Stratégiai partnerség a honvédelmi tárcával
A megyei kamara Angyal utcai székházában kötött együttműködési megállapodást június 8-án a BPMK és a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatala.
- Utolsó módosítás: kedd, 16 június 2015 12:45
A megyei kamara Angyal utcai székházában kötött együttműködési megállapodást június 8-án a BPMK és a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatala.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése előtt június 10-én bemutatott megvalósíthatósági tanulmány szerint Magyarország képes 2024-ben olimpiát rendezni, Budapest esélyes pályázó, az országnak pedig megéri otthont adni a játékoknak.
A Magyar Olimpiai Bizottság az Olimpiai Védnöki Testülettel közösen indított Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program támogató, együttműködő szervezete a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a kamara közötti stratégiai keret-megállapodásra alapozva a Hírközlési és Informatikai Tagozat kidolgozta az állami szervekkel való infokommunikációs együttműködésre vonatkozó konkrét javaslatait.
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara 2015 márciusában együttműködési megállapodást kötött, amely lehetőséget kínál arra, hogy a mérnöki szakterületek a mainál hatékonyabban érvényesítsék a gazdasági társadalmi érdekeket, illetve a fejlesztések és az innováció területén végzett tevékenységek összehangolt keretek között kerüljenek megvalósításra. Budapest és kerületei – mint az európai nagyvárosok is – ma jelentős kihívásokkal szembesülnek a demográfiai változások és ezek következményeképpen a városok terjeszkedése, a környezeti problémák és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a társadalmi kohézió megőrzése, különösen a gazdasági és kulturális változások fényében, továbbá az építészeti és kulturális örökség védelme és előtérbe helyezése szempontjából.
A műszaki infrastruktúra, a közlekedés, a vízszolgáltatás, a szennyvízkezelés és más közüzemi szolgáltatások hozzájárulnak a magas színvonalú városi életforma jövőbeli követelményeihez, amelyet a kerületeknek biztosítaniuk kell.
Május 21-én Budapest Főváros XV. kerület képviselő-testülete megbízásából Hajdú László polgármester a kerületi vállalkozók részére fogadást adott, amelyen a XV. kerület önkormányzata Elismerő Oklevelet adott át a megyei kamarának, az „Előrelátó, felelősségteljes…” munkánkért Az oklevelet Kassai Ferenc elnök vette át.
A Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal május 11-12-én rendezte meg Balatonkenesén a III. Katonai Hatósági konferenciát, amely a honvédelmi és katonai, valamint a nemzetbiztonsági célú és rendeltetésű építmények megvalósításában részt vevő építtetők, kivitelezők, tervezők, illetve hatóságok és szakmagyakorlók részvételével zajlott.
Budapest szívvel-lélekkel az olimpiai pályázat mellett van, mert Magyarországnak minden szempontból megérné a 2024-es nyári játékok megrendezése - jelentette ki Tarlós István a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében megrendezett konferenciasorozat első, budapesti rendezvényén.
Április 21-én öt szakmai kamara, köztük az MMK és a BPMK kötött partnerségi megállapodást a Magyar Olimpiai Bizottsággal.
Ebben az esztendőben is hagyományos színhelyen, a Magdolna utcában kerül sor az Építők Napja központi ünnepségére, ahol majd a szakma képviselői, a szakmai kamarák, a szakszervezetek és a kormány tisztségviselői köszöntik az építőiparban dolgozókat.
Együttműködési megállapodást kötött december 2-án a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.
Az ISO 9000 Fórum Egyesület keretein belül megalakult az Építésügyi Ágazat.
November 29-től az esztergomi repülőtér id. Rubik Ernő nevét veszi fel. Az alkalomra rajpályázatot hirdetünk.
Folytatódik az épületek energetikai tanúsításának független ellenőrzése, amelyet a 266/2013. Korm. rendelet 23. § alapján a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara működtet.
A Lakásügyi Kerekasztal Fórum – a BKIK és a Magyar Ingatlan Tanács együttműködésében – „Építsünk magunknak jobb világot – Paradigmaváltás” címmel rendezett konferenciát szeptember 25-én az iparkamara székházában.
Az innováció jelentőségéről nem szükséges meggyőznümk a mérnököket, minthogy mindenki előtt világos, hogy e nélkül nem lehet előrébb lépnünk. Ugyanakkor sokan nem találják meg az innovációs ötleteik megvalósításának legjobb módját, és sokszor előfordul: egyeseket megriaszt az, hogy nem elég a jó elképzelés, a megvalósuláshoz pedig csak másokkal együtt van esély eljutni.
Az épített környezet alakítása és védelme, minőségi továbbfejlesztése, a főmérnöki rendszer kiépítése, valamint és a fenntartható fejlődés érdekében az Országos Főépítészi Kollégium és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara 2009 márciusában együttműködési megállapodást kötött.
Egyeztető megbeszélést tartott a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Elnöke Kassai Ferenc a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Építésügyi Hivatala Dr. Gulyás András igazgatójával.
Együttműködési megállapodás előkészítése a BPMK és Belügyminisztérium OKF Iparbiztonsági Főfelügyelősége között
A BPMK vezetése tárgyalásokat folytatott a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség Veszélyes Üzemek Főosztály vezetőjével
A hatósági és szakhatósági együttműködés megerősítése, a jogszabályváltozások és a szervezeti átalakulások nyomon követése, az új követelményrendszerek megismerése érdekében kialakítandó együttműködés előkészítéseként, egyeztető tárgyalásra került sor Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatala és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara között.