteri Brigitta – telefonmellék: 212 | szentpeteri.brigitta@bpmk.hu
Várady Andrea – telefonmellék: 213 | varady.andrea@bpmk.hu
Jeszenszky Katalin – telefonmellék: 214 | jeszenszky.katalin@bpmk.hu

Továbbképzések, oktatások, konferenciák:
Keresztes Anita – telefonmellék: 207keresztes.anita@bpmk.hu
Szeszák Veronika – telefonmellék: 208 | szeszak.veronika@bpmk.hu
Vincze Krisztina – telefonmellék: 206 | vincze.krisztina@bpmk.hu
Takáts Judit – telefonmellék: 222 | takatsne.judit@bpmk.hu

Elnökségi titkárság:
Benkő Tímea – telefonmellék: 219 | +36 30 864 1787 | benko.timea@bpmk.hu

 

Tagdíj és eljárási díj befizetése a következő bankszámlaszámra történhet:

10102086-68836102-00000000

2026. évre vonatkozó kamarai díjak:

Kamarai hírek
id. Rubik Ernő emléknap

id. Rubik Ernő emléknap

A Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozata, a Budapesti és Pest Vármegyei Megyei Mérnöki Kamara, a Komárom Esztergom Vármegyei Mérnöki Kamara, a Gépipari Tudományos Egyesület és a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület meghívja Önt a november 29-én, szombaton 10 órai...

bővebben

Kiemelt
Az Európai Mérnöki Kamarák Tanácsa ECEC-díjjal ismerte el Szőllőssy Gábor munkáját

Az Európai Mérnöki Kamarák Tanácsa ECEC-díjjal ismerte el Szőllőssy Gábor munkáját

Az Európai Mérnöki Kamarák Tanácsa (ECEC) november 7-én Nicosiában, Cipruson tartotta közgyűlését a Ciprusi Tudományos és Műszaki Kamara (ETEK) szervezésében. Mind a 17 tagszervezet képviselői összegyűltek, hogy megvitassák az európai mérnöki szakma jövőjének...

bővebben

Szőllőssy Gábor

Elnök

Kategóriák