BPMK

120 éve született Rotter Lajos gépészmérnök, konstruktőr

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozata, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület, a Gépipari Tudományos Egyesület, a repülők és a tisztelők július 18-án emlékeztek meg Rotter Lajos gépészmérnök, konstruktőr, pilóta munkásságáról és tisztelegtek emléke előtt a Hármashatárhegy tetején lévő szobornál.

’56-os hőseink előtt tisztelegtek a Műegyetemen

A megemlékezésre kiemelt vendégként érkezett Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, dr. Hajtó Ödön, a Műegyetem 1956 Emlékbizottság vezetője, Süli János tárca nélküli miniszter, Boross Péter korábbi miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Bódis József tudás- és innováció-menedzsmentért felelős államtitkár, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, valamint Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.

Józsa János, a BME rektora köszöntőjében elmondta, majd három évtizede hagyomány, hogy mint az állami ünnepségsorozat nyitórendezvénye, a Műegyetem’56 Emlékbizottság és a Rákóczi Szövetség fölbecsülhetetlen szerepvállalásával méltó körülmények között megemlékezünk az 1956. október 22-i hallgatói gyűlésről, és az abból kibontakozó forradalmi tettekről. „Ami akkoriban történelmet írt, az ma már hagyományba foglalt tisztelgés”- emelte ki. Részletesen beszélt a Kossuth- és Széchenyi-díjas Mosonyi Emil világhírű vízépítő mérnökről, tanszékvezető tanárról, aki az oktatók ideiglenes forradalmi bizottságának tagjaként arra kérte a diákokat, „ne ragadtassák magukat semmiféle atrocitásra”, mert az a dolguk, hogy „tanuljanak és kiváló mérnökei legyenek a szabad Magyarországnak”.

1956 októberében a magyar fiatalok világraszólót alkottak – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A magyar egyetemisták megfogalmazták a magyar társadalmat érintő égető kérdéseket, meglátták mitől szenved az ország, felismerték az igazságtalanságot, és a magyar nép felemelésére, a nemzeti függetlenség követelésére tették a hangsúlyt követeléseik megfogalmazásakor. Ők voltak a szabadság innovátorai – mondta.

A jelenlévők az ünnepség keretében megkoszorúzták az egyetem hősi halottainak emléktábláját, majd a hagyományos fáklyás felvonulással indultak a Bem térre.

160 éve született Bánki Donát

1859. június 6-án, 160 évvel ezelőtt született Bánki Donát magyar feltaláló, gépészmérnök és egyetemi tanár, dékán, a hidrogépek, kompresszorok és gőzturbinák szerkezettanának professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

160 éve született Alpár Ignác

A Városligeti Szezonnyitó Ünnepség keretében május 9-én Alpár Ignác születésének százhatvanadik évfordulója alkalmából megemlékezésre került sor a Vajdahunyadvár előtt. A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara nevében Szalay Gábor zuglói kapcsolattartó méltatta a millenniumi kor kiemelkedő mérnök-építészét és koszorú elhelyezésével rótta le tiszteletét szobra előtt.

Erőt meríteni az együttlétből

Az Országgyűlés alelnöke és a mérnöki kamara alapító elnöke is köszöntette az egykori műegyetemistákat az 1956-os forradalom évfordulójára rendezett október 22-i megemlékezésen a BME díszbe öltöztetett aulájában.

Kvassay Jenő szobrának koszorúzása

Kvassay Jenő halálának 94. évfordulóján a BPMK részéről Dr. Szakatsits  György koszorúzott 2013. június 7-én Őrbottyánban. Az immár hagyományos eseményen Sajó Elemér sírjánál is tiszteleghetünk. Ezzel fejezhettük ki hálás megemlékezésünket a vízügyi szervezet két alapító, továbbfejlesztő személye iránt, akik szervező munkájuk mellett műszaki alkotásaikkal is kitűntek a korszak nagyjai között.

Subscribe to this RSS feed