BPMK

Minimális építőipari rezsióradíj 2016. évi mértéke

A Magyar Közlöny 137. számában megjelent a 27/2016.(IX.14.) MvM rendelet, amely a minimális építőipari rezsióradíj 2016. évi mértékét szabályozza.

A magyar építési piacon gyakran tapasztalható, hogy az ajánlattevő építőipari cégek kirívóan alacsony áron pályáznak egy-egy munkára. 2013-ig semmilyen jogforrás nem definiálta pontosan az aránytalanul kockázatos, irreálisan alacsony ár fogalmát, mely egyik fő kiváltó oka az építőipari lánctartozásnak, a feketemunkának, végső soron pedig tönkre teszi a tisztességes vállalkozások piaci esélyeit.
Az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről megjelent 2013. évben az a kormányrendelet, amely szabályozza a közbeszerzési eljárások során az aránytalanul alacsony ár ajánlatkérői vizsgálatát, kiegészülve a minimális rezsióradíj vizsgálatára vonatkozó paragrafussal.
A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékénél.
Szakmai konszenzussal – a vállalkozások 2015. évi tényadatait, valamint az aktuális bérezési, adózási jogszabályokat alapul véve az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottsága az ÉVOSZ szakértőinek ajánlása alapján a 2016. évi minimális építőipari rezsióradíj összege általános forgalmi adó nélkül,
2.550 Ft/óra
Ez az építőipari rezsióradíj magában foglalja mindazokat a költségelemeket, melyek minimálisan szükségesek egy építőipari vállalkozás jogszerű működéséhez, és tartalmazza az adójogszabályok által minimálisan elvárt (2% árbevétel arányos) eredményt is.
Tavaly 2.490 Ft/óra volt a rezsióradíj, idén az emelkedést elsősorban a minimálbérnek és járulékainak emelkedése jelentette, valamint az ügyviteli költségeknél volt növekedés.

Forrás: ÉVOSZ