BPMK

Együttműködés doktoranduszokkal és szakkollégiumokkal

Az együttműködés lehetőségeiről folytatott megbeszélést január 9-én Tóth Zoltán, a BME Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat elnöke és a Doktoranduszok Országos Szövetségének innovációért és ipari kapcsolatokért felelős elnökségi tagja, Putti Krisztián, a Műegyetemi Szakkollégiumok Közösségének elnöke, dr. Zsebik Albin BPMK elnökségi tag és dr. Ronkay Ferenc BPMK titkár.

Együttműködés a KTE-vel

Együttműködésről, valamint közös programok szervezéséről tárgyalt július 4-én dr. Tóth Jánossal, a Közlekedéstudományi Egyesület főtitkára, Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK általános alelnök, valamint Hamarné Szabó Mária BPMK elnökségi tag.

ÉMI megbeszélés a BPMK-ban

A szélesebb körű együttműködési lehetőségekről, közös rendezvények szervezéséről, valamint az épületenergetikai tanúsításokról tárgyalt január 31-én Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök, Nagy Gyula MMK elnök, Dauner Márton ÉMI vezérigazgató, továbbá Szabó Zsuzsa.

Kézdi Árpád

Dr. Kézdi Árpád (1919-1983) a talajmechanika és geotechnika terén kifejtett elméleti és gyakorlati munkásságának köszönhetően az alapozási mérnöki munkálatok világszerte elismert szakembere volt.

A Penta és a BPMK

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Penta Kft. közötti együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kassai Ferenc BPMK elnök, Borbély Máté István termelési igazgató és Schulcz Mónika december 18-án a BPMK székhelyén.

BPMK – EMT együttműködés

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság meghívására Kolozsvár érintésével, Marosvásárhelyre látogatott dr. Kajtár László BPMK alelnök és Kontra Jenő elnökségi tag.

TERC-BPMK együttműködés

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara egyik legfontosabb küldetésének tekinti, hogy tagjaink tudása, műszaki felkészültsége minél hathatósabban kamatozzon a köz számára, hogy minél szélesebb kapu nyíljék ki előttük a munka világában.

Subscribe to this RSS feed