BPMK

Szombathelyen is bemutatkozott a BPMK mérnökkiállítása

A szombathelyi egyetemen ez is kiderült. Idén először indult gépészmérnökképzés a szombathelyi egyetemen, az első évfolyamos hallgatók láthatóan már belakták az épületet, magabiztosan közlekednek az előadótermek között.

November 10-én, a tudomány világnapján a Vas Megyei Mérnöki Kamarával közösen szerveztek kiállítás megnyitót és konferenciát, ahol tovább mélyíthették a tudásukat – a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Kreatív Magyarország, Mérnöki Tudás, Múlt, Jelen, Jövő címet viselő, országszerte már több helyütt bemutatott innovatív tárlatát, melyen látványos installációkon mutatták be a tudomány fejlődését, és egyedi fejlesztésű találmányokat is közszemlére bocsájtottak. Az esemény helyszíne a NYME SEK, „C” épület aulája volt.
Nádor István, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a rendezvénnyel segíteni tudják a műszaki mérnökképzés mielőbbi kezdetét, majd kifejtette: a mérnöki pálya nagyszerű és gyönyörű hivatás, a mostani program pedig jó alkalmat biztosít arra, hogy a diákok bepillanthassanak a szakma rejtelmeibe. Dr. Németh István, az egyetem rektori biztosa a duális mérnökképzés kapcsán kiemelte, hogy a képzés a nyitás szellemében zajlik, melyet reményei szerint további sikeres változások követnek majd.
– A kulcsszó az együttműködés, meg kellet találni azokat a csatornákat, melyeknek köszönhetően létrejöhetett e példaértékű modell  – hangzott el. Németh István arról is beszélt, hogy soha nem látott társadalmi összefogás van kibontakozóban. – Az egyetem mindenkinek otthont kíván nyújtani, aki a tudásban érdekelt – hangoztatta a rektori biztos.

Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke  is köszöntötte a diákokat, egyúttal figyelmükbe ajánlotta a soron következő előadásokat. Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke beszédében reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan hallgatók, akik kreatív tudásukkal meg tudják lepni a világot, és visznek annyi tudást a tarisznyájukban, melynek köszönhetően újabb és újabb találmányokkal segítik elő a fejlődést.
– Bár sokan azt hiszik, hogy a nagy dolgokat feltalálták már, de mindig újabb és újabb bizonyítékok jelzik, hogy a fejlődés nem állt meg. – Kívánok erőt és hitet, hogy a jövőben is képesek legyenek sikerrel venni a kihívásokat – köszöntötte a hallgatóságot Harangozó Bertalan, a Vas Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, aki a mérnök szakma szépségéről és vasi kötődésű tudósokról tartott összefoglalót. A kiállítást dr. Puskás Tivadar polgármester nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy a szombathelyi gépészmérnökképzésre való bejutáshoz az országban a második legmagasabb pontszámot kellett elérni. – Kívánom, hogy gyönyörű városunkat folyamatosan fejlesszék nagyszerű műszaki ötleteikkel – zárta gondolatait a polgármester.
A programsorozat mérnökkonferenciával folytatódott, ahol egyebek között a gépészeti tudomány fő irányairól, az e-mobilitás kihívásairól, a szombathelyi duális gépészmérnökképzésről hallhattak előadásokat az érdeklődők, de a jövő autóiról és az intelligens önvezető megoldásokról is szó esett.
Forrás: vaol.hu