BPMK

A biztonságé az elsőbbség…

Átadták a 2020. évi Közlekedési Kultúra Napja rendezvényhez kapcsolódó kitűntetéseket. Az idei év mottója: „A biztonságé az elsőbbség” volt.

A szeptember 10-i tudományos konferencián és díjátadó ünnepségen Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök elmondta a közlekedésben a távolság és az idő egymástól elválaszthatatlan fogalmak. A kettő hányadosa adja a sebességet, amelynek növekedése a közlekedés fejlődésének egyik legfőbb jellemzője. A másik jellegzetesség az útvonalak egyre nagyobb sűrűsége a Földön. A forgalom nagysága és a közlekedés sebessége rohamosabban nő; az emberi leleményesség, a mérnöki tudás jól kamatozik a közlekedési utak építésében, és törekszik a biztonságra. A közlekedés biztonságára azonban sohasem lehet elég figyelmet fordítani.
Hazánkban az elmúlt 10-15 év tapasztalatai azt mutatják, hogy a közlekedésbiztonság területén romlási és javulási szakaszok követték egymást. Tartós javulás biztosításához a szakterületen az ismert megoldásokat egyrészt a korábbinál jobban/hatékonyabban kell alkalmazni, másrészt új, korszerűbb eszközöket, eljárásokat kell igénybe venni. Egyre világosabban látszik, hogy a kitűzött cél csak akkor érhető el, ha a meglévő programok mellett a jövőben sikerül felébreszteni a hazai társadalomban, a helyi közösségekben, helyi döntéshozókban is a biztonságos közlekedés iránti igényt. Ez a helyzet további intézkedések meghozatalára kell, hogy sarkalljon minket: a közúti baleset-megelőzésben újabb ötletekre, intézkedésekre, a közlekedésbiztonsági tevékenység társadalmasítására van szükség. Ezt célozta az idei Közlekedési Kultúra Napja alkalmával a rendezők által meghirdetett pályázatok számossága. A pályázatok témaköreinek felsorolása nélkül kiemelem „Az év KRESZ parkja” pályázatot, amelynek legfontosabb célja a gyermekek érdeklődésének és igényének felkeltése a biztonságos közlekedés iránt, hogy felnőtté válásuk után a közlekedési kultúra, a megfelelő közlekedési magatartás természetes legyen.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az élhető városokhoz/településekhez hozzátartozik a közlekedésbiztonság, a közlekedési kultúra színvonalának emelése, melynek mindennapi rutinná kell válnia már az óvodás kortól.
El kell mondanunk, hogy a biztonság napjaink legégetőbb kérdései közé tartozik. A problémakörnek sok fajtája és számos összetevője van, ezek valamiképpen mind érintik a hétköznapi világukat, amely a közösség és az egyén életét döntő mértékben befolyásolja. Ezek közé tartozik a közlekedés biztonsága is. Erre sohasem lehet elég figyelmet fordítani. A közlekedés biztonsága olyan közös feladat, amelyre a társadalom és a gazdasági élet minden szereplőjének, az irányító hatóságoknak, a civil szervezeteknek és az egyénnek egyaránt oda kell figyelni, és ehhez a maga eszközeivel mindenkinek hozzá kell járulnia. Ez csak akkor érhető el, ha sikerül felébreszteni a társadalomban, a helyi közösségekben, a helyi döntéshozókban is a közlekedés biztonsága iránti igényt. A dolog látszólag magától értetődő, a helyzet azonban korántsem rózsás.
Az elmúlt évek pályázatainak sikere meggyőzött bennünket arról, hogy amit elkezdtünk hat évvel ezelőtt a jelen körülmények között is folytatnunk kell, tehát ELŐTÉRBE A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRÁT!