BPMK

Átadták a 2020. évi Ezüst Ácsceruza-díjakat

Az Ezüst Ácsceruza-díj a Honi Művészetért Alapítvány által 2010-ben alapított magyar építészeti és sajtódíj. Olyan nyomtatott vagy elektronikus sajtótermékekben megjelenő, minőségi publicisztikai tevékenységért jár, amely hozzájárul a magyar építészet és építőipar népszerűsítéséhez. A koronavírus járvány okozta veszélyhelyzetre való tekintettel a díjakat szűk körben adták át a Magyar Építőművészek Szövetsége szervezésében.

A rendezvényen felolvasták Kassai Ferenc BPMK elnök, bíráló bizottsági tag gondolatait is. Ahogy fogalmazott, nemes hagyománya a szakmánknak, hogy minden évben Ezüst Ácsceruza-díjjal jutalmazzuk azokat, akik újságírói, közírói tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy hiteles tájékoztatást kapjon a széles közvélemény az építésről, az építészeti és a mérnöki munkáról. A mérnöktársadalom képviseletében gratulált a díjazottaknak, megköszönve a munkájukat. Amit elvégeztek az nem egyszerű szakmai munka, hanem a szó legnemesebb értelmében küldetés, mégpedig eredményes, nehéz körülmények között végrehajtott küldetés – számunkra pedig visszajelzés, tükör, amely megmutatja mit tettünk jól, mit tettünk kevésbé jól és hol kell javítanunk a minőségen.
Önök a múlt építészeti értékeinek és a jelen korunk innovatív építési vívmányainak krónikásai. Modern krónikások, akik a társadalom számára közvetítik az eredményinket, és hozzájárulnak az építész és a mérnöki munka megismertetéséhez, presztízsének növeléséhez.
Idén is gazdag volt a pályázók listája, és nehéz volt a döntés, a jók és a még jobbak közül kellett kijelölni a díjazottakat.
Külön öröm volt számomra, hogy a jelölés nemcsak a határainkon belül dolgozó építészekre, szakírókra terjedt ki, hanem a Kárpát-medencei magyarság Erdélyben élő képviselőjére is.

2020. díjazottjai: Dénes Eszter, Somogyi Krisztina és Kovács Dániel

Dénes Eszter évtizedek óta műveli magas szinten és érzékenyen az építészeti újságírást, építészeti témájú könyvek szerkesztését és építőművészeti kiadványok művészi igényességű komponálását. Emellett számos és számtalan kiállítás szervezésében, megvalósításában, a kiállítási anyagok összeállításában vállalt vezető szerepet, a teljesség igénye nélkül olyan alkotóknak, mint Turi Attia, vagy Dévényi Sándor. Mindezeken túl nagysikerű építész portréfilmeket, életmű-filmeket készített és szerkesztett, de számos építészeti portrékötet is dicséri ízlését, tenni akarását és alkotó vágyát. Folyamatosan publikál, építészeti témájú írásai jelennek meg a hazai építészeti folyóiratokban, a nyomtatott és digitális sajtóban egyaránt. Különleges és értékteremtő építészetelméleti munkái továbbá a hihetetlenül magas színvonalon kidolgozott „arculati kézikönyvek”, amelyek az ő esetében elérik az „irodalmi értékű” szakkönyv-, illetve a „művészeti kiadvány” szintet. Talán nem véletlenül, ez irányú tevékenysége – egyedülálló módon – Pro Architechtura Díjat is kapott.  

Somogyi Krisztina építészkritikus, vizuáliskörnyezet-kutató, szerkesztő. Kutatási területe az építészet recepciója, az ember által alakított világ, így az építészet, a fotográfiai, grafikai és tipográfiai megjelenések hatása, értelmezhetősége és a létrehozásának folyamatai. Munkájában épp olyan fontos, hogy a tervezők és a használói közösségek között hogyan javítható a párbeszéd, mint az építészeti és design tudások, logikák és szemléletek, a befogadás folyamatainak megértése. Hogy, hogyan hatnak a terek, amelyekben élünk? Mitől válik széppé, hasznossá, szerethetővé egy épület? Mitől működik jól egy ház? Ez a folyamat hogyan segíthető? Több egyetemen is tanít, így a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában a Vizuális kommunikáció tárgy felelőse és az ELTE PPK Szervezet- és Környezetpszichológia Tanszék munkatársa. PhD kutatását az építész és térlaikus élmények különbözőségéről írta. Az általa szerkesztett könyvek, publikációk, filmek és kiállítások célja a közérthetőség, mert mindenkinek érdeke, hogy sokan érdeklődjenek az épített környezet iránt. Legfőbb mottója, hogy: „Az építészet közügy.”
Kovács Dániel kurátor, kritikus. 2007-ben szerezte meg művészettörténet szakos diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen; témájaként Szabó István építész (1914-1988) életművének feldolgozásával. Ezt követően a hg.hu építészeti- és designmagazin szerkesztőjeként, majd főszerkesztőjeként dolgozott. A Creative Mornings_Budapest alapító kurátora. Részt vett a Liget Budapest első nemzetközi tervpályázatának előkészítésében, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fejlesztési tervének kidolgozásában. 2010 óta a Kortárs Építészeti Központ kuratóriumának tagja. 2015-2018 között a Collegium Hungaricum Berlin programigazgatója. Számos cikk, tanulmány szerzője, Szecessziós Budapest és Art deco Budapest című könyvei 2012-ben, valamint 2014-ben jelentek meg. 2019 augusztusától az Építészfórum társfőszerkesztője Somogyi Krisztinával.