BPMK

20 éve a műegyetemi tehetséggondozás és innováció szolgálatában

Ebben az évben ünnepli alapításának 20. évfordulóját a BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány, amely tevékenységének középpontjába a tehetséggondozást és az innováció támogatását állította, hidat képezve a gazdasági élet szereplői és az egyetem között.

Az alapítás óta eltelt 20 év alatt közel 5500 egyetemi hallgató és doktorandusz részesült tanulmányi teljesítménye alapján ösztöndíjban, 1,5 milliárd forint értékben kaptak eszköztámogatást tanszékek.
A BME mellett működó Pro Progressio alapítványt az egyetem stratégiai céljai támogatására hozta létre 1996-ban a Műegyetem Baráti Köre. Az alapítás óta eltelt 20 évben az alapítvány olyan támogatási és pályázati rendszert alakított ki, amely az általános iskolai korosztály megszólításától kezdve az egyetemi innovációs teljesítmények díjazásáig biztosítja az elismerés lehetőségét. Az alapítvány támogatásával 2015-ben a BME hazánkban elsőként szervezett gyerekegyetemet 8-14 éves általános iskolás gyermekek részére, hogy felkeltse érdeklődésüket a műszaki és a természettudományok iránt. A nagy sikerre való tekintettel idén már 600 gyermek vesz részt a programban. Az alapítvány ebben az évben nyolcadik alkalommal hirdette meg pályázatát középiskolák és fiatal középiskolai tanárok részére, akik emelt szintű érettségire készítik fel diákjaikat. Az elmúlt években több mint 100 iskola és 70 pedagógus részesült díjazásban.
Az alapítvány kiemelt figyelmet fordít olyan hallgatók és fiatal kutatók ösztöndíjban részesítésére, akik eredményeket tudnak felmutatni egyetemi, országos és nemzetközi tudományos versenyeken, innovációs ötletpályázatokon. Az alapítvány honlapján a nyilvánosság számára a kutatási ösztöndíjakkal kapcsolatos beszámolók elérhetők.
Az oktatási és tudományos értékteremtő tevékenységek támogatása mellett nagy hangsúlyt fektet az alapítvány kuratóriuma az értékmegőrzésre. Több egyetemtörténeti kiadvány, köztük a 2013. évi szép könyv különdíjat elnyert Campus album megjelentetése mellett, adományok révén sikerült újra felállítani a Központi .pület előtt egykor állt, a II. világháborúban elpusztult, mérnöki tudományokat szimbolizáló szobrokat, illetve a jeles fizika kultúrtörténész és mérnökgenerációk legendás tanára, Simonyi Károly szobrát is.
Az alapítvány a 20. évforduló alkalmából május 13-án a 120 éves Műegyetemi Szimfonikus Zenekar Zeneakadémián tartott koncertjének támogatásával köszönte meg támogatóinak az egyetemi értékteremtéshez és értékmegőrzéshez való hozzájárulását. Az alapítvány honlapján részletes információk találhatók a pályázatokról, a támogató vállalatokról, az elért eredményekről.
www. proprogressio.hu