BPMK kapcsolatai
Kamaránk az ország teljes tagságának mintegy felét soraiban tudó mérnöki köztestület; igen kiterjedt és sokrétű kapcsolatokkal rendelkezik.
A működés és szervezettség szempontjából legfontosabbak:
– a kamarai belső kapcsolatok az országos szervekkel, a területi kamarákkal és a tagozatokkal,
– a megkülönböztetett figyelmet érdemlő, más köztestületekkel, társadalmi és civil szervezetekkel ápolt kapcsolatok,
– továbbá az ország, a mérnökség és a kamara érdekeit szolgáló parlamenti és kormányzati szakmai kapcsolatok.
Belső kapcsolatok
A BPMK és az MMK közötti napi kapcsolattartás eredményesen működik. A szakcsoportokat a szakmai tagozatokkal összhangban működtetjük. A területi kamarákkal az új jogszabályok megjelenése miatt sűrűn egyeztetünk. A titkári értekezleteken több ügyintézővel is képviseltetjük magunkat.
Társadalmi és civil kapcsolatok
Számos társadalmi és civil szervezettel kerültünk kapcsolatba. Ebből kiemelhető:
– a társ szakmai kamarák közül kiemelhető kapcsolatunk van az Építész Kamarával, az Igazságügyi Műszaki Szakértői Kamarával,
– Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft -vel
– a MTESZ-szel és tagszervezeteivel ápolunk jó kapcsolatot,
– a Magyar Mérnökakadémiával is tartjuk a kapcsolatot,
– részt veszünk a különböző, egyéb szakmai szervezetek (ETE, ÉVOSZ, FAT, MET, MFTTT stb.) munkájában a mérnökség érdekeinek képviselete, valamint a szakmai tapasztalatok átadása és érvényesítése érdekében.
– A működési területünkön levő műszaki felsőoktatást végző intézményekkel szoros kapcsolatot ápolunk.
– Mecsi József a BPMK alelnöke a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) Műszaki Szakbizottságának választott tagjaként vesz részt a bizottság munkájában.
Együttműködéseink sorából kiemelhető:
• 2014. januárban a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara csatlakozott a Járműipari Felsőoktatási és Kutatási Együttműködési Megállapodáshoz. Az oklevelet Kassai Ferenc a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke vette át. Az Együttműködési Megállapodás – összhangban „A nemzeti felsőoktatás fejlesztéspolitikai irányaival” – a járműiparban jelentős képzési és tudományos kompetenciával bíró felsőoktatási intézmények együttműködésén és a járműgyártó gazdasági szervezetekkel való szoros kapcsolaton alapul. Az együttműködés irányulhat a mérnökképzés tartalmi és módszertani fejlesztésére, a gyakorlati képzés megszervezésére, kutatási és fejlesztési feladatok megoldására, pályázatok kidolgozására és lebonyolítására. Az együttműködő partnerek a kooperáció és munkamegosztás révén összehangolják tevékenységüket, a járműipar számára fontos mérnökképzésben, az oktatás fejlesztésében és a járműipari kutatás terén.
• 2014. április 24-én a BPMK, a HUNKOR, és a Vegyészmérnöki Tagozat képviselői megállapodtak, hogy együttműködnek a különböző szakterületeken működő mérnökök a fő tevékenységük támogatását biztosító korrózióvédelmi továbbképzésében, korrózióvédelmi mérnökök továbbképzésében, minősítésében, tanúsításában, a szabványosítás, műszaki szabályozás szakértői, javaslati és véleményezési munkáiban, való részvételben.
Az együttműködés célja a tervező-, szakértő-, felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr mérnökök gyakorlati, a mérnöki munka minőségét, megalapozottságát segítő korrózióvédelmi ismereteinek aktualizálása, bővítése, a képzés, tudás ellenőrzés folyamatába szakértői közreműködés biztosítása.
• Ún. „Mérnökiskolát”-Mentori program. A MMK 2013. évi közgyűlésén elfogadott és a
2013. novemberben meghirdetésre került „mentori program” megvalósításában kiemelkedő
szerep hárul a szakmai tagozatokra és a területi kamarákra, a rendszer koordinátorára, vala-
mint a kapcsolattartásra és a program működtetésének segítésére, a területi kamarák javasla-
ta alapján kijelölt ún. régió felelősökre (területi összekötőkre). A BPMK az általa kezdemé-
nyezett „mérnökiskola” szervezése során már számos tapasztalatot szerzett, a kommunikáci-
ós rendszert és az adatbázist célszerű a szerzett tapasztalatok felhasználásával kialakítani.
Állami kapcsolatok
A területi kamaránk elnöke Kassai Ferenc a BPMK elnöke az MMK alelnöke évek óta az MMK kormányzati összekötője.
Elnök úr képviseli a kamarát a parlament, különböző bizottságaiban, az MMK parlamenti összekötőjeként. Részt vesz a parlament plenáris ülésein, közvetlenül, vagy közvetve – szakértőként– bekapcsolódik a különböző parlamenti bizottságok munkájába amiből kiemelhető:
• az Önkormányzati és településfejlesztési bizottság,
• a Gazdasági és informatikai bizottság,
• a Fenntartható fejlődés bizottság
Ezáltal a szakma és a mérnökség érdekeit szolgáló javaslatokat közvetlenül megteheti a kamara.
A Belügyminisztérium által alapított Országos Építésügyi és Településendezési Tanács a BPMK elnöke, tagjai, aktívan vesznek részt az OÉTT bizottságainak munkájában.
Mecsi József a BPMK alelnöke a BM OKF Iparbiztonsági Tanácsadó testület tagjaként 2012-től vesz részt a bizottság munkájában.
Együttműködési megállapodások
• Pest Megyei Kormányhivatallal (PMKH) 2011. évben kötött együttműködési megállapodás keretén belül a BPMK építésfelügyeleti ellenőrzéseket végez a PMKH, Gödöllői Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatal megbízásából. Az építésfelügyeleti hatóság éves ellenőrzési ütemterv összeállításában részt veszünk továbbá a helyszíni ellenőrzések alapján javaslatokat dolgozunk ki.
• Együttműködési megállapodást kötött 2013. novemberében a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. az energetikai ellenőrzések elvégzésére. Épületenergetikai ellenőrzést az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 1997. évi LXXVIII.törvény 38/C §-a kijelölése alapján végzi a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara (BPMK), az ország minden részéről bevont szakemberek hathatós közreműködésével.
Az energetikai tanúsítás egyfajta mérés, amit mérnökeink jogszabályok által meghatározott módon kell, hogy elvégezzenek. Ennek eredménye egyrészt lakosságunk tudatosságát növeli, de befolyásolja az ingatlan értékét, bérbeadás esetén a bérleti díjat, de a különböző pályázatokon elérhető támogatások összegét is. Az ellenőrzés elvégzésében a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarára (BPMK) jelentős szerep hárul.
• Egyeztető megbeszélést tartott a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Építésügyi Hivatala. A kötendő együttműködési megállapodás célja, a Minisztérium által tervezett építésüggyel kapcsolatos szakmai konferenciákon való közreműködés.
• 2014. márciusában a BPMK és a Belügyminisztérium OKF Iparbiztonsági Főfelügyelősége együttműködési megállapodást készített elő az iparbiztonság területén működő szakértők tevékenységének végzésére vonatkozó szabályozás kidolgozásában, továbbá a szakértői tevékenység engedélyezésében és nyilvántartásba vételében.
Önkormányzati kapcsolatok
A BPMK – a 2007. év vége óta kialakított a fővárosi kerületek és Pest megyei térségek jelentős részében – a kapcsolattartói együttműködések keretében vesz részt a régió mérnöki munkát igénylő feladataiban.
Az együttműködés célja, hogy a Kamara és az Önkormányzat között közvetlen párbeszéd alakuljon ki az építés a közlekedés, településrendezés, tervezés, tervpályázatok, közbeszerzés, az energiaügyek, közművek és hírközlés, a környezetvédelem és vízügy, valamint az ipari technológiák szakterületein a fenntartható fejlődés érdekében. Az együttműködés célja továbbá, hogy a kerületekben és térségekben lakó kamarai tagok tevőlegesen is részt vehessenek a kerület fejlesztési koncepciójának kialakításában, ezáltal erősödjön a lokálpatriotizmus.
