Gimnáziumi tanulmányai után elektroműszerészi képzésben vett részt, majd a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán és a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait. Villamosmérnöki oklevelének megszerzését követően a Budapesti 43-as számú Állami Építőipari Vállalatnál helyezkedett el. Részt vett a paneles lakótelepek építkezésein, foglalkozott gyártástechnológiával és épületvillamos fejlesztéssel.

1975-ben került az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium (ÉVM) Fejlesztési Főosztályára villamos szakági főmérnöknek. A minisztériumok átalakulása során az ÉVM-ből KÖHÉM-be, majd IpM-be, az IM-be, az IKM-be, végül a GKM-be került. A villamos szakma mellett az épületgépészet, a szakipar, a mélyépítés, majd ezen szakmák szabályozása is Dési Alberthez került, s lett a Technológiai és Szabályozási Osztály helyettes vezetője, majd osztályvezetője, szakmai tanácsadói, később szakmai főtanácsadói rangban. Munkája mellett 11 évig dolgozott az EU két munkacsoportjában, mint magyar képviselő.

1968 óta tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek, 1977 óta az Építéstudományi Egyesületnek, az Épületvillamos Szakosztály elnöke, 1999 óta tagja a Magyar Mérnöki Kamarának, 1996 óta a Magyar Igazságügyi Szakmai Kamarának és 2013 óta a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakértője. Munkássága alatt mintegy 200 szakcikk és 11 szakkönyv szerzője, illetve társszerzője, szerkesztője, szakterületét népszerűsítve sokat szerepelt a tévében és a rádióban.  

Szakmai tudományos és gyakorlati munkáját Dr. Ferenc Pál Érdeméremmel (hírközlés), ÉTE-díjjal, ÉTE Érdeméremmel, Alpár Ignác-díjjal, villamos munkásságát Straub-díjjal, Kandó-díjjal, Bláthy-díjjal, Elektrotechnika Nagydíjjal, MEE Életpálya Díjjal ismerte el a szakma. Államigazgatási és társadalmi munkájáért Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést, Eötvös Lóránd-díjat, a Magyar Köztársaság Érdemérem Ezüst fokozatát, Bibók István Érdemérmet, a Köz Szolgálatáért Érdemérem arany-fokozatát kapta meg.

Nyugdíjas évei alatt sem hagyta abba szakmai munkásságát, folyamatosan oktatott, vizsgáztatott, igazságügyi szakértőként segítette a bíróságok, a rendőrség és a közjegyzők munkáját.  

Berci búcsúztatóját szeptember 18-án hétfőn 10:30-kor Budapesten, a Farkasréti temető III. számú ravatalozójában tartják.

Molnár Dénes

Az MMK Vegyészmérnöki Tagozat egyik meghatározó jelentőségű szakterületének vezéralakja hagyott el bennünket. Tompa Miklós egyike volt annak a csaknem 300 kollégának, akik 1989-ben megalakították a kamaránk elődjét képező Mérnök Egyletet.

Prof. dr. Zöld András gépészmérnökként dolgozott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Fő kutatási és oktatási területe az épületenergetika volt. A műszaki tudományok doktora és kandidátusa címeit ezen a területen végzett kimagasló munkásságáért szerezte. Évtizedekig vezette a BME Épületgépé-szeti és Épületenergetikai Tanszékét, ahol nemcsak szakmai, hanem emberi nagyságáról is tanúbizonyságot tett.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 92. évében elhunyt dr. Szolnoky Csaba okl. mérnök, a BME nyugalmazott egyetemi docense.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2023. január 24-én elhunyt szeretett és tisztelt kollégánk, Lajos Tamás, az Áramlástan Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára, tanszékvezetője, a BME volt rektorhelyettese.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Siristye Mihály 2022. december 22. napján 83 éves korában elhunyt.

Felejthetetlen halottunkról január 12-én 14:00 órakor veszünk búcsút a piliscsabai temetőben.

Egyetemi tanulmányait 1946–50 között végezte a Budapesti Műszaki Egyetem mérnöki karán, a vízépítési tagozaton, ahol 1950-ben szerzett mérnöki oklevelet.Tanulmányai befejezése után a Kotró és Vízépítő Nemzeti Vállalat diósgyőri főépítésvezetőségére került beosztott mérnöknek.

Wellner Péter kollégánk 1933-ban Kolozsvárott született. Iskoláit azonban már Budapesten végezte. 1952-ben a Kölcsey Ferenc gimnáziumban kitűnő eredménnyel érettségizett. Mérnöki diplomáját 1957-ben szerezte meg. Szakmai gyakorlatát 1957-ben az UVATERV Hídirodáján kezdte. Itt már számos kis híd tervezésében vett részt. Rövidesen szerepet vállalt a szolnoki Tisza-híd, majd a budapesti Erzsébet híd acélszerkezeti részleteinek tervezési munkáiban. A rácsos acélszerkezetű kisari Tisza-hídnál már, mint tervező szerepelt.

1963-ban kezdődött az M7 autópálya tervezése, mely keretében több aluljáró tervezését is végezte. További szakmai pályáját alapvetően az határozta meg, hogy 1967-től Reviczky János, az UVATERV szakosztályvezetője meghívására részt vett a nagynyílású feszített vasbeton hidak tervezésében. Ekkor tervezték az első, előregyártott elemekből szabadon szerelt feszített vasbeton hidat, a 72 m középső nyílású kunszentmártoni Hármas-Körös hidat. Amikor ezt a hidat elkezdték építeni, a Hídépítő Vállalathoz került. Feladata a hídépítés gyorsítási technológiájának a megtervezése volt. A feladat sikeresen teljesült, ennek okát abban látjuk, hogy a Wellner Péter által a kivitelezőnél megszervezett tervező csoport magával a kivitelező egységgel folyamatosan együtt dolgozott. Minden további hídépítésnél ezt a gyakorlatot igyekezett folytatni, nevezetesen, hogy a nagy hidaknál a szerkezeti és a technológiai tervezés egy időben, szerencsés esetben egy vállalatnál történjék.

A sikeres kezdet után sorra készítette a Hídépítő Rt.-nél a szakaszos előretolással épített hídszerkezetek technológiai terveit. Az új vasbeton szerkezetek építése mellett részt vett néhány régi vasbeton hídszerkezet bontási terveinek elkészítésében is. Ilyen volt például a kaposvári „Donner” felüljáró, vagy a debreceni Homokkerti felüljáró meglévő lehajtó ágának bontási technológiai tervezése, majd az új feszített vasbeton híd tervezése.

Pályafutása során nemcsak a nagyobb feladatok, hanem több kisebb közúti és vasúti híd felújításának, valamint lakóépület szerkezeteinek vasbeton tervezése is a nevéhez fűződik. Korszakalkotó munkája, melyet felelős tervezőként készített, az 1400 méter hosszú nagyrákosi vasúti völgyhíd volt. A fib Magyar tagozata ezt a tervezői tevékenységét 2000-ben Palotás László-díjjal jutalmazta.

Szakmai cikkeinek egy része külföldi szaklapokban is megjelent. A Hídépítő Zrt. későbbi nagy hídépítési munkáinak tervezésében már vezető tervezőként vett részt (Kőröshegyi völgyhíd, dunaújvárosi Duna-híd, M0 Északi Duna-híd). Társszerzőként működött közre a „Hídépítés” c. középiskolai tankönyv elkészítésében.

További jelentősebb munkái:

- a szabadbetonozásos technológia hazai bevezetése francia licensz felhasználásával (győri Mosoni-Duna híd),

- a feszített vasbeton hidak szakaszos előretolásos technológiájának kidolgozása és ennek alkalmazása, első esetben a Berettyóújfalu melletti Berettyó-hídnál,

- az M5 autópálya bevezető szakaszán a ferencvárosi pályaudvar és a katonai főiskola felett egymás mellett két, 370 m hosszú híd,

- a kőröshegyi völgyhíd az M7 autópályán, mely szabad betonozással és szabad szereléssel készült el 2007-ben.

Tervező társaival is szakmai sikereket ért el országos tervpályázatokon. Szakmai tevékenyégét számos díjjal és oklevéllel ismerték el. A legjelentősebbek: Állami díj 1978-ban, Palotás László-díj 2000-ben, Innovációs Nagydíj, Építőipari Nívódíjak, Arany Mérföldkő díj 2003-ban, Építőipari Mesterdíj 2007-ben. Aktív tevékenységét 50 évnyi munka után, 2007 decemberében, a Hídépítő Zrt. műszaki osztályának vezetőjeként fejezte be.

Nyugdíja vonulását követően is szoros kapcsolatban maradt a hídépítők nagy családjával. Sok rendezvényen, szakmai előadáson és egyéb munkaalkalmakkor volt lehetőségünk vele találkozni és a szakmai tanácsát kikérni. 2015-ben a Hídépítők Egyesülete az egyébként az általa alapított „Életműdíj” kitüntetésben részesítette.

Elhunyt dr. Scharle Péter okl. mérnök, okl. mérnök-matematikus szakmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara alapító tagja, egykori alelnöke (2005-2009) és elnökségi tagja (2000-2017), a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara alelnöke (1998-2003) és elnöke (2005-2007).

1961-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építőmérnöki oklevelet. 1961-1965 között a Fővárosi Csatornázási Műveknél különböző csatornaépítéseknél műszaki ellenőri feladatai voltak. 1964-1965 között a BME-en másodállású tanársegéd volt. 1966-1972 között az Országos Vízügyi Hivatal főmérnöke volt, ahol az ágazat fejlesztési témáival foglalkozott. Az 1971. évi tiszai árvíz védekezésénél a kormánybizottsági stáb tagja volt.   1965-ben vízépítési szakmérnöki oklevelet, 1972-ben hidraulika és hidromechanika témában doktori címet szerzett. 1972-1977 között az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatóhelyettes főmérnöke volt, ahol a cég műszaki tevékenységét irányította. 1977-1978 között a VIZITERV víz és szennyvíztisztítási osztályának vezetője volt. 1978-1989 között ismét a Fővárosi Csatornázási Műveknél létesítményi főmérnök beosztásban volt, ahol a Dél-pesti szennyvíz-tisztító telep rekonstrukciós munkáit irányította és egyéb csatornaépítéseket vezetett. 1989-1994 között a Dunamenti Regionális Vízművek főmunkatársa volt. 1994-1999 között a „96” Kft. létesítményi főmérnöke, majd vezető főmérnöke volt, ahol a lágymányosi egyetemi létesítmények beruházásának irányításával foglalkozott. 1999-től nyugdíjas, vállalkozó főmérnök.
A Magyar Mérnöki Kamara alapító tagja, a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat elnökségi tagja. Több szakértői és műszaki ellenőri jogosultsággal rendelkezett. A Magyar Hidrológiai Társaság tagja. A Vízgazdálkodás és Környezetvédelem, a Magyar Vízgazdálkodás szakmai folyóiratokban, Mérnök Újságban publikált. Kitüntetései: Árvízvédelemért oklevél (1965), Árvízvédelemért érem (1970), OVH elnöki dicséret (1972,1976). Aranydiploma 2011, Gyémántdiploma 2021.
Sportos életet élt, még a 70-es éveiben rendszeresen síelt. Az 1961-ben a BME-n végzett építőmérnökök éves találkozóinak rendszeres résztvevője. Utoljára a BME-en a gyémántdiploma 2021. évi átadásán találkoztunk, ekkor már nem volt a régi erejében.

A 2022. júniusi évfolyam találkozónkon már nem tudott részt venni. Elhunytáról a családja értesített.

Szomorúan és mély fájdalommal búcsúzunk tőle. Emlékét őrizzük.

Gyuri búcsúztatóját 2022. augusztus 26-án tartják a kőbányai Szent László templomban, 15:30-kor.

Rege Béla