BPMK

Kihelyezett mérnökképzést indít a Debreceni Egyetem Erdélyben

Kihelyezett gépészmérnök és vidékfejlesztési agrármérnök alapszakokon, illetve szakirányú továbbképzési szakokon indít kihelyezett képzést a Debreceni Egyetem (DE) a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen, a képzés támogatásáról az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal (EMT) kötött megállapodást július 12-én írták alá Debrecenben.

Csernoch László, a DE rektorhelyettese az aláírás után azt mondta, intézményük az alapszakoktól a posztgraduális oktatásig valamennyi képzési szinten tervez közös munkát: a debreceni oktatók a képzések megszervezésében, lebonyolításában és az oktatók tapasztalatcseréjének elősegítésében is közreműködnek. A tervek szerint jövő szeptemberben indul a kihelyezett képzés Nagyváradon gépészmérnök és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakokon, valamit térségturisztikai menedzsment és magyar nemzeti örökség szakirányú továbbképzési szakokon – fűzte hozzá.
Pálfi József, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora mérföldkőnek nevezte a mérnökképzésben való együttműködést, eddig ugyanis csak a bölcsészet- és a gazdaságtudományi, illetve a művészeti oktatásban volt kapcsolat a két intézmény között. Hiánypótló kurzusokról van szó, az erdélyi fiatalok jelenleg nem tudnak ilyen műszaki és természettudományi szakokon magyarul tanulni – jegyezte meg a rektor.
Köllő Gábor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnöke kiemelte: szervezetük célja a romániai magyar műszaki és természettudományos szakemberek tevékenységének összehangolása, tudományos ismereteik bővítése, szakmai továbbképzése és szakmai kapcsolatainak ápolása. Az EMT tagjai között számos magyar szakember van, aki részt tud venni a nagyváradi képzésben, s a további oktatási fejlesztések megvalósításában.
Mankovits Tamás, a DE gépészmérnöki tanszékének vezetője kitért rá, hogy a karnak több éves kapcsolata van az EMT-vel, a társaság több tudományos konferencia, köztük az Országos Gépész Találkozó szervezője, utóbbiban a DE műszaki kara három éve társszervezőként vesz részt.
A megállapodás célja a műszaki és természettudományos alap-, mester- és doktori képzés elősegítése, közös tudományos és kutatási célok meghatározása, tudományos és szakmai információk cseréje, megosztása, oktatási anyagok közös kidolgozása, konferenciák közös rendezése, diplomamunkák, PhD-értekezések elkészültének támogatása, műszaki és természettudományi területen szakemberek nemzetközi versenyképességének elősegítése – olvasható a pénteken aláírt dokumentumban.

(MTI)