BPMK

Kvassay Tibor 1928–2022

Egyetemi tanulmányait 1946–50 között végezte a Budapesti Műszaki Egyetem mérnöki karán, a vízépítési tagozaton, ahol 1950-ben szerzett mérnöki oklevelet.Tanulmányai befejezése után a Kotró és Vízépítő Nemzeti Vállalat diósgyőri főépítésvezetőségére került beosztott mérnöknek.

Wellner Péter 1933–2022

Wellner Péter kollégánk 1933-ban Kolozsvárott született. Iskoláit azonban már Budapesten végezte. 1952-ben a Kölcsey Ferenc gimnáziumban kitűnő eredménnyel érettségizett. Mérnöki diplomáját 1957-ben szerezte meg. Szakmai gyakorlatát 1957-ben az UVATERV Hídirodáján kezdte. Itt már számos kis híd tervezésében vett részt. Rövidesen szerepet vállalt a szolnoki Tisza-híd, majd a budapesti Erzsébet híd acélszerkezeti részleteinek tervezési munkáiban. A rácsos acélszerkezetű kisari Tisza-hídnál már, mint tervező szerepelt.

1963-ban kezdődött az M7 autópálya tervezése, mely keretében több aluljáró tervezését is végezte. További szakmai pályáját alapvetően az határozta meg, hogy 1967-től Reviczky János, az UVATERV szakosztályvezetője meghívására részt vett a nagynyílású feszített vasbeton hidak tervezésében. Ekkor tervezték az első, előregyártott elemekből szabadon szerelt feszített vasbeton hidat, a 72 m középső nyílású kunszentmártoni Hármas-Körös hidat. Amikor ezt a hidat elkezdték építeni, a Hídépítő Vállalathoz került. Feladata a hídépítés gyorsítási technológiájának a megtervezése volt. A feladat sikeresen teljesült, ennek okát abban látjuk, hogy a Wellner Péter által a kivitelezőnél megszervezett tervező csoport magával a kivitelező egységgel folyamatosan együtt dolgozott. Minden további hídépítésnél ezt a gyakorlatot igyekezett folytatni, nevezetesen, hogy a nagy hidaknál a szerkezeti és a technológiai tervezés egy időben, szerencsés esetben egy vállalatnál történjék.

A sikeres kezdet után sorra készítette a Hídépítő Rt.-nél a szakaszos előretolással épített hídszerkezetek technológiai terveit. Az új vasbeton szerkezetek építése mellett részt vett néhány régi vasbeton hídszerkezet bontási terveinek elkészítésében is. Ilyen volt például a kaposvári „Donner” felüljáró, vagy a debreceni Homokkerti felüljáró meglévő lehajtó ágának bontási technológiai tervezése, majd az új feszített vasbeton híd tervezése.

Pályafutása során nemcsak a nagyobb feladatok, hanem több kisebb közúti és vasúti híd felújításának, valamint lakóépület szerkezeteinek vasbeton tervezése is a nevéhez fűződik. Korszakalkotó munkája, melyet felelős tervezőként készített, az 1400 méter hosszú nagyrákosi vasúti völgyhíd volt. A fib Magyar tagozata ezt a tervezői tevékenységét 2000-ben Palotás László-díjjal jutalmazta.

Szakmai cikkeinek egy része külföldi szaklapokban is megjelent. A Hídépítő Zrt. későbbi nagy hídépítési munkáinak tervezésében már vezető tervezőként vett részt (Kőröshegyi völgyhíd, dunaújvárosi Duna-híd, M0 Északi Duna-híd). Társszerzőként működött közre a „Hídépítés” c. középiskolai tankönyv elkészítésében.

További jelentősebb munkái:

- a szabadbetonozásos technológia hazai bevezetése francia licensz felhasználásával (győri Mosoni-Duna híd),

- a feszített vasbeton hidak szakaszos előretolásos technológiájának kidolgozása és ennek alkalmazása, első esetben a Berettyóújfalu melletti Berettyó-hídnál,

- az M5 autópálya bevezető szakaszán a ferencvárosi pályaudvar és a katonai főiskola felett egymás mellett két, 370 m hosszú híd,

- a kőröshegyi völgyhíd az M7 autópályán, mely szabad betonozással és szabad szereléssel készült el 2007-ben.

Tervező társaival is szakmai sikereket ért el országos tervpályázatokon. Szakmai tevékenyégét számos díjjal és oklevéllel ismerték el. A legjelentősebbek: Állami díj 1978-ban, Palotás László-díj 2000-ben, Innovációs Nagydíj, Építőipari Nívódíjak, Arany Mérföldkő díj 2003-ban, Építőipari Mesterdíj 2007-ben. Aktív tevékenységét 50 évnyi munka után, 2007 decemberében, a Hídépítő Zrt. műszaki osztályának vezetőjeként fejezte be.

Nyugdíja vonulását követően is szoros kapcsolatban maradt a hídépítők nagy családjával. Sok rendezvényen, szakmai előadáson és egyéb munkaalkalmakkor volt lehetőségünk vele találkozni és a szakmai tanácsát kikérni. 2015-ben a Hídépítők Egyesülete az egyébként az általa alapított „Életműdíj” kitüntetésben részesítette.

Dr. Scharle Péter 1940 – 2022

Elhunyt dr. Scharle Péter okl. mérnök, okl. mérnök-matematikus szakmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara alapító tagja, egykori alelnöke (2005-2009) és elnökségi tagja (2000-2017), a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara alelnöke (1998-2003) és elnöke (2005-2007).

Dr. Szakatsits György 1936 – 2022

1961-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építőmérnöki oklevelet. 1961-1965 között a Fővárosi Csatornázási Műveknél különböző csatornaépítéseknél műszaki ellenőri feladatai voltak. 1964-1965 között a BME-en másodállású tanársegéd volt. 1966-1972 között az Országos Vízügyi Hivatal főmérnöke volt, ahol az ágazat fejlesztési témáival foglalkozott. Az 1971. évi tiszai árvíz védekezésénél a kormánybizottsági stáb tagja volt.   1965-ben vízépítési szakmérnöki oklevelet, 1972-ben hidraulika és hidromechanika témában doktori címet szerzett. 1972-1977 között az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatóhelyettes főmérnöke volt, ahol a cég műszaki tevékenységét irányította. 1977-1978 között a VIZITERV víz és szennyvíztisztítási osztályának vezetője volt. 1978-1989 között ismét a Fővárosi Csatornázási Műveknél létesítményi főmérnök beosztásban volt, ahol a Dél-pesti szennyvíz-tisztító telep rekonstrukciós munkáit irányította és egyéb csatornaépítéseket vezetett. 1989-1994 között a Dunamenti Regionális Vízművek főmunkatársa volt. 1994-1999 között a „96” Kft. létesítményi főmérnöke, majd vezető főmérnöke volt, ahol a lágymányosi egyetemi létesítmények beruházásának irányításával foglalkozott. 1999-től nyugdíjas, vállalkozó főmérnök.
A Magyar Mérnöki Kamara alapító tagja, a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat elnökségi tagja. Több szakértői és műszaki ellenőri jogosultsággal rendelkezett. A Magyar Hidrológiai Társaság tagja. A Vízgazdálkodás és Környezetvédelem, a Magyar Vízgazdálkodás szakmai folyóiratokban, Mérnök Újságban publikált. Kitüntetései: Árvízvédelemért oklevél (1965), Árvízvédelemért érem (1970), OVH elnöki dicséret (1972,1976). Aranydiploma 2011, Gyémántdiploma 2021.
Sportos életet élt, még a 70-es éveiben rendszeresen síelt. Az 1961-ben a BME-n végzett építőmérnökök éves találkozóinak rendszeres résztvevője. Utoljára a BME-en a gyémántdiploma 2021. évi átadásán találkoztunk, ekkor már nem volt a régi erejében.

A 2022. júniusi évfolyam találkozónkon már nem tudott részt venni. Elhunytáról a családja értesített.

Szomorúan és mély fájdalommal búcsúzunk tőle. Emlékét őrizzük.

Gyuri búcsúztatóját 2022. augusztus 26-án tartják a kőbányai Szent László templomban, 15:30-kor.

Rege Béla

Lazányi István 1927 – 2022

A középiskolát Debrecenben a Piarista Gimnáziumban végezte, majd a háborús éveket követően egy évig az Államvasutaknál dolgozott. Mérnöki diplomát 1950-ben szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Karán. Az egyetem elvégzésétől egészen nyugdíjazásáig munkahelye a BME Geotechnikai Tanszéke volt. Itt végzett öt évtizedes oktatói, kutatói és szakértői munkásságát három afrikai szakértői tevékenységgel szakította meg: 1964 és 68 között UNESCO szakértőként Ugandában és Kenyában műszaki főiskolákat szervezett, 1979 és 84 között TESCO szakértőként Nigériában egy állami vállalat geotechnikai osztályát vezette, 1989-90-ben a TRANSINVEST cég alkalmazásában Ugandában szakértő volt egy nemzetközi főút építésén. Mindenütt nagy elismerést szerzett, és ezek révén olyan tudással gazdagította a BME oktatását, amelyeket a rendszerváltoztatás előtt csak nagyon kevesek birtokoltak, és amelyek hasznosítására a rendszerváltoztatás idején oktatási dékánhelyettesi pozíciót vállalt.  
Búcsúzva Tőle mégis elsősorban arra az őt a pályafutása kezdetétől jellemző, szinte páratlan hallgatócentrikus oktatói attitűdre emlékezünk, mely a hallgatók (vagy általában az emberek) iránti empátiából, tiszteletből és szeretetből eredt. A legbonyolultabb talajmechanikai összefüggéseket megfigyelhető jelenségekből és egyszerű modellekből kiindulva tette érzékletessé, érthetővé. Fokozatosan vezette rá a hallgatóit a bonyolultabb matematikai leírásokra, a megoldások keresésére és azok többoldalú elemzésére. Előadásai érdekesek, izgalmasak voltak, lekötötték hallgatósága figyelmét, amiben közrejátszott igényes és választékos, és mindig jól követhető fogalmazásmódja, szóhasználata, de elegáns humora is. A konzultációkon és a vizsgákon barátságosan, megértően mutatott rá a hibákra, lehetőséget kínált a javításukra, és alapvetően azt értékelte, hogy mit tud a diák, illetve mennyi segítséggel jut el a helyes megoldásig. Így a számonkérések is inkább önbizalom növelők voltak, alapvetően sikerélményt adtak.
A magasszínvonalú képzést szolgálta azokkal a kiváló szakkönyvekkel is, melyeket Kézdi Árpád műveiként ismerünk, de amelyekről megjelenésük idején tudható volt, hogy azokban óriási része volt Lazányi István sokoldalú közreműködésének. Az akkor adott lehetőségeket alázattal elfogadva, önfeláldozóan lemondott a személyes szerzőségről és a tudományos előremenetelről, noha szakmai tájékozottságának széleskörűsége, gondolkodásának mélysége méltóvá tette volna ezekre. Jól tükrözik ezt azok a hozzá mérten csekélyszámúnak mondható publikációk, melyek mégis a neve alatt jelentek meg, pl. a CBR-vizsgálatokról, a talajstabilizációkról, a külfejtések fejtési rézsűinek és meddőhányóinak viselkedéséről, a gátak állékonyságáról.
Szaktudását gyakran igényelte a hazai szakma, tanácsai sok bonyolult feladat megoldását segítették, szakértői állásfoglalásait vitás és peres ügyekben mindenki elfogadta. Példát adott ebben is azzal a megközelítésmóddal, amely hasonló volt az oktatóihoz: tisztelte a kollégák munkáját, megérteni kívánta döntéseik indokait, a hibásakét is, a segítőkészség vezérelte. Elsősorban a földművek világában vállalt közreműködést, de az alapozások területén is lehetett számítani rá, még a legutolsó időkben is, mikor szervezete már korlátozta lehetőségeit.  
Még ereje teljében volt, amikor 2004 és 2016 között meghatározó szerepet játszott az európai geotechnikai szabványok honosításában. Vállalta szabványok fordítását, a fordítások lektorálását és az egyeztető tárgyalásokon is fáradhatatlanul és elkötelezetten vett részt. A magyar szövegek minőségében ott vannak az oktatói és szakértői tapasztalatai, valamint hiánytalan angol szaknyelvbeli tudása mellett imponáló anyanyelvi készsége, frappáns fordítói képessége.  
Az az elismerés, tisztelet, de a szeretet is, mely a vázoltak folytán régóta övezte, a rendszerváltozás idején „közfelkiáltással” a szakterület vezetőjévé tette, noha ő ekkor is ódzkodott a pozícióktól. Az akkor alakult Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozatának első elnökévé választottuk, ahol megnyerő tulajdonságaival, bölcsességével, tapasztalataival sokat tett a szakma megszervezéséért, elismertetésért. Később örökös elnökünk lett, s ekként az utolsó évekig ott volt minden rendezvényen, segítette az elnökség munkáját. A szakmai közéletben is olyan volt, mint oktatóként és szakértőként, köszönettel tartozunk neki azért, hogy szakterületünket ma is a demokratikus szellem jellemzi, amit sok más terület irigyel.   
Szomorúan, mély fájdalommal búcsúzunk tőle. Emlékét azzal őrizhetjük meg, ha megpróbáljuk példáját követni, durvuló, önzésre, önfényezésre hajló világunkban szakmánkban is jó emberként viselkedünk, így közelítünk hallgatóinkhoz, munkatársainkhoz, üzleti partnereinkhez, de versenytársainkhoz is.

Elhunyt Lazányi István

Életének 95. évében elhunyt Lazányi István, az MMK Geotechnikai Tagozatának tiszteletbeli elnöke.
Temetése 2022. június 23-án, 12:45 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Elhunyt dr. Fekete Jenő György

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Fekete Jenő György, mérnök, környezetvédelmi szakember, nyugalmazott egyetemi docens március 17-én, méltósággal viselt, súlyos betegségét követően, életének 79. évében elhunyt.

DR. TRÄGER HERBERT 1927-2022

1927. szeptember 16-án született Budapesten. Családja apai ágon a most Ausztriához tartozó Pinkafőről származik. Budapesten a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, a háborúval súlyosbított időkben, 1945 júliusában kitüntetéssel érettségizett. 1945. szeptemberben elkezdte mérnöki tanulmányait a József Nádor Műszaki Egyetemen. 1949 szeptemberében jeles végszigorlattal mérnöki oklevelet szerzett.
Néhány hónapos tervezői munka után 1950. április 1-én a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közúti hídosztályán helyezkedett el és folyamatosan ott dolgozott, 1962-től Apáthy Árpád mellett osztályvezető helyettesként, 1973-tól – párttagság nélkül – hídosztály osztályvezetőként, egészen 1988. évi nyugdíjazásáig. A Hídosztály elsorvasztása miatt, 1983 és 1988 között minisztériumi főtanácsosként egyedül intézte az országos hídügyeket. Nyugdíjas évei aktív munkával teltek: elsősorban a megannyi átszervezést (UKIG, ÁKMI, KKK) megélő Hídosztályon volt tanácsadó, szakértő. Nem tartotta megalázónak és 1996 után elvégezte a sikeresen megmentett országos hídtervtár teljes rendezését, megőrzését az utókornak, rendet teremtve a sokat hányatott és évekig gazdátlan tervtárban.
Beosztása okán minden magyarországi közúti híddal kapcsolatos témával foglalkozott a hídszabályzatoktól, a fejlesztéseken, tervezéseken át a hídépítésekig és a megépült hidak üzemeltetéséig, fenntartásáig.
1952-től különböző vidéki hídépítések műszaki ellenőre volt, többek között a 6. sz. főút mecseki völgyhídjainak, több Keleti-főcsatorna-hídnak, a tokaji Tisza-hídnak és a sárospataki Bodrog-hídnak. 1960-tól a szolnoki Tisza- és ártéri híd építését önállóan irányította, ahol több szakmai újdonságot alkalmaztak.
Napi munkája mellett, 1964-66 között levelező tagozaton ismét az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen tanult, és 1968-ban gazdasági mérnöki oklevelet szerzett.
Meghatározó munkát végzett a hazai közúti hídszabályzat fejlesztésében. Az előírások változásának hatásairól írt disszertációjával a BME-n 1970-ben műszaki doktori fokozatot szerzett.
Ellátta Budapest Főváros területén a hídépítési tevékenység felügyeletét és irányítását. Utóbbival kapcsolatban foglalkozott az Erzsébet híd újjáépítésével és általában a Duna-hidakkal, a metróval kapcsolatos híd-jellegű műtárgyakkal, az új felüljárókkal és az Árpád híd szélesítésével is.
Számos szakcikket, jegyzetet, könyvet készített. Előadásokat tartott hazai és nemzetközi egyesületekben. Tájékozott volt a külföldi szakirodalomban, melyben segítette anyanyelvi szintű német nyelvismerete, valamint angol, francia, orosz nyelvben való kiváló jártassága. Számos hidász kiadványnak, folyóiratnak volt szerkesztője, lektora. Ezek közül kiemelkedett a Vasbetonépítés szakmai folyóirat gondozása.
1961-ben az előregyártott szerkezetekről írt tanulmánykötetet a Mérnök Továbbképző Intézet sorozatában. 1963-ban részt vett egy technikumi tankönyv megírásában. Szűk fél évszáddal később ennek megújításában is részt vett: 2009-ben a Hídépítéstan című tankönyv szerkesztője és társszerzője volt. Lektorált egy szakközépiskolai tankönyvet és egy főiskolai jegyzetet. 1972-1992 között tagja volt a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán működő Államvizsga Bizottságnak. Részt vett a Főiskola végző hallgatói által készített szakdolgozatok konzultálásában és bírálatában. Társszerzője volt az 1987-ben Palotás László szerkesztésében megjelent, Hidak című igen népszerű ismeretterjesztő könyvnek is.
Részt vett több országos tervpályázat bíráló bizottságában, illetve elnökként vezette azokat. A Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi docensnek nevezte ki.
Többször tartott külföldön előadást a hídépítés különböző témáiról: 1967-ben Drezdában az Egyetem acélszerkezeti konferenciáján, 1968-ban ugyanott a Műszaki Kamara konferenciáján, 1971-ben Bécsben a Kulturális Kapcsolatok Intézete rendezésében, 1973-ban pedig Graz-ban, az ottani Műegyetem felkérésére alapján.
Nyugdíjas éveiben részt vett a megjelenő hidász monográfiák írásában, lektorálásában. Helyesírási igényessége, pontossága példaértékű volt – nemcsak hidászok előtt. 2017-ben ő lektorálta a 150 éves a magyar aszfaltút építés című nagymonográfiát. Sokakat meglepett legendás memóriájával és a hazai közúti hídállomány „telefonkönyv” szintű ismeretével.
A tőle tanácsot kérőket tudásával mindig önzetlenül segítette, mindig célratörően, egyszerűen válaszolva, sosem csillogtatva saját tudását. Őt követő nemzedékeknek volt tanítója, példaképe.
Kitüntetései: Munka Érdemérem (1962), Munka Érdemrend ezüst fokozat (1963), Jáky József emlékérem (KTE), 1997-ben Év hidásza, 2002-ben Életműdíj (Közúti Szakemberekért Alapítvány), 2008-ban Apáthy Árpád-díj és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetése, 2015-ben Clark Ádám életműdíj, 2018-ban MAÚT Aranymérföldkő díj. A fib Magyar Tagozata 2018-ban Palotás-László-díjjal tüntette ki, ennek átadásakor életútjáról részletes előadást tartott, amely megjelent a Vasbetonépítés 2019/1 számában.
1953-ban nősült meg. Két gyermekük született, János, aki követte édesapját a hidászmérnöki pályán és Gábor, aki villamosmérnök lett. Öt unokája született. Felesége is szakmabeli volt, 26 évvel ezelőtt, 1996-ban elhunyt.
2007-ben, nyolcvanadik születésnapján hidászmérnök kollégái, tisztelői egy meglepetés kötettel köszöntötték, amelyben 67 hozzá kapcsolódó emlék és tanulmány jelent meg (Lánchíd füzetek 4.). Ebben megjelent emlékező és köszöntő írások egy-egy kiragadott mondata álljon itt emlékül dr. Träger Herbert hidászmérnöki munkájának és emberségének:
„Ő volt az a szaktekintély, akinek véleményét, kritikáját mindenki, elfogadta, mert azt a szaktudása, tájékozottsága és emberi hozzáállása alapozta meg.”
„Személyes érdekeit, érdemét soha nem hangoztatta, de még csak képviselni is alig volt hajlandó.”
„Türelemmel, korrekt stílusban, konkrét érvekkel képviselte a szakma érdekeit.”
„A Träger Herbert név összeforrott a pontosság és gyorsaság fogalmával.”
„Egy csodálatos szakma nagy tudású, nagy tekintélyű, nem kinevezett, de valós professzoraként köszönthetünk őszinte tisztelettel és barátsággal.”
„Műszaki tudása, nyelvismerete, rendkívül gazdag és pontos memóriája a mai napig óriási segítséget jelent mindnyájunknak.”
„Az első találkozás (vele) erősítette meg a hidak iránti szeretetemet.”

Hajós Bence

Gyászol a hazai nukleáris szakma, elhunyt dr. Rónaky József

A fájdalmas hír január 5-én délután került az Országos Atomenergia Hivatal honlapjára: „Őszinte részvéttel tudatjuk, hogy 2022. január 5-én elhunyt dr. Rónaky József, az OAH nyugalmazott főigazgatója, a hazai nukleáris szakma kiemelkedő és meghatározó egyénisége. Mintegy másfél évtizedig, 1999-től 2013-ig állt az OAH élén, továbbá számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetben töltött be különféle tisztségeket. A hivatal saját halottjának tekinti, osztozunk a gyászoló család fájdalmában. Temetéséről később gondoskodik a hivatal.”

Subscribe to this RSS feed