BPMK

Dr. Szakatsits György 1936 – 2022

1961-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építőmérnöki oklevelet. 1961-1965 között a Fővárosi Csatornázási Műveknél különböző csatornaépítéseknél műszaki ellenőri feladatai voltak. 1964-1965 között a BME-en másodállású tanársegéd volt. 1966-1972 között az Országos Vízügyi Hivatal főmérnöke volt, ahol az ágazat fejlesztési témáival foglalkozott. Az 1971. évi tiszai árvíz védekezésénél a kormánybizottsági stáb tagja volt.   1965-ben vízépítési szakmérnöki oklevelet, 1972-ben hidraulika és hidromechanika témában doktori címet szerzett. 1972-1977 között az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatóhelyettes főmérnöke volt, ahol a cég műszaki tevékenységét irányította. 1977-1978 között a VIZITERV víz és szennyvíztisztítási osztályának vezetője volt. 1978-1989 között ismét a Fővárosi Csatornázási Műveknél létesítményi főmérnök beosztásban volt, ahol a Dél-pesti szennyvíz-tisztító telep rekonstrukciós munkáit irányította és egyéb csatornaépítéseket vezetett. 1989-1994 között a Dunamenti Regionális Vízművek főmunkatársa volt. 1994-1999 között a „96” Kft. létesítményi főmérnöke, majd vezető főmérnöke volt, ahol a lágymányosi egyetemi létesítmények beruházásának irányításával foglalkozott. 1999-től nyugdíjas, vállalkozó főmérnök.
A Magyar Mérnöki Kamara alapító tagja, a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat elnökségi tagja. Több szakértői és műszaki ellenőri jogosultsággal rendelkezett. A Magyar Hidrológiai Társaság tagja. A Vízgazdálkodás és Környezetvédelem, a Magyar Vízgazdálkodás szakmai folyóiratokban, Mérnök Újságban publikált. Kitüntetései: Árvízvédelemért oklevél (1965), Árvízvédelemért érem (1970), OVH elnöki dicséret (1972,1976). Aranydiploma 2011, Gyémántdiploma 2021.
Sportos életet élt, még a 70-es éveiben rendszeresen síelt. Az 1961-ben a BME-n végzett építőmérnökök éves találkozóinak rendszeres résztvevője. Utoljára a BME-en a gyémántdiploma 2021. évi átadásán találkoztunk, ekkor már nem volt a régi erejében.

A 2022. júniusi évfolyam találkozónkon már nem tudott részt venni. Elhunytáról a családja értesített.

Szomorúan és mély fájdalommal búcsúzunk tőle. Emlékét őrizzük.

Gyuri búcsúztatóját 2022. augusztus 26-án tartják a kőbányai Szent László templomban, 15:30-kor.