• 2014. évben megkötött együttműködéseink sorából kiemelhető Budapest Főváros Önkormányzata és a BPMK közötti együttműködési megállapodás előkészítése. A Felek közötti együttműködés lehetőséget kínál arra, hogy a műszaki-mérnöki szakterületek a jelenleginél hatékonyabban érvényesítsék a fővárosi érdekeket, illetve, hogy a fejlesztések és az innováció területén a Felek által – a preambulumban megfogalmazott célok elérése érdekében – végzett tevékenységek összehangolt keretek között kerüljenek megvalósításra. Az együttműködés szakterületei közlekedés, közművesítés, vizeink-vízpartjaink rendezése, energia, energetika környezetvédelem.
• Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás keretén belül a BPMK tagjai esetenkénti segítséget nyújtottak a településrendezés, építési hibák, építés és közlekedés, környezetvédelem és vízügy, energia ügyek, közművek és hírközlés szakterületeken.
• Együttműködési megállapodás keretében a kamara elnöke Szalay Gábort bízta meg a Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata felé kapcsolattartói tevékenység ellátásával. A kapcsolattartó feladata az önkormányzaton belül a különböző vezetői szinteken olyan formális és informális kapcsolatrendszer fenntartása, mely a mérnöki szempontok érvényesítését az önkormányzat munkájában lehetővé teszi. .
Címszavakban néhány az utóbbi évben elvégzett, vagy folyamatban lévő munkák közül:
– Zöld Zugló Energia Stratégia Koncepció kidolgozásában és a pályázat kiértékelésében való közreműködés
– Thököly út forgalomcsillapítása érdekében létrehozott munkacsoportban való közreműködés
– Főváros kelet-nyugati közlekedési tengelyével kapcsolatos szimpózium előkészítése, megszervezése, sikeres lebonyolításban való tevékeny részvétel
– Rendszeres részvétel a Budapesti Közlekedési Központon (BKK) belül működő, a főváros közép és hosszú távú közlekedésfejlesztésének előkészítésével foglalkozó Balázs Mór Bizottság ülésein.
– Kapcsolattartói részvétel a lakossági fórumokon és – meghívottként – a képviselőtestületi üléseken, valamint a Zuglói Vállalkozói Klub rendezvényein
– ZKSZT -vel kapcsolatban felmerülő módosítási igények folyamatos figyelemmel kisérése, módosítások javaslatok véleményezése, részvétel a jóváhagyási folyamatokban
– Dr. Neuschloss Kornél építész (Fővárosi Állatkert főépítésze) emlékére, emléktábla állítás előkészítése születésének 150. évfordulójára
– Felsővezetői szintű kapcsolattartás a Zuglói Vagyonkezelő Zrt.-vel
Az együttműködés több mint három éve eredményesen zajlik. A kapcsolattartó tevékenységét Zugló polgármestere illetve főépítésze több alkalommal köszönő levéllel méltányolta.
Részt veszünk a Fővárosi Tervtanács munkájában
A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara képviselője rendszeresen részt vesz a Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája által szervezett Fővárosi Szabályozási Kertterv (FSZKT) eseti módosításainak előkészítő szakmai véleményezésében és azok egyeztető tárgyalásain. A szakmai véleményezés az FSZKT eseti módosításaiban érintett kerületi kapcsolattartók bevonásával észrevételei, javaslatai figyelembe vételével készül. Pl.: V.; VIII.; IX.; XIV.; XVI.; XVII.; XVIII.; XX. kerület
Cégkapcsolatok
A BPMK folyamatosan kapcsolatban áll a működési területén lévő cégekkel, különösen azokkal, amelyeknél jelentős számú mérnök dolgozik. A kapcsolat kiterjed a kölcsönös tájékoztatásra, a rendezvényszervezésre, továbbképzésekre.
Sajtó-, médiakapcsolatok
Kamaránk mind a szakmai, mind az országos sajtóban intenzíven jelen volt, minden, a mérnöki világot érintő, és országos figyelemre számot tartó kérdésről kifejtette a véleményét. (Klubrádió több műsorában, Info rádióban, az ATV-ben, Magyar Televízió Híradó c. műsorában, Echo Tv-ben, Kossuth rádióban, Népszabadságban, a Magyar Nemzetben, Magyar Hírlapban, az Egyenlítőben, és a Mérnök Újságban, emellett internetes honlapokon és az Önkormányzatok által kiadott, jelentős példányszámban megjelenő helyi lapokban).