BPMK

Közlekedésfejlesztés Magyarországon - konferencia

A közlekedéssel – mint szolgáltatással – szemben a társadalom és a gazdaság által támasztott igény ma és hosszú távon is az, hogy serkentő módon járuljon hozzá az ország összeurópai, egyben hazai és így globális versenyképességéhez, miközben ezt a környezet minél kisebb terhelésével teszi.

Kölcsönhatása az élet többi területével mindenütt tetten érhető: befolyásolhatja a gazdasági, társadalmi folyamatokat, a fejlődés egyik motorja, miközben az általa támogatott fejlődés alakíthatja magát a közlekedést is. Európai Uniós tagállamként ráadásul a közlekedés kérdése, a kapcsolatok minősége, a szolgáltatások színvonala már nemcsak az ország szempontjából érdekes és fontos, hanem a nagyobb európai közlekedési kapcsolatok tekintetében is. Magyarország 10 éve csatlakozott az Európai Unióhoz, az eltelt időszak fejlesztései és hatásuk már mérhetők, a tapasztalatok már levonhatók, amelyek irányt mutathatnak az előttünk álló időszak feladataihoz is.

Mindezek áttekintésére

a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON (10 év az Európai Unióban)

címmel konferenciát rendez

Balatonföldváron, 2014. május 13-15.-én

az alábbi fő – előzetesen tervezett – témakörökben:

1.      A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai

2.      A közlekedés helye, szerepe, elvárások és feladata, a kapcsolódó ágazatoknál

3.      EU tézisek és stratégiák → közlekedésfejlesztési feladatok

4.      A közlekedési alágazatok fejlesztési kérdése

5.      Szakmai kihívások, eredmények Közlekedésbiztonság

A 16. alkalommal megrendezésre kerülő konferencia tervezett, majd végleges programja a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozatának saját honlapján (www.fomterv.hu/mmk/), valamint a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara honlapján (www.bpmk.hu) tekinthető meg.

A részvételi díj bruttó 65.000.- Ft/fő, amely tartalmazza a konferencia, két éjszakai szállás (kétágyas elhelyezéssel) és az ellátás költségeit (a máj.13.-i ebédtől a május 15.-i ebéddel bezárólag). A konferencia és a szállás közel egy helyszínen van (az elhelyezés két, egymás melletti szállodában történik), ezen felül uszoda, szauna stb. is a résztvevők rendelkezésére áll. (Korlátozott létszámban – felárral – egyágyas elhelyezés is megoldható.) Érkezni már előző este (május 12.-én) is lehet, de ekkor a vacsoráért és szállásért külön felárat kell fizetni. Igény esetén lehetőség van a konferencia 1-1 napján való részvételre is, ennek megfelelően csökkentett árat lehet fizetni az alábbi megosztás szerint:

Díj: szállás, vacsora nélkül, de egyéb ellátással

1 napra

Díj: szállás, vacsora nélkül, de egyéb ellátással

3 napra

Díj: szállással, teljes ellátással 2 napra

15.000.- Ft/fő (bruttó)

45.000.- Ft/fő (bruttó)

50.000.- Ft/fő (bruttó)

Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és Békési Győzőnének (Balatonföldvár, vendégház vezető) a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre történő megküldésével lehet.

A jelentkezési lap a Közlekedési Tagozat honlapjáról http://www.fomterv.hu/mmk/ letölthető.

Kérjük, hogy a jelentkezéssel egy időben a szolgáltatás díját a 10403923-39213257-00000000 sz. számlára átutalni szíveskedjenek. A befizetésről a számlát postafordultával megküldjük a jelentkezési lapon megadott számlázási címre.

A korlátozott létszámra tekintettel a jelentkezéseket a konferencia részvételi díj beérkezésének sorrendjében tudjuk kielégíteni.

Igény esetén a konferencián való jelenlétet igazoljuk.

A konferenciával kapcsolatos minden információt a szervező MMK Közlekedési Tagozat nevében:

Hamarné Szabó Mária elnök (e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., mobil: +36 20/ 980-5554) ad meg.

Kategória további cikkei: Továbbképzési szakmai nap Hidászoknak »