Rege Béla

Lazányi István 1927 – 2022

A középiskolát Debrecenben a Piarista Gimnáziumban végezte, majd a háborús éveket követően egy évig az Államvasutaknál dolgozott. Mérnöki diplomát 1950-ben szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Karán. Az egyetem elvégzésétől egészen nyugdíjazásáig munkahelye a BME Geotechnikai Tanszéke volt. Itt végzett öt évtizedes oktatói, kutatói és szakértői munkásságát három afrikai szakértői tevékenységgel szakította meg: 1964 és 68 között UNESCO szakértőként Ugandában és Kenyában műszaki főiskolákat szervezett, 1979 és 84 között TESCO szakértőként Nigériában egy állami vállalat geotechnikai osztályát vezette, 1989-90-ben a TRANSINVEST cég alkalmazásában Ugandában szakértő volt egy nemzetközi főút építésén. Mindenütt nagy elismerést szerzett, és ezek révén olyan tudással gazdagította a BME oktatását, amelyeket a rendszerváltoztatás előtt csak nagyon kevesek birtokoltak, és amelyek hasznosítására a rendszerváltoztatás idején oktatási dékánhelyettesi pozíciót vállalt.  
Búcsúzva Tőle mégis elsősorban arra az őt a pályafutása kezdetétől jellemző, szinte páratlan hallgatócentrikus oktatói attitűdre emlékezünk, mely a hallgatók (vagy általában az emberek) iránti empátiából, tiszteletből és szeretetből eredt. A legbonyolultabb talajmechanikai összefüggéseket megfigyelhető jelenségekből és egyszerű modellekből kiindulva tette érzékletessé, érthetővé. Fokozatosan vezette rá a hallgatóit a bonyolultabb matematikai leírásokra, a megoldások keresésére és azok többoldalú elemzésére. Előadásai érdekesek, izgalmasak voltak, lekötötték hallgatósága figyelmét, amiben közrejátszott igényes és választékos, és mindig jól követhető fogalmazásmódja, szóhasználata, de elegáns humora is. A konzultációkon és a vizsgákon barátságosan, megértően mutatott rá a hibákra, lehetőséget kínált a javításukra, és alapvetően azt értékelte, hogy mit tud a diák, illetve mennyi segítséggel jut el a helyes megoldásig. Így a számonkérések is inkább önbizalom növelők voltak, alapvetően sikerélményt adtak.
A magasszínvonalú képzést szolgálta azokkal a kiváló szakkönyvekkel is, melyeket Kézdi Árpád műveiként ismerünk, de amelyekről megjelenésük idején tudható volt, hogy azokban óriási része volt Lazányi István sokoldalú közreműködésének. Az akkor adott lehetőségeket alázattal elfogadva, önfeláldozóan lemondott a személyes szerzőségről és a tudományos előremenetelről, noha szakmai tájékozottságának széleskörűsége, gondolkodásának mélysége méltóvá tette volna ezekre. Jól tükrözik ezt azok a hozzá mérten csekélyszámúnak mondható publikációk, melyek mégis a neve alatt jelentek meg, pl. a CBR-vizsgálatokról, a talajstabilizációkról, a külfejtések fejtési rézsűinek és meddőhányóinak viselkedéséről, a gátak állékonyságáról.
Szaktudását gyakran igényelte a hazai szakma, tanácsai sok bonyolult feladat megoldását segítették, szakértői állásfoglalásait vitás és peres ügyekben mindenki elfogadta. Példát adott ebben is azzal a megközelítésmóddal, amely hasonló volt az oktatóihoz: tisztelte a kollégák munkáját, megérteni kívánta döntéseik indokait, a hibásakét is, a segítőkészség vezérelte. Elsősorban a földművek világában vállalt közreműködést, de az alapozások területén is lehetett számítani rá, még a legutolsó időkben is, mikor szervezete már korlátozta lehetőségeit.  
Még ereje teljében volt, amikor 2004 és 2016 között meghatározó szerepet játszott az európai geotechnikai szabványok honosításában. Vállalta szabványok fordítását, a fordítások lektorálását és az egyeztető tárgyalásokon is fáradhatatlanul és elkötelezetten vett részt. A magyar szövegek minőségében ott vannak az oktatói és szakértői tapasztalatai, valamint hiánytalan angol szaknyelvbeli tudása mellett imponáló anyanyelvi készsége, frappáns fordítói képessége.  
Az az elismerés, tisztelet, de a szeretet is, mely a vázoltak folytán régóta övezte, a rendszerváltozás idején „közfelkiáltással” a szakterület vezetőjévé tette, noha ő ekkor is ódzkodott a pozícióktól. Az akkor alakult Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozatának első elnökévé választottuk, ahol megnyerő tulajdonságaival, bölcsességével, tapasztalataival sokat tett a szakma megszervezéséért, elismertetésért. Később örökös elnökünk lett, s ekként az utolsó évekig ott volt minden rendezvényen, segítette az elnökség munkáját. A szakmai közéletben is olyan volt, mint oktatóként és szakértőként, köszönettel tartozunk neki azért, hogy szakterületünket ma is a demokratikus szellem jellemzi, amit sok más terület irigyel.   
Szomorúan, mély fájdalommal búcsúzunk tőle. Emlékét azzal őrizhetjük meg, ha megpróbáljuk példáját követni, durvuló, önzésre, önfényezésre hajló világunkban szakmánkban is jó emberként viselkedünk, így közelítünk hallgatóinkhoz, munkatársainkhoz, üzleti partnereinkhez, de versenytársainkhoz is.

Elhunyt Lazányi István

Életének 95. évében elhunyt Lazányi István, az MMK Geotechnikai Tagozatának tiszteletbeli elnöke.
Temetése 2022. június 23-án, 12:45 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Elhunyt dr. Fekete Jenő György

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Fekete Jenő György, mérnök, környezetvédelmi szakember, nyugalmazott egyetemi docens március 17-én, méltósággal viselt, súlyos betegségét követően, életének 79. évében elhunyt.

DR. TRÄGER HERBERT 1927-2022

1927. szeptember 16-án született Budapesten. Családja apai ágon a most Ausztriához tartozó Pinkafőről származik. Budapesten a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, a háborúval súlyosbított időkben, 1945 júliusában kitüntetéssel érettségizett. 1945. szeptemberben elkezdte mérnöki tanulmányait a József Nádor Műszaki Egyetemen. 1949 szeptemberében jeles végszigorlattal mérnöki oklevelet szerzett.
Néhány hónapos tervezői munka után 1950. április 1-én a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közúti hídosztályán helyezkedett el és folyamatosan ott dolgozott, 1962-től Apáthy Árpád mellett osztályvezető helyettesként, 1973-tól – párttagság nélkül – hídosztály osztályvezetőként, egészen 1988. évi nyugdíjazásáig. A Hídosztály elsorvasztása miatt, 1983 és 1988 között minisztériumi főtanácsosként egyedül intézte az országos hídügyeket. Nyugdíjas évei aktív munkával teltek: elsősorban a megannyi átszervezést (UKIG, ÁKMI, KKK) megélő Hídosztályon volt tanácsadó, szakértő. Nem tartotta megalázónak és 1996 után elvégezte a sikeresen megmentett országos hídtervtár teljes rendezését, megőrzését az utókornak, rendet teremtve a sokat hányatott és évekig gazdátlan tervtárban.
Beosztása okán minden magyarországi közúti híddal kapcsolatos témával foglalkozott a hídszabályzatoktól, a fejlesztéseken, tervezéseken át a hídépítésekig és a megépült hidak üzemeltetéséig, fenntartásáig.
1952-től különböző vidéki hídépítések műszaki ellenőre volt, többek között a 6. sz. főút mecseki völgyhídjainak, több Keleti-főcsatorna-hídnak, a tokaji Tisza-hídnak és a sárospataki Bodrog-hídnak. 1960-tól a szolnoki Tisza- és ártéri híd építését önállóan irányította, ahol több szakmai újdonságot alkalmaztak.
Napi munkája mellett, 1964-66 között levelező tagozaton ismét az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen tanult, és 1968-ban gazdasági mérnöki oklevelet szerzett.
Meghatározó munkát végzett a hazai közúti hídszabályzat fejlesztésében. Az előírások változásának hatásairól írt disszertációjával a BME-n 1970-ben műszaki doktori fokozatot szerzett.
Ellátta Budapest Főváros területén a hídépítési tevékenység felügyeletét és irányítását. Utóbbival kapcsolatban foglalkozott az Erzsébet híd újjáépítésével és általában a Duna-hidakkal, a metróval kapcsolatos híd-jellegű műtárgyakkal, az új felüljárókkal és az Árpád híd szélesítésével is.
Számos szakcikket, jegyzetet, könyvet készített. Előadásokat tartott hazai és nemzetközi egyesületekben. Tájékozott volt a külföldi szakirodalomban, melyben segítette anyanyelvi szintű német nyelvismerete, valamint angol, francia, orosz nyelvben való kiváló jártassága. Számos hidász kiadványnak, folyóiratnak volt szerkesztője, lektora. Ezek közül kiemelkedett a Vasbetonépítés szakmai folyóirat gondozása.
1961-ben az előregyártott szerkezetekről írt tanulmánykötetet a Mérnök Továbbképző Intézet sorozatában. 1963-ban részt vett egy technikumi tankönyv megírásában. Szűk fél évszáddal később ennek megújításában is részt vett: 2009-ben a Hídépítéstan című tankönyv szerkesztője és társszerzője volt. Lektorált egy szakközépiskolai tankönyvet és egy főiskolai jegyzetet. 1972-1992 között tagja volt a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán működő Államvizsga Bizottságnak. Részt vett a Főiskola végző hallgatói által készített szakdolgozatok konzultálásában és bírálatában. Társszerzője volt az 1987-ben Palotás László szerkesztésében megjelent, Hidak című igen népszerű ismeretterjesztő könyvnek is.
Részt vett több országos tervpályázat bíráló bizottságában, illetve elnökként vezette azokat. A Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi docensnek nevezte ki.
Többször tartott külföldön előadást a hídépítés különböző témáiról: 1967-ben Drezdában az Egyetem acélszerkezeti konferenciáján, 1968-ban ugyanott a Műszaki Kamara konferenciáján, 1971-ben Bécsben a Kulturális Kapcsolatok Intézete rendezésében, 1973-ban pedig Graz-ban, az ottani Műegyetem felkérésére alapján.
Nyugdíjas éveiben részt vett a megjelenő hidász monográfiák írásában, lektorálásában. Helyesírási igényessége, pontossága példaértékű volt – nemcsak hidászok előtt. 2017-ben ő lektorálta a 150 éves a magyar aszfaltút építés című nagymonográfiát. Sokakat meglepett legendás memóriájával és a hazai közúti hídállomány „telefonkönyv” szintű ismeretével.
A tőle tanácsot kérőket tudásával mindig önzetlenül segítette, mindig célratörően, egyszerűen válaszolva, sosem csillogtatva saját tudását. Őt követő nemzedékeknek volt tanítója, példaképe.
Kitüntetései: Munka Érdemérem (1962), Munka Érdemrend ezüst fokozat (1963), Jáky József emlékérem (KTE), 1997-ben Év hidásza, 2002-ben Életműdíj (Közúti Szakemberekért Alapítvány), 2008-ban Apáthy Árpád-díj és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetése, 2015-ben Clark Ádám életműdíj, 2018-ban MAÚT Aranymérföldkő díj. A fib Magyar Tagozata 2018-ban Palotás-László-díjjal tüntette ki, ennek átadásakor életútjáról részletes előadást tartott, amely megjelent a Vasbetonépítés 2019/1 számában.
1953-ban nősült meg. Két gyermekük született, János, aki követte édesapját a hidászmérnöki pályán és Gábor, aki villamosmérnök lett. Öt unokája született. Felesége is szakmabeli volt, 26 évvel ezelőtt, 1996-ban elhunyt.
2007-ben, nyolcvanadik születésnapján hidászmérnök kollégái, tisztelői egy meglepetés kötettel köszöntötték, amelyben 67 hozzá kapcsolódó emlék és tanulmány jelent meg (Lánchíd füzetek 4.). Ebben megjelent emlékező és köszöntő írások egy-egy kiragadott mondata álljon itt emlékül dr. Träger Herbert hidászmérnöki munkájának és emberségének:
„Ő volt az a szaktekintély, akinek véleményét, kritikáját mindenki, elfogadta, mert azt a szaktudása, tájékozottsága és emberi hozzáállása alapozta meg.”
„Személyes érdekeit, érdemét soha nem hangoztatta, de még csak képviselni is alig volt hajlandó.”
„Türelemmel, korrekt stílusban, konkrét érvekkel képviselte a szakma érdekeit.”
„A Träger Herbert név összeforrott a pontosság és gyorsaság fogalmával.”
„Egy csodálatos szakma nagy tudású, nagy tekintélyű, nem kinevezett, de valós professzoraként köszönthetünk őszinte tisztelettel és barátsággal.”
„Műszaki tudása, nyelvismerete, rendkívül gazdag és pontos memóriája a mai napig óriási segítséget jelent mindnyájunknak.”
„Az első találkozás (vele) erősítette meg a hidak iránti szeretetemet.”

Hajós Bence

Gyászol a hazai nukleáris szakma, elhunyt dr. Rónaky József

A fájdalmas hír január 5-én délután került az Országos Atomenergia Hivatal honlapjára: „Őszinte részvéttel tudatjuk, hogy 2022. január 5-én elhunyt dr. Rónaky József, az OAH nyugalmazott főigazgatója, a hazai nukleáris szakma kiemelkedő és meghatározó egyénisége. Mintegy másfél évtizedig, 1999-től 2013-ig állt az OAH élén, továbbá számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetben töltött be különféle tisztségeket. A hivatal saját halottjának tekinti, osztozunk a gyászoló család fájdalmában. Temetéséről később gondoskodik a hivatal.”

Dr. Ivicsics Ferenc 1930 – 2021

Megint elment egy nagyra becsült kolléga a „régi vágású mérnökök” generációjából. Aki még rajzasztalon fejes vonalzóval, rajzgéppel tudott dolgozni, aki gyögybetűivel rótta le a műszaki leírást, amiben soha nem volt nyelvtani hiba, akinek az aktatáskájában mindennek megvolt a helye. De ne gondoljuk azt, hogy a klasszikus mérnöki attitűd gátja lett volna az új gondolatoknak, megoldásoknak, hiszen Feri bácsi egész életét átfonta az innováció.
Felvidékiként megélt fiatal kora nagy tanulságokat hozott számára, amiről nekünk – nála fiatalabbaknak- gyakran anekdotázott, mély történelmi bölcsességgel. Hiszen átélte az első bécsi döntést, Felvidék jó részének visszacsatolását, de át kellett élnie azt is, hogy Felvidékiből békési, tótkomlósivá lett az akkor lakosságcsereként emlegetett kitelepítések során. Haszonként is emlegette azonban ezeket a történelmi időket, mert nyelvtudást szerzett és a mások megértésének képességét.
A Műegyetemet 1952-ben végezte el, és rögtön eljegyezte magát a vízgazdálkodással: 1952-1954 között tanársegéd az Agrártudományi Egyetem Kultúrtechnikai Tanszékén, 1954-től a MÉLYÉPTERV tervező mérnöke, majd közel negyven éven át, 1959-1996 között a VITUKI munkatársa, osztályvezetője, e közben szerezte meg egyetemi doktori címét (BME 1969). Munkaterületei: a szennyvíztisztítás tervezése, öntözőrendszerek üzemeltetésével, hidraulikus anyagszállítással, a robbantás vízépítési alkalmazásával, szivárgási kérdésekkel, talajmechanikával és résfal építéssel kapcsolatos kutatás. Az 1970-es évektől az új vízépítési mélyépítési termékek és technológiák engedélyezésével, továbbá minőségvédelmi kérdésekkel, környezetvédelemmel, foglalkozik. Elévülhetetlen érdemei vannak a vízügyi szabványosítás, műszaki leírások és tervezési segédletek területén – jószerivel máig a legalaposabb ismerője volt. Nyugdíjba vonulása után, 1997-től az OVF szakértője műszaki fejlesztési ügyekben. Meghívott előadóként részt vett a szakmérnök-képzésben és mérnök-továbbképzésben. Mintegy 30 szakcikket, tanulmányt publikált. Fordítói tevékenysége során sok szakcikket fordított le, közreműködött több kiadvány és könyv szerkesztésében. Szakmai közéleti tevékenysége is jelentős. A Magyar Hidrológiai Társaság Vízépítőipari szakosztályának 1980-tól titkára, 1994-től 2006-ig elnöke, azóta az Etikai és Fegyelmi Bizottság elnöke volt. A Magyar Mérnöki Kamara Egyesület, majd a törvény által létrehozott MMK alapító tagja. A Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatnak 1991 óta – még nem is volt kamarai törvény! – van „minősítő bizottsága”, amikor az OVF megbízta a tagozatot a tervezői és szakértői engedélyek elbírálásával. Azóta az idei tisztújításig vezette Feri bácsi ezt a bizottságot, majd szakértő testületet, közmegelégedésre! Három évtized szerény, csöndes, de rendkívül hasznos munka, amivel jelentős pozitív befolyást gyakorolt a vízmérnöki szakmai jogosultsági szempontok kialakítására és személyenkénti megítélésére, ezen keresztül a tervezői-szakértői munka színvonalára. Munkáját számos kitüntetés ismerte el, hogy csak néhányat említsünk: a Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja, a Magyar Mérnöki Kamara Zielinski Szilárd-díja, a Vízgazdálkodási Tagozat Signum Aquae plakettja, valamint a vízgazdálkodás legmagasabb állami kitüntetése a Vásárhelyi Pál-díj.
A vízépítőipar területén kifejtett kimagasló életműve, a gyakorló mérnöki munka színvonalának emeléséért, a vízügyi szakmai szervezetekben végzett önzetlen tevékenysége példázza, hogy a régi vágású mérnököktől milyen sok tanulnivalónk van az újítás, a jobb megoldások keresése, az igazi mérnökké válás területén.

Tóth Sándor Lajos 1929 – 2021

1947-ben felvételt nyert az akkor József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó és Erdőmérnöki Karára erdőmérnök hallgatónak. Érdeklődése az egyetemi évek alatt az ott híresen jól oktatott technikai tárgyak felé fordult. Ennek megfelelően első munkahelye a diploma megszerzése után (1951. aug. 31) az FM Erdőtervezési Osztály Feltáróút Tervező Csoportja volt. Néhány hónapi munka után tényleges katonai szolgálatra (kettő év) vonult be, ahol pár hónapos alapkiképzés után mérnöki beosztást és besorolást kapott. Építésvezetői feladatokat látott el az ország déli határán az akkor (1952) ott folyó katonai védelmi vonal építésénél. 1953 végén szerelt le utász mérnöki nyilvántartással.
Korábbi munkahelye átszervezés és helyhiányra hivatkozva nem alkalmazta. Érdeklődése ekkor a bányászat felé fordult és ebben a volt soproni baráti köre is segítette. 1954-1957 között a Balinkai Szénbányák Mérnökségének vezetője. 1956 decemberében kötött házasságot.
1957-ben visszatért az erdészet kötelékébe és a Budapesti Erdőigazgatóság állományában az egész ország területére vonatkozóan műszaki ellenőri munkát végzett az erdei főfeltáró utak építésénél. Családi okokból 1958 közepétől ismét a bányaiparban helyezkedett el, és az 1990 év végi nyugdíjazásáig különböző beosztásokban ott is maradt.
1958-1963 között beruházási osztályvezető a Fejér Megyei Bauxitbányáknál, ezt követően bányalétesítési főmérnök a Magyar Alumíniumipari Trösztnél. 1974-től a nyugdíjazásig az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet Bányatervezési Irodájának osztályvezetője majd irodavezető helyettese volt. A tervezőintézetnél lehetősége adódott erdészeti tevékenységet is végezni. Egy vállalati gazdasági munkaközösség alapításával felhagyott bányaterületek (azelőtt erdőgazdasági területek) rekultivációs munkáinak (mechanikai, biológiai) tervezését végezte. Bányaipari tevékenységét bányaipari gazdasági és bányászati mélyépítési végzettségek segítették.
Nyugdíjba vonulása után 1992-93-ban a Szenzor Szervező Kft.-nél mint vizsgázott vagyonértékelő dolgozott. 1994-2002 között a Telki Községi Önkormányzatnál tevékenykedett vállalkozói minőségben. Közművek, önkormányzati utak és csapadékvíz elvezetés terén végzett műszaki tanácsadói és tervezési munkát. 2002-től az 1997-ben általa alapított M+S 2000 Mérnöki Szolgáltató Bt. keretében végzett tervezői tevékenységet. A Bt. 2017 végéig működött. A tervezési tevékenységet a Magyar Mérnöki Kamara tagjaként közlekedési és vízügyi tervezői jogosítvánnyal végezte.
Bányaipari tevékenysége idején háromszor kapott miniszteri, többször Kiváló Dolgozói, valamint arany, ezüst és bronz Bányászati Érdemérem kitüntetést. 2001-ben arany 2011-ben gyémánt 2016-ban vas diplomát vehetett át. Tagja volt az Országos Erdészeti, Egyesületnek, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek és a Magyar Hidrológiai Társaságnak.
Sokoldalú és jó mérnök volt, a régi kultúrmérnöki erdészgeneráció egyik utolsó képviselője. Szinte élete végéig figyelemmel kísérte és alkalmazta a szakmába vágó legújabb módszereket és technikákat, beleértve a számítógépes tervezést is. Utolsó tervezői feladatát 90 éves korában fejezte be. Sokoldalúságát fémjelzi, hogy aktív síoktatóként is tevékenykedett.

Kotschy András 1939-2021


Kotschy András okleveles fizikus, vezető akusztikai tervező, szakértő, a Kotschy és Társai Kft. ügyvezetője 1939. július 4-én született Nagykőrösön. Az ELTE fizikus szak elvégzése után 1963-tól 1993-ig az ÁÉTV, 1993. és 1994. között az UVATERV tervezője és szakértője volt, majd 1994-től 2001-ig az R&M Építő és Szigetelő Kft. Akusztikai Mérnöki Irodájának vezetője. 2001. óta tevékenységét saját cégében folytatta, amelynek fő profilja a terem- és épületakusztikai szakértés és tervezés, zaj- és rezgésvédelem, valamint az akusztikai és elektroakusztikai méréstechnika.
A Magyar Mérnöki Kamara tagja, az Akusztikai tagozat alapító tagja. Több cikluson át tagja az OPAKFI Akusztikai szakosztály vezetőségének. Az OPAKFI Akusztikai és Zaj és rezgéscsökkentési szakosztályainak, valamint az INCE-USA tiszteletbeli tagja.
Magyar és angol nyelven publikált, akusztikai kutatásai, tevékenységei közül kiemelkednek az objektív és szubjektív akusztikai mérések, értékelések; az iránydiffúziós mérések, értékelések; az új termek akusztikai tervezése számítógépes modellezéssel; valamint a zajcsökkentési szemináriumokon előadásai. Rendszeresen tartott előadásokat az Inter Noise konferenciákon.
Kiemelkedő kutatói és tervezői munkássága, a Papp László Budapest Sportaréna, az Agóra művelődési központok és a Pécsi Kodály Központ hangversenytermének akusztikai kialakítása is nevéhez köthető. További értékteremtő akusztikai munkái: AISB-Amerikai Nemzetközi Iskola-Nagykovácsi (nívódíj 2001), ELTE Lágymányosi épületek (Északi és Déli tömb), Kölcsey Konferencia Központ Debrecen, Alkotás Point Irodaház Budapest (az év épülete + építészeti nívódíj 2003.), Magyar Szentek Temploma Budapest, Kodály Zoltán Zenei Ált. Iskola-hangversenyterem, Richter Koncertterem (Győr), Pesti Vigadó rekonstrukció, új Grupama Aréna és sok-sok irodaház, színház, bevásárló központ, sportcsarnok, iskola.
Környezetvédelmi, ipari zajcsökkentési feladatokkal is foglalkozott, így pl. a Tapolcai Szigetelőanyag Gyár új üzemépülete, fűtőművek, dízel aggregát berendezések, gázmotor energiaközpontok üzemi zajkibocsátásának csökkentése, zajvédő fülkék, zajcsökkentő gépi tokozások tervezése.
Kiemelkedő munkásságát 1994. és 2009. évben "Pro Silentio" díjjal, 1998-ban Környezetvédelmi miniszteri elismerő oklevéllel, 1999-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2006. évben Békésy-díjjal és 2014-ben Széchenyi díjjal ismerték el.
Külön kiemelkedő szervezői tevékenysége az INTER NOISE’97 az ACTIVE’97, a FORUM ACUSTICUM’05 hazai megszervezésében, de fontos szerepet töltött be a 7. ICA 1971-ben Budapesten megrendezett Akusztikai kongresszus szervezésében és minden hazai akusztikai szakmai rendezvény előkészítésében; lebonyolításában is.
AZ ELTE „Eötvös” Művészeti Együttes elnökeként rendszeresen szervezte az együttes hazai és külföldi fellépéseit.
Halála nagy veszteség az akusztikai szakma, az OPAKFI, az MMK Akusztikai tagozat számára.

MMK Akusztikai Tagozat Elnöksége

Subscribe to this RSS feed