BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

POSGAY GYÖRGY (1928-2017)

Nem erről volt szó, kedves Posgay Gyuri. Arról volt szó, hogy még mesélsz olyan dolgokról, amikről már csak kevesen hordoznak emlékeket, hogy lehessen jegyezni azokat, de már nem sikerült.

Elfogadták a 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot

Az Országgyűlés március 21-én elfogadta az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Közlekedésbiztonsági pályázat

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közlekedéstudományi Intézet és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara közreműködésével, a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram és a 2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Intézkedési Terv keretében pályázatot hirdet „Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növelésért” címmel.

Építőgépész szakmai nap – CONSTRUMA 2017

A szakmai nap témaköre: földmunkagépek hajtásrendszerei – megoldások és fejlesztési irányok. A szakmai nap időpontja: április 5. 10-14 óra között. A szakmai nap helyszíne: Hungexpo Kerámia terem H-1101 Budapest, Albertirsai út 10. Szervezők: MMK Anyagmozgatógépek, Építőgépek és Felvonók Tagozata és a HUNGEXPO Zrt.

ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS

A CONSTRUMA szakkiállítás nyitónapján, április 5-én a BPMK szakmai továbbképzést szervez Épületek fűtési igényének és nyári hőterhelésének energetikai vizsgálata címmel a D pavilonban.

Energiahatékonyság, tanúsítványok ellenőrzése...

A fenntartható fejlődés, a városfejlesztés alapvető feltétele az energiahatékonyság, a természeti erőforrások gazdaságos kihasználása, melyhez elengedhetetlen az épületek energiahatékonyságának javítása. Ezt ismerte föl a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, amikor független ellenőrzési rendszert kezdett el működtetni, amely az épületenergetikai-tanúsítványok utóellenőrzését, minőségellenőrzését foglalja magába.

Ismét SZIP egyeztetés

Egyeztető megbeszélés tartott március 14-én Kassai Ferenc BPMK elnök, Kara Ákos infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért felelős államtitkár (NFM), dr. Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár (NFM), valamint Debreceni Győző projektigazgató (Projektmenedzsment és Minőségbiztosítási Főosztály – SZIP Projektiroda).

IPE közgyűlés a kamarában

A BPMK székházában tartotta közgyűlését március 14-én az Ipari- Tudományos- Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesülete. A közgyűlés elfogadta az előterjesztést, amely szerint dr. Zsebik Albin, a BPMK elnökségi tagja március 14-től tagja az IPE Felügyelő Bizottságának. A közgyűlést köszöntötte Némethy Zoltán BPMK alelnök.

Subscribe to this RSS feed