A mérnöki közérzetről

Mottó „Sokan azt gondolják: Magyarország volt – én azt szeretném hinni: lesz!”  (gróf Széchenyi István)

Jól érezzük-e magunkat a „szakmai bőrünkben”, mi mérnökök, kérdezem sokszor magamtól. Vajon mások rólunk alkotott megítélése közel esik-e ahhoz, amit mi érzünk, gondolkodunk magunkról?  Adunk-e annyit az országnak, a gazdaságnak, amennyivel kivívjuk a társadalmi megbecsülésünket, mindennap hozzájárulunk-e mérnöki munka presztízsének emeléséhez, vagy lehajtott fejjel kullogunk-e haza esténként? Ismét eltelt egy nap, és nem történt semmi.
Ez persze, így nem igaz, mert dolgoztunk, tettük jól-rosszul a dolgunkat, ahogy számtalan szakma és hivatás munkásai teszik nap nap után. Azt azonban nem feledhetjük el, hogy mi, mérnökök azok közé tartozunk a társadalmi munkamegosztásban, akik hivatásnak tekintik a munkájukat, és nem hivalkodásból tesszük ezt, hanem azért, mert mérnöki észjárás, gondolkodás, alkotófantázia nélkül nem tartana ott a materiális világ, ahol tart. A mérnök hozzájárul az élet kényelmesebbé, jobbá tételéhez: ma már okosházak épülnek, az informatika területén hétmérföldes csizmákkal halad a fejlődés, a mérnök feltalál, tervez, kivitelez, épít, szolgálja a környezetet, hogy otthonosabban mozogjunk, komfortosan érezzük magunkat benne, hogy élvezzük a civilizációs vívmányokat. Elég csak utalnom a pandémiás világhelyzetre, mely ostromlott várrá tette szűkebb és tágabb környezetünket; hogy nem omlott össze az élet- és a gazdaság rendszere, az annak a fantasztikus folyamatnak köszönhető, amellyel a home office-intézménye működött, és hogy kutatók, biológusok, vegyészmérnökök, gépészmérnökök munkája kamatozott a lélegeztető-gépek gyártásában, és az életmentő vakcinák kifejlesztésében és gyártásában. Ezeknek a hatalmas mérnöki eredményeknek a jelentőségét talán csak évtizedek múltán ismeri föl majd az egyetemes emberi közösség.
A mérnöki észjárásra, a mérnöki tekintetre a világnak szüksége van, szélsőséges, meggyötört helyzetekben, mint ami az elmúlt két esztendőt jellemezte, még inkább.
Többször elmondtam a gondolataimat a mérnöki munka presztízsének változó megítéléséről, helyenként borongtam arról, hogy veszített értékéből a mérnöki pálya, megbecsülésében mélypontok mutatkoztak, ennek egyik legbiztosabb lakmuszpapírja a mérnöki karok népszerűsége a pályaválasztásban. A mérnöki kamara a maga eszközeivel évtizedek óta igyekszik a műszaki pályák felé orientálni a középiskolásokat. A magyar mérnökképzés világszínvonalára okkal hivatkozhattunk például; a magyar mérnökség világméretekben is jelentős vívmányairól kiállítást készítettünk, amit bemutattunk Brüsszelben, melynek nagy sikere tovább bátorított bennünket, ezért vándorútra vittünk az országban.
Forradalmi műszaki találmányok sokaságát képes bárki felsorolni, a gyufától kezdve a golyóstollon át a transzformátorig, citálva hajdani neves feltalálóik személyét is, ugyanakkor a közelmúlt vagy a jelen mérnöki újdonságainak számbavétele nem közismert. Annak ellenére, hogy műszaki, természettudományi képzésünk híresen magas színvonala nemcsak a múlt századokban „termelt ki” nagy formátumú műszaki alkotókat, tudósokat és adott megannyi fontos találmányt a világnak. Innovációs képességünk napjainkban is több mint figyelemreméltó. Nincs azonban olyan termék vagy tudás, amelynek ne lenne szüksége marketingre és kommunikációra. A magyar mérnökök mindenütt eredményesek ma is a világban a fejlesztés, a kutatás, a szakági tervezések terén.  Ezeket a sikereket reklámoznunk is kell. Ezért a mérnökkiállítás mellett fórumokon, ankétokon is fölhívtuk a figyelmet azokra a nagyságainkra, akik a szó szoros értelemben változtattak a világ állapotán. Szoros együttműködésben a Műegyetemmel szakmai napokat, konferenciákat szerveztünk napjaink mérnöki eredményeiről is.
Rendezvényeink másik – a jövő nézőpontjából legbecsesebb – célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalokat orientálja, és ráébressze őket mérnöki pálya szépségeire. Meggyőződésem, hogy a jelentős mérnöki teljesítmények fölcsigázzák a pályaválasztók érdeklődését, a műegyetemi tanulmányok és a mérnöki szakmák iránt, a műegyetemi hallgatókat pedig a nagy elődök példája sarkalhatja a jobb teljesítményre – ez a képződő tudás az ország fölemelkedésének a záloga.
Tudjuk, hogy van a mérnöki munka megbecsülésének pénzzel, anyagi javakkal is kifejezhető értéke, de mi azt is megpróbáltuk bemutatni, hogy a mérnöki hivatás egyúttal egy követendő értelmiségi magatartást, munkahelyi és társadalmi mintaadást, is jelent. Úgy gondoljuk, hogy szavaink meghallgatásra találtak, és mindig egy kis lépéssel előbbre jutottunk. Miért volt minderre szükség? Mert a magyarországi értelmiség jelentős hányada műszaki végzettségű szakember, és ők határozzák meg a gazdaságunk teljesítőképességét, erejét. Nemcsak a máét, hanem a holnapét is.
Ma olyan az egész földkerekségen a helyzet, hogy – így vagy úgy – mindenki gondok, problémák közepette él, alkot, munkálkodik, és nehezen kiszámítható, hogy mit hoz a holnap, a holnapután. Pesszimizmusra adhat okot még mindig, hogy a járvány itt ólálkodik továbbra is körülöttünk, az életnek, a társadalmi létnek kicsit elveszett, elhomályosult a fénye mindnyájunk számára. Ez hat a magyar mérnökök közérzetére is, miránk is, hiszen olyan megoldásra váró és kiszámíthatatlan problémák tornyosultak egyik pillanatról másikra előttünk, amit a legélénkebb fantáziával megáldott sci-fi író sem tudott volna elképzelni. De elhessegettük az árnyakat, talpon maradtunk, megálltuk a helyünket, tudással, tettvággyal, ahogy az ország is.
Közérzetünket ma az óvatos derűlátás, az optimizmus határozza meg.

Kassai Ferenc