BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Szilágyi Gábor 1943–2018

Dr. Szilágyi Gábor 1943. január 12-én született Budapesten. Az ELTE Természettudományi Karán szerezte geológus diplomáját 1968-ban. Még ebben az évben dolgozni kezdett az FTV (Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat) Geotechnikai Irodáján tervezőként.

Bezár a Duna Múzeum állandó kiállítása

Az esztergomi Duna Múzeum állandó kiállítása március végén bezár és csak a jövő évi Víz Világnapján egy új, állandó bemutatóval nyit ki újra. A múzeum Tanulmányi Raktára és foglalkoztatója továbbra is nyitva marad és fogadja a látogatókat.

Elhunyt Török Dezső János

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2018. február 15-én hosszú szenvedés után elhunyt Török Dezső János okleveles gépészmérnök, az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség volt vezetője, a Mérnöki Kamara örökös tagja. Életét kiemelkedő mérnöki, feltalálói, vezetői, közéleti munkásság, magatartás jellemezte.

Családja szűk körben vett tőle búcsút.

Építőipari nívódíjasok konferenciája a kamarában

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, az Építéstudományi Egyesület (ÉTE), az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építőipari Mesterdíj Alapítvány (ÉMA) március 2-án konferenciát szervezett ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJASOK – 2017 címmel. Az esemény házigazdája a BPMK volt.

Subscribe to this RSS feed