BPMK

A Honvédelemért kitüntetést vehette át Kassai Ferenc

Ezeréves történelmünk hőseire emlékezünk a honvédelem napján – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes május 15-én, Budapesten, ahol a honvédelmi tárcával és a Magyar Honvédséggel együttműködő társadalmi szervezetek részére rendeztek ünnepséget. A rendezvényen kitüntetést vehetett át Kassai Ferenc, a BPMK elnöke, az MMK alelnöke.

A kitüntetés szövege: Kassai Ferenc úrnak a honvédelem ügye érdekében végzett tevékenységéért, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség kiemelten fontos feladatai megvalósításának támogatásáért a Magyar Honvédelem Napja alkalmából a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatát adományozom /Dr. Simicskó István, Magyarország Honvédelmi Minisztere/

Arató Éva kitüntetése

Magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át március 15-én Borsiné Arató Éva akusztikus szakértő, a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának elnöke, az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület Akusztikai Szakosztályának elnöke.

2015. évi Gábor Dénes-díjas mérnökök

A kimagasló szellemi alkotásokat létrehozó és az új ismereteket a gyakorlatba átültető szakemberek erkölcsi megbecsülése érdekében alapított NOVOFER Alapítvány által létesített 2015. évi Gábor Dénes-díjakat december 17-én Budapesten, az Országház épületének Felsőházi termében adták át.

Kitüntetett műszaki alkotók

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából magas állami kitüntetéseket adták át. Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában március 15-én az Országház kupolatermében. A díjazottak között ezúttal is voltak műszaki alkotók.

Dr. prof. Martin Winterkorn kitüntetése

Dr. prof. Martin Winterkorn, 2003 júniusa óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem díszpolgára és tiszteletbeli professzora, elismerve a kutatás és fejlesztés terén végzett tevékenységét, 2006. március 15-én Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki.

Subscribe to this RSS feed