BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Megyei tervező workshopok

A Belügyminisztérium az „Önkormányzati Fejlesztések Figyelemmel Kísérése” című Államreform Operatív Program (ÁROP) kiemelt projekt keretében, az önkormányzati fejlesztéseket érintő és azok tervezését elősegítő folyamat és módszertan kidolgozására rendezvénysorozatot tartott.

Együttműködés és elismerés

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara 2015 márciusában együttműködési megállapodást kötött, amely lehetőséget kínál arra, hogy a mérnöki szakterületek a mainál hatékonyabban érvényesítsék a gazdasági társadalmi érdekeket, illetve a fejlesztések és az innováció területén végzett tevékenységek összehangolt keretek között kerüljenek megvalósításra. Budapest és kerületei – mint az európai nagyvárosok is – ma jelentős kihívásokkal szembesülnek a demográfiai változások és ezek következményeképpen a városok terjeszkedése, a környezeti problémák és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a társadalmi kohézió megőrzése, különösen a gazdasági és kulturális változások fényében, továbbá az építészeti és kulturális örökség védelme és előtérbe helyezése szempontjából.
A műszaki infrastruktúra, a közlekedés, a vízszolgáltatás, a szennyvízkezelés és más közüzemi szolgáltatások hozzájárulnak a magas színvonalú városi életforma jövőbeli követelményeihez, amelyet a kerületeknek biztosítaniuk kell.
Május 21-én Budapest Főváros XV. kerület képviselő-testülete megbízásából Hajdú László polgármester a kerületi vállalkozók részére fogadást adott, amelyen a XV. kerület önkormányzata Elismerő Oklevelet adott át a megyei kamarának, az „Előrelátó, felelősségteljes…” munkánkért Az oklevelet Kassai Ferenc elnök vette át.

Katonai, nemzetbiztonsági építmények és a szakmagyakorlók

A Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal május 11-12-én rendezte meg Balatonkenesén a III. Katonai Hatósági konferenciát, amely a honvédelmi és katonai, valamint a nemzetbiztonsági célú és rendeltetésű építmények megvalósításában részt vevő építtetők, kivitelezők, tervezők, illetve hatóságok és szakmagyakorlók részvételével zajlott.

Júniustól integrált víziközmű információk

2015 júniusában készül el a földhivatali adatbázisra épülő integrált és egységes szerkezetű, a nap bármely szakában elérhető kataszter, amelyet a jelenleg rendelkezésre álló szolgáltatói, műszaki adatok aktualizálásával, az elérhető legmodernebb mérési módszerek alkalmazásával 10 milliárd forintból valósít meg az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda uniós forrásból.

Budapest szívvel-lélekkel az olimpiarendezés mellett

Budapest szívvel-lélekkel az olimpiai pályázat mellett van, mert Magyarországnak minden szempontból megérné a 2024-es nyári játékok megrendezése - jelentette ki Tarlós István a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében megrendezett konferenciasorozat első, budapesti rendezvényén.

160 éve született Alpár Ignác

A Városligeti Szezonnyitó Ünnepség keretében május 9-én Alpár Ignác születésének százhatvanadik évfordulója alkalmából megemlékezésre került sor a Vajdahunyadvár előtt. A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara nevében Szalay Gábor zuglói kapcsolattartó méltatta a millenniumi kor kiemelkedő mérnök-építészét és koszorú elhelyezésével rótta le tiszteletét szobra előtt.

12,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelése 12,7 százalékkal nőtt márciusban az egy évvel korábbival összevetve, jelentősen gyorsabban a februári 4,9 százalékos emelkedés után. A termelés az épületek főcsoportban 9,8, az egyéb építményekében 16,4 százalékkal nőtt az útépítési, vasút-felújítási munkáknak, valamint a közműfejlesztéseknek köszönhetően - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Subscribe to this RSS feed