BPMK

Ülésezett az MTA Energetikai Tudományos Bizottsága

Az energiaügyek és a klímapolitika amellett, hogy meghatározó eleme nemzetgazdaságunk fejlődésének, fontos területe mérnökeik tevékenységének is – kezdte hozzászólását Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök szeptember 10-én az MTA Energetikai Tudományos Bizottsága ülését követően dr. Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár részvételével tartott megbeszélésen.

A BPMK elnöke kiemelte, hogy jelentős mérnökeink tevékenysége az épületek energetikai minőségtanúsítása és annak ellenőrzése területén. Az évente 100-150 ezer tanúsításból kamaránk 4000-4500 tanúsítást ellenőriz. A szigorú ellenőrzés ösztönzőleg hat a jó minőségű munkára. Javasolta továbbá, hogy az energetikai auditorok munkájának ellenőrzése mellett, nyilvántartásuk is a Kamara hatáskörébe tartozzon.

Mérnökeink jelenlegi tervezői munkaellátottsága megnövekedett, azonban ez tapasztalataink alapján nem tekinthető folyamatos, kiszámítható tevékenységnek. A projektek előkészítésére elegendő időt és költséget kell biztosítani, figyelemmel a létesítménygazdálkodás szempontjaira is – fogalmazta meg Kassai Ferenc.

Nem fogadható el a pusztán engedélyezési tervek alapján, helyi művezetéssel végzett kivitelezés, mert az óhatatlanul a költségek növekedését és a minőség romlását eredményezi.