BPMK

A főváros szolgálatában

A Fővárosi Közgyűlés április 30-án hozott határozatot arról, hogy együttműködési megállapodást kössön Budapest Főváros Önkormányzata a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarával.

Az együttműködés lehetőséget teremt arra, hogy a műszaki-mérnöki szakterületeken a jelenleginél hatékonyabban érvényesüljenek a főváros érdekei, valamint arra, hogy a felek összehangolt keretek között tudjanak tevékenykedni a budapesti fejlesztések és innováció terén, kiteljesítve a fejlesztési projektek esetében a mérnöki gondolkodás, a probléma megoldás fölényét és érvényesülését.

A Főváros és a BPMK közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására június 4-én került sor a Főpolgármesteri Hivatal tanácstermében.

Tarlós István főpolgármester köszöntőjében leszögezte: erős és sikeres főváros nélkül nincs erős és sikeres Magyarország, Budapest pedig csak akkor lehet erős és sikeres, ha támaszkodik arra a szellemi tőkére, amelyet a műszaki értelmiség kreatív megoldásai jelentenek. Tarlós szerint európai nagyvárosként Budapest számos kihívással szembesül. Ezek közé tartoznak a közlekedési és környezeti problémák, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a társadalmi kohézió megerősítése, továbbá az építészeti és kulturális örökség megőrzése. E kihívásokra a városfejlesztés keretein belül kell választ találni, ami olyan integrált és kreatív szemléletet jelent, amelyben a kultúra, a gazdaság, a közösség és a környezet egyaránt fontos szerepet játszik. A műszaki infrastruktúra, különösen a közlekedési, a közüzemi szolgáltatások és a közterületek minősége egyaránt feltétele a magas színvonalú városi életformának. A főpolgármester úgy fogalmazott: a jelenlegi városvezetés elkötelezett amellett, hogy Budapestet élhető, szerethető várossá tegye mindenki számára. Infrastruktúráját javítsa, hogy behozza a hosszú évekre, olykor évtizedekre visszanyúló lemaradást.

„Az együttműködési megállapodás aláírásával a főváros ki tudja aknázni a kamara felkészültségét, azt, hogy tagjainak tudását, műszaki felkészültségét a közösség, a főváros és a nemzet számára kamatoztassa. Budapestnek, de az országnak is nagy szüksége van a műszaki értelmiség kreatív megoldásaira. Szükségünk van azokra, akik új dolgokat hoznak a világba, és azokra is, akik ezeket az újításokat felismerik és visszaigazolják – mondta Tarlós István. „Bár az együttműködési megállapodást hivatalosan csak most írjuk alá, korábban is volt rá példa, hogy a kamara szaktudására támaszkodott a főváros. Egy korábbi közlekedésfejlesztési szimpóziumon a pesti oldal keleti-nyugati közlekedési tengelyének fejlesztése kérdésében kérte a főváros a mérnöktársadalom támogatását és segítségét, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara hatékony közreműködését. A kamara és a főváros közötti, most elmélyített együttműködés kiterjed egyebek mellett a közlekedés, kiemelten a közösségi közlekedés területére, a vízgazdálkodás kérdésére, a sajnos változatlanul aktuális árvízvédelmi kérdésekre, a Duna-partok fejlesztésére, valamint a környezetvédelem témakörére, beleértve a megújuló energiaforrások alkalmazását" – jelentette ki a főpolgármester.

Kassai Ferenc a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke köszöntötte a megjelent kamarai tagokat és a főváros képviselőit.

Tarlós István gondolatához csatlakozva elmondta: hogy Budapest előtt álló kihívásokra a fenntartható városfejlesztés keretében kell megadnunk a választ, amely olyan integrált és kreatív szemléletet jelent, amelyben a kultúra, a gazdaság, a közösség és a környezet egyaránt fontos szerepet játszik. Hangsúlyozta, hogy a Kamara mérnökeinek tudáskapacitása a főváros rendelkezésére áll.

Biztos abban, hogy a megállapodás pontjait tartalommal töltik ki, és utalt arra, hogy korábban is konstruktív és mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolat volt a Tarlós István vezette főváros és a BPMK között. Külön köszönetét fejezte ki a főpolgármesternek azért, hogy figyelmet szentelt a BPMK tevékenységének és megtisztelte részvételével a Kamara több rendezvényét.

Budapest, 2014. június 5.

8328cc5a79.jpg3528159837.jpgf755688122.jpgd74f02b290.jpg84268ed388.jpg989393296f.jpg0aea8acfa3.jpgcec54fa987.jpge7254252bb.jpg