BPMK

KIHELYEZETT ELNÖKSÉGI ÜLÉS PILISCSABÁN

Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartotta kihelyezett elnökségi ülését október 13-án a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara.

A helyi fejlesztési elképzelésekről és lehetőségekről a nyolcezer fős település építészmérnök polgármestere, Farkas András adott tájékoztatást. Mint elmondta, Piliscsabán jelenleg mintegy 8-10 milliárd forintnyi fejlesztés hiányzik, saját erőből (iparűzési adóbevételekből) azonban az önkormányzat évi 100 millió forintot képes fejlesztő-beruházásokra fordítani. A település legégetőbb problémáit sorolva Farkas András aláhúzta: a 60 km-es helyi úthálózatból húsz km-nek nincs szilárd útburkolata, a csatornázottság mindössze 67 százalékos, és komoly gondok forrása a felszíni vízelvezetés műszaki megoldatlansága.
Kassai Ferenc BPMK-elnök rövid köszöntőjét követően Holnapy László, az NFM főosztályvezetője tartott előadást Pest megye, illetve a agglomerációs közlekedés (közúti és kötött pályás) közelmúltban befejezett és tervezett fejlesztési terveiről.  

A rendezvény levezető elnöke Dénes Miklós, a BPMK Vízgazdálkodásai és Vízépítési Szakcsoportjának elnöke volt. A kerekasztal megbeszélés és a szakmai konferencia keretében; előadást hallgatunk Horváth Vilmostól „Piliscsaba Város közigazgatási területén fellépő felszíni vízelvezetési problémákról és a megoldásokról.” Simon Zoltán, a Közép- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság képviselője rövid kiegészítést adott a település vízrendezési helyzetéről és a vízelvezetési koncepciójáról. Mórucz Norbert, az IPE elnöke tájékoztatást adott az Ipari-, Tudományos-, Innovációs és Technológiai Parkok Egyesületének tevékenységéről, jövőbeli céljairól, és egyben beszámolt az ipari parkokkal kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokról.
 
A rendezvény szakmai része Dénes Miklós, a BPMK Vízgazdálkodási és Vízépítési Szakcsoportjának elnöke zárszavával ért véget.



 
Ezután ünnepi aktusra került sor: Piliscsaba polgármestere a kamaránk elnöke együttműködési megállapodást írt alá. Kassai Ferenc kamarai elnök kiemelte, hogy a helyben lakó mérnökök tudásukkal és tapasztalatukkal jelentős mértékben járulhatnak hozzá az adott település fejlődéséhez. Farkas András polgármester pedig azt húzta alá, hogy önkormányzat az előtte álló feladatok megoldása során jól tudja hasznosítani a mérnöki szakértelmet. Mindketten hangsúlyozták, hogy a lokális fejlődés az alapja a patrióta gazdaságpolitika létrehozásának.

Mentés