BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Öt dunakanyari település szennyvízkezelése javul

Jelentősen javulni fog Pócsmegyer és Szigetmonostor, továbbá Szentendre, Tahitótfalu és Leányfalu szennyvízkezelése. A 4 milliárd forintos beruházás keretében bővítik a csatornahálózatot és növelik a településeket kiszolgáló szentendrei szennyvíztisztító telep kapacitását – tájékoztatott Németh Miklós, a Dunakanyari Csatornázási Társulás elnöke.

Május 11. – a Közlekedési Kultúra Napja

2010 márciusában az ENSZ közgyűlés több mint 90 ország – köztük Magyarország – kiemelt támogatásával elfogadta a „Cselekvések Évtizede a Közlekedésbiztonságért” (Decade of Action for Road Safety) 2011-2020 programot, mint az emberiség történelmének első világméretű közlekedésbiztonsági programját.

Konferencia a budapesti olimpiai játékok szervezéséről

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Agenda 2020 reformprogramja célul tűzi ki, hogy kisebb méretű világvárosok is rendezhessenek gazdaságos, és hosszútávon megtérülő olimpiát. Ez történelmi esélyt teremt Budapest és Magyarország számára a 2024-es játékok megszervezésére.

Hatósági levegő tisztaságvédelmi szakembert keresünk Dubai-ba

Az alábbi állásra keresünk vállalkozó szellemű szakembert: Dubai, az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa. A Perzsa-öböl déli partján fekszik, az Arab-félszigeten. A Vibrocomp ME, mint a Dubai Önkormányzat megbízott zaj-, rezgés- és levegőtisztaságvédelmi konzulense, az önkormányzat részére hatósági levegő tisztaságvédelmi szakembert keres.

Tisztújító küldöttgyűlés 2015

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara május 6-án, a fővárosi Angyal utcai székházban tartotta – négyévente esedékes – tisztújító küldöttgyűlését, melyen a szavazásra jogosult száz küldöttből hetvenhatan vettek részt. A nagyrendezvény levezető elnöke ezúttal is dr. Bánhidi László volt.

Kiszámíthatóbb és egyszerűbb lesz EU-s forrásokra pályázni

A kormány egy-másfél éven belül olyan pályázati rendszert hoz létre, mely kiszámíthatóbb és egyszerűbb lesz a korábbinál - jelentette ki a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár május 6-án a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető fejlesztési támogatásokról és lehetőségekről tartott előadásán.

Tisztújító küldöttgyűlés 2015.

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara május 6-án (szerda) 13:30 órai kezdettel rendezi meg tisztújító küldöttgyűlését. A rendezvény helyszíne: a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara székhelye, 1094 Budapest, Angyal u. 1-3. I. emeleti konferenciaterem. Regisztráció 13 órától a helyszínen.

Subscribe to this RSS feed