BPMK

Kamarai hírek (426)

ÁSZ ellenőrzés


Az Állami Számvevőszék 2015-2018. közötti időszakot érintő megfelelőségi ellenőrzést folytatott. Az ellenőrzést a Magyar Mérnöki Kamara országos szervezeténél és 19 megyei területi kamaránál folytatták le.

  • Utolsó módosítás: kedd, 22 szeptember 2020 12:35

A biztonságé az elsőbbség…

Átadták a 2020. évi Közlekedési Kultúra Napja rendezvényhez kapcsolódó kitűntetéseket. Az idei év mottója: „A biztonságé az elsőbbség” volt.

  • Utolsó módosítás: kedd, 15 szeptember 2020 11:32

Műegyetemi Épületgépész Napok

Huszonhat éve hirdetjük, hogy találkozzunk november végén, amit meg is tettünk évről évre. Változatlanul igaz, hogy a személyes kapcsolattartás jelentette és jelenti ma is a szakmai szereplők közötti bizalom kialakulásának és megerősítésének lehetőségét.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 14 szeptember 2020 09:04

Elmarad az épületgépész tervezői konferencia

Tisztelt Kollégák! Szeptember eleje óta különösen aggódva figyeljük a híreket, az egyre növekvő esetszámokat, az arra vonatkozó felhívásokat, hogy bár a többszáz fős szakmai rendezvények megtartása nem tilos, járványügyi szakértők és egészségügyi szakemberek arra kérik a szervezőket, hogy amelyiket nem feltétlenül szükséges megtartani, azt halasszuk inkább.

  • Utolsó módosítás: szerda, 09 szeptember 2020 11:10

BPMK küldöttgyűlés

Szeptember 4-én tartotta éves küldöttgyűlését a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

A gazdaságvédelmi akcióterv az építőipart is segíti

A magyar gazdaságban, így az építőiparban is elindult már a javulás, ami pedig a GDP 20-21 százalékát lefedő gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhető – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szeptember 4-én a mérnöki kamara székhelyén megrendezett Építők napi díjátadón.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 07 szeptember 2020 11:10

EGY RENDHAGYÓ TANÉV ELÉ

Ahogyan ebben az esztendőben a vírusjárvány következében szinte minden rendhagyó módon történik, a szeptemberi tanévkezdet sem olyan lehet majd, mint ahogy azt korábban megszoktuk; óvatosságra, körültekintésre intenek az egészségügyi szakemberek a járvány második hullámra számítva, amelyet az őszi hónapokra prognosztizálnak.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Őszi nagyrendezvényeink

Szeptemberben és októberben is több nagyrendezvénye lesz a BPMK-nak. Amennyiben a járványügyi helyzet nem engedi a kontaktórás megrendezést, a képzéseket minden esetben változatlan időpontban online tartjuk meg.

  • Utolsó módosítás: péntek, 28 augusztus 2020 08:55

A járható útról

A járható útról címmel jelent meg a Világgazdaság augusztus 25-i számában Kassai Ferenc legújabb publicisztikája.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Gondolatok a fővárosi kerékpárhálózat bővítéséről

A fővárosi kerékpárhálózat bővítése, az azzal való foglalkozás jogos és indokolt. Ez azonban csak kellő szakmai megalapozással, a közlekedési rendszerbe illesztve, nem pedig improvizatívan, egy adott vészhelyzetet kihasználva történhet.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Összeköttetések

2020. június 18-án, 98 nap után véget ért Magyarországon a veszélyhelyzet. A koronavírus-járvány elleni védekezés sikeres volt.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Energetikai koncepcióterv

Zugló Önkormányzata 2019 decemberében átfogó energetikai koncepcióterv készítésének szakmai koordinációjára kérte fel a BPMK-t.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Építők napi köszöntők

Egy különleges ÉPÍTŐK NAPJA elé. Kassai Ferenc, Koji László, dr. Nagyunyomi-Sényi Gábor és Pallagi Gyula gondolatai.

  • Utolsó módosítás: vasárnap, 07 június 2020 08:22

ÉPITŐK NAPJA 2020

A hagyományok szerint minden év június első vasárnapján ünneplik az építő- és építőanyag-iparban dolgozók az ÉPÍTŐK NAPJÁT. Az Építők Napja tehát az ünnep pillanatáé, annak a hagyománynak a folytatása, amikor teljes azokat köszöntjük, akiknek az áldozatos tevékenységétől épített környezetünk minősége, szépsége, és nem túlzás azt mondani, világunk, életünk biztonsága függ. Ezért az épített környezet alakítása nem egyetlen szakma belügye, hanem meghatározó társadalmi, társadalompolitikai kérdés.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Közlekedési Munkacsoport

A BPMK Közlekedési Munkacsoportja véleményezte a fővárosi közlekedési beavatkozásokkal kapcsolatos határozatokat.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Kamaránk újranyitása

Tisztelt Szakmagyakorlók! Tisztelt Kollégák!
 Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. június 2-től előzetes időpont egyeztetés után ismételten lehetőség nyílik a székhelyünkön történő (1117 Budapest, Kaposvár u. 5-7.) személyes ügyintézésre, a megszokott ügyfélfogadási rend szerint:

  • Utolsó módosítás: szerda, 27 máj. 2020 10:19

Rendhagyó módon rendezték meg a 2020. évi Közlekedési Kultúra Napját

2015. óta egyre nagyobb sikerrel, egyre szélesebb körben szerveztük meg A Közlekedési Kultúra Napja programsorozatot május 11-én, illetve ahhoz kapcsolódóan. Az országos rendezvények és aktivitások ráirányították a figyelmet a közlekedés kultúrájának jelentőségére, sokszínűségére a közúti, a vasúti, a vízi és a légi közlekedés területén egyaránt.

  • Utolsó módosítás: szerda, 13 máj. 2020 11:41

Koronavírus: problémák és javaslatok

A Budapesti és Pest Megyei Kamara részéről a koronavírus járvány kapcsán, a 15. héten felmerült problémák és javaslatok.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 27 április 2020 10:02

Összefoglaló a BPMK első online szakmai továbbképzéséről

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara április 17-én, az esti órákban hirdette meg az első online szakmai továbbképzési alkalmat "Aktuális kérdések az elektronikus építési napló vezetésében" címmel. A képzés törzsanyagát több szakmai tagozat is elfogadja, ezért esett a választásunk éppen erre a témára.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

BIZALOM

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnökének publicisztikája a Világgazdaságban.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Online szakmai továbbképzés

Április végétől a BPMK lehetővé teszi, hogy a szakmagyakorlók online módon is teljesíthessék szakmai továbbképzési kötelezettségüket.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

BPMK elnökségi ülés

A BPMK elnökségi ülése – a veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályok előírásaira tekintettel – 2020. április 6-án elektronikus úton került lebonyolításra.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Közlekedési Kultúra Napja

Az elmúlt években egyre nagyobb sikerrel, egyre szélesebb körben szerveztük meg a Közlekedési Kultúra Napját május 11-én, illetve ahhoz kapcsolódóan.

  • Utolsó módosítás: kedd, 31 március 2020 12:06

Időpontváltozás – Construma, Ipar Napjai, Automotive

A Hungexpo Zrt. vezetősége, követve az operatív törzs ajánlását, a Construma, az Ipar Napjai és az Automotive kiállítás elhalasztásáról döntött.

  • Utolsó módosítás: kedd, 31 március 2020 11:59

Szeptemberben tartjuk a siófoki közlekedésfejlesztés konferenciát

Tájékoztatunk minden érdeklődőt, hogy a Siófokon május 13-15-re meghirdetett „Közlekedésfejlesztés Magyarországon” c. országos konferenciát a koronavírus vészhelyzet miatt új időpontban, 2020. szeptember 9-11-én Siófokon változatlan tartalommal és paraméterekkel tartjuk meg.
Részletek a „Jelentkezési felhívás”-ban olvashatók.
A szervezők megértésüket köszönik!

  • Utolsó módosítás: kedd, 17 március 2020 11:25

KLENEN '20

A 2020. március 11-12-én a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara közreműködésével Visegrádon megrendezett „Klímaváltozás – Energiatudatosság – Energiahatékonyság” konferencián kiemelt figyelmet fordítottunk az energetikai auditori és szakreferensi feladatokkal kapcsolatos tapasztalatcserére, különös tekintettel arra, hogy 2019. ismét „audit év” volt, az ISO 50001 szabvány módosításából adódó változásokra, a 2020. január 16-án közzétett Klíma- és Energiastratégiai dokumentumokra, valamint az almérők telepítési kötelezettségét elrendelő MEKH rendeletre.

A résztvevők plenáris előadások keretében kaptak összefoglalást hazánk energia- és klíma politikai céljairól és tervezett szakpolitikai intézkedéseiről, a hazai energetikai auditálás tapasztalatairól és eredményeiről, megismerhették az energetikai auditálás tapasztalatait és eredményeit Szlovákiában, valamint tájékoztatást kaptak az energetikai auditori és szakreferensi megújító vizsgák tematikájáról és rendjéről, nem utolsó sorban bemutatkozott néhány, az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázaton díjazott személy, ill. szervezet is.
Fontosságához mérten idén is önálló szekcióban hallgathattak a résztvevők az energiapolitikai kérdésekkel foglalkozó előadásokat csakúgy, mint az ipari- és épületenergetikai területről hozott tapasztalatokat, jó példákat és megoldásokat. Nagy örömünkre szolgált, hogy továbbra is önálló szekcióban került sor a tehetséges fiatal energetikusok bemutatkozására, elsősorban az Energetikai Szakkollégium és az AEE Magyar Diáktagozatának soraiból.
A konferencia második napját párhuzamos szekciókban az e-mobilitás aktuális kérdéseivel foglalkozók és az ISO 50001 szabványt bevezető és alkalmazó szakemberek osztották meg tapasztalataikat az aktuális szabványátállás tapasztalatairól és kihívásairól. Ezután a hallgatóságot is bevonó kerekasztal beszélgetés során vitatták meg a társasági adó energetikai célú felhasználása körül tapasztalt nehézségeket. Az almérők beépítési kötelezettségét elrendelő MEKH rendelet aktualitásának teret adva a konferencia az ebédszünetet követően dupla szekcióban segítette a tudásmegosztást, mind a rendelet értelmezésével kapcsolatban, mind a piacon elérhető termékekhez és szolgáltatásokhoz köthető jó példák bemutatásával.

Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény 13. §-a rendelkezik az energetikai audit minimális tartalmi követelményeiről. Meghatározza többek között, hogy „az energetikai auditnak ki kell terjednie a fejlettebb üzemeltetési eljárások és esetleges új berendezések bemutatására”. Erre tekintettel a konferencián több cég is élt a lehetőséggel, hogy kiállítás formájában is bemutathassák az energiahatékonyság növelését segítő termékeiket és eszközeiket.
A tapasztalatok azt mutatták, hogy a konferencia előadásai, a tapasztalatcserék, valamint az energiagazdálkodás hatékonyságának növelését eredményező módszerek és technikák bemutatása hozzájárult a résztvevők ismereteinek bővítéséhez és segíteni fogják Őket mindennapi munkájuk végzésében.
A konferencián a BPMK elnökségét Nagy Péter és dr. Zsebik Albin képviselték, akik előadást is tartottak.

A konferencia megnyitója alkalmából Kassai Ferenc elnök úr nevében dr. Zsebik Albin köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében elmondta, hogy a BPMK különös figyelmet fordít az energiagazdálkodás hatékonyságának növelésére, ezért is alapította meg az Energiahatékonysági szakcsoportot, amely az Energetika Tagozattal és az ETE Energiahatékonysági szakosztályával együttműködve törekszik a konferenciához hasonló tapasztalatcserék szervezésére.
A konferencián meghirdetésre került a jövő évi, KLENEN ’21 konferencia, amely
2021. március 10-11-én kerül megrendezésre.
A konferencia szervezői 2020. október 15-ig várják az előadással jelentkezőket előadásuk címének és rövid összefoglalójának a www.klenen.eu honlapra történő feltöltésével.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 16 március 2020 15:04

A BPMK veszélyhelyzeti intézkedései

Tisztelt Szakmagyakorlók! Tisztelt Kollégák!

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletben a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében 2020. március 11. 15 órától Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdet ki.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 16 március 2020 13:26

A mérnöki kamara vészhelyzeti intézkedései

A Kormány a március 11-én, 15 órakor hatályba lépett 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Tájékoztató a koronavírus járvánnyal összefüggésben hozott intézkedésekről

Ha Ön a közelmúltban olyan országban járt, ahol új koronavírus-járvány zajlik, vagy kapcsolata volt valakivel, aki az érintett területről érkezett, vagy esetleg a betegség tüneteit észleli magán, kérjük, hogy a kamarai továbbképzéseken, vizsgákon, vagy más rendezvényeken a többi résztvevő egészségének megőrzése érdekében NE VEGYEN RÉSZT.

  • Utolsó módosítás: kedd, 10 március 2020 11:57

Építőipari Nívódíjasok konferenciája

A mérnöki kamara Kaposvár utcai székhelyén rendezték meg március 6-án az Építőipari Nívódíjasok konferenciáját.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Hűtéstechnikai szakmai továbbképzés a Construmán

Az építőipar hazai csúcsrendezvénye, a közép-kelet-európai régió vezető otthonteremtési kiállítási csokra, a CONSTRUMA 2020-ban április 1-5. között kínál újabb lehetőséget az építőipar, épületgépészet és lakberendezési szakma szereplőinek a bemutatkozásra, újdonságaik felvonultatására a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

  • Utolsó módosítás: csütörtök, 05 március 2020 14:17

Épületgépész Tervezői Konferencia 2020 - középpontban a víz

A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara 2020-ben már ötödik alkalommal rendezi meg az Épületgépészeti Tervezői Konferenciát, amellyel a tervezői szakterületen tevékenykedők szakmai továbbképzését szándékozik segíteni.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00
Subscribe to this RSS feed