BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kézdi Árpád

Dr. Kézdi Árpád (1919-1983) a talajmechanika és geotechnika terén kifejtett elméleti és gyakorlati munkásságának köszönhetően az alapozási mérnöki munkálatok világszerte elismert szakembere volt.

A Penta és a BPMK

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Penta Kft. közötti együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kassai Ferenc BPMK elnök, Borbély Máté István termelési igazgató és Schulcz Mónika december 18-án a BPMK székhelyén.

Jogászbál

A jogászi hivatás éves nagy rendezvénye nagyon távoli időkre nyúlik vissza, az elsőt ugyanis 1832-ben rendezték.

Elhunyt dr. Szoboszlay Miklós

Dr. Szoboszlay Miklós szakmai pályafutását a Közúti Közlekedési Tudományos Kutató Intézetnél (KÖTUKI) kezdte, és annak utószervezeténél a Közlekedéstudományi Intézetnél (KTI) folytatva előbb tudományos kutatóként, témavezetőként, majd környezetvédelmi tagozatvezetőként dolgozott.

2017. évi Gábor Dénes-díjas mérnökök

A kimagasló szellemi alkotásokat létrehozó és az új ismereteket a gyakorlatba átültető szakemberek erkölcsi megbecsülése érdekében alapított NOVOFER Alapítvány által létesített idei Gábor Dénes-díjakat december 14-én Budapesten, az Országház épületének Felsőházi termében adták át.

Körmöczi János Fizikusnapok

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság rendezésében, a Körmöczi János Fizikusnapok keretében, Marosvásárhelyen, a Technika Házában került megrendezésre november 24-26-án „A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kérdésköre” c. konferencia.

Subscribe to this RSS feed