BPMK

Megkezdődhet az egykori MTESZ-székház bontása a Kossuth téren

Napokon belül megkezdődhet a budapesti Kossuth téren az egykori MTESZ-székház bontása, miután eredményesen zárult a munkálatokra kiírt beszerzési eljárás - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke.

Szilágyi Zoltán elmondta: a Kossuth téri metrómegálló feletti épület, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) volt székháza bontásának teljes költsége 700 millió forint lesz, a nyertes a legalacsonyabb árat ajánló Market Zrt. lett. A kivitelezési szerződést a felek aláírták - tette hozzá.
A 2-es metró épület alatti megállóját az utasok egyelőre zavartalanul használhatják, de a következő hónapokban számítani kell majd a Kossuth téri állomás ideiglenes lezárására. Ennek időpontjáról és időtartamáról az Országgyűlés Hivatala hamarosan tájékoztatást ad, miután egyeztetett a kivitelezővel - fűzte hozzá.
A tervek szerint a bontás 2017 márciusában fejeződik be, majd az új irodaépület építésével folytatódik a kivitelezés. A Kossuth tér arculatába illeszkedő, az eredeti, Hültl Dezső által 1928-ban készített homlokzati terveknek megfelelő, de minden más szempontból korszerű irodaház várhatóan 2018 második felében készül el - fogalmazott.
Korábban Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője azt mondta: az épület Duna felé néző homlokzatára 1928-ban nem született terv, így oda is olyat kell tervezni, amely illik a környező épületek stílusához.
Wachsler Tamás ismertetése szerint a metrómegállót elsőként a bontásnál várhatóan november végétől zárnák le mintegy három hónapra, majd később az építkezésnél is.  
Rámutatott: a MTESZ volt székháza magán viseli a '60-as évek végének, a '70-es éveknek esztétikai arculatát. Az alapvető probléma, hogy amikor a ház megépült, már nem foglalkoztak az 1928-as szabályozással, amely szerint a Kossuth tér északi és déli térfalának is egységesnek, "egymásra rímelőnek" kell lennie. Jelezte: azért döntöttek a bontás mellett, mert bár az épületen szép elemek is vannak, de annak egésze kifejezetten rossz anyagokból van. (MTI)