BPMK

Elkészült a Duna Aréna

„Ez a nap az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek betartásáról szól" – jelentette ki Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos február 21-én, az úszó világbajnokságra készült, Duna Aréna névre keresztelt sportkomplexum ünnepélyes átadásán.

„Az új Duna Aréna felépítése megmutatta, hogy mire vagyunk képesek, ha összefogunk - mondta Fürjes Balázs, aki szerint a Duna Aréna rekordidő alatt, világszínvonalon, költségkereten belüli felépülése megmutatta, hogy a magyarok összefogása, párosulva a magyar tehetséggel, igenis csodákra képes". Fürjes Balázs emlékeztetett: a XXI. század első budapesti, olimpiai versenyekre is alkalmas létesítménye, a 15 évvel ezelőtt felépült Papp László Sportaréna tervezésében még angol és amerikai cégek segédkeztek, míg a kivitelezésben a legnagyobb francia építőipari vállalat vett részt, ugyanakkor a 15 ezres Duna Aréna már száz százalékig magyar sportlétesítmény.
Tarlós István főpolgármester beszédében az elmúlt 80 év legnagyobb sportberuházásának nevezte az építkezést, a világbajnokságot pedig a valaha volt legnagyobb magyarországi sporteseménynek, amely igazi kihívás, ugyanakkor "a mai nap is bizonyítja, hogy sikeresen fel tudunk készülni". Hozzáfűzte, Budapest célja, hogy számokban felülmúlja az elmúlt két vizes világbajnokság eredményeit: 2013-ban Barcelonában és 2015-ben Kazanyban háromezer sportoló vett részt, százezer néző szurkolt a helyszíneken, a televízió-közvetítésekkel pedig közel négymilliárd nézőt értek el. Ezt szeretné most túlszárnyalni a magyar főváros, melynek célja, hogy legalább ötmilliárd emberhez jussanak el a közvetítések. „Budapest a világbajnokság alatt a legszebb arcát mutathatja, ha el nem rontjuk ezt a saját össze-vissza kommunikációnkkal" – jegyezte meg Tarