BPMK

Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere

A látványos építészeti és élvonalbeli technológiai megoldásokkal rendelkező repülőtér (Beijing Daxing International Airport) építési munkálatait 2014. december végén kezdték meg, a terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá.

A repülőtér egyik legszembetűnőbb érdekessége, hogy a világ legnagyobb egyterű termináljával dicsekedhet, légiforgalom-irányító rendszere pedig a Kínában használt legkorszerűbb automatizált rendszer, amely egyszerre négy kifutópálya irányítására képes. A repülőtéren óránként több mint 250 le- és felszállás mehet majd végbe, de a hosszú távú tervek szerint ezt a számot 300-ra növelnék, a jelenlegi négyen felül további két kifutópálya hozzáadásával. Az új légikikötő 2025-re már évi 72 millió utas fogadására lesz alkalmas. A repülőtér légiforgalom-irányító központja méretét tekintve szintén világelső lesz: 173 légiforgalom-irányítót foglalkoztat majd, akik Észak-Kína három kulcsfontosságú repülőterének forgalmát irányítják majd; a két pekingi nemzetközi repülőtér mellett a fővárostól keletre fekvő Tiencsin városét is. A Daxing repülőtér mindezeken felül Ázsia legnagyobb hangárját is magáénak tudhatja, amely a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének számító Airbus A380-asból egyszerre kettőt is tud fogadni. A hangár a China Southern Airlines tulajdonában van, ez a légitársaság adja majd a repülőtér forgalmának 40 százalékát. A repülőtéren a következő két hónapban hat, valamennyi rendszerre kiterjedő tesztelést végeznek, az első menetrend szerinti járat pedig szeptemberben szállhat fel. A hatágú tengeri csillagra hasonlító terminálépület a híres építésznő, a néhai Zaha Hadid és irodája alkotása.

Kapcsolódó cikkek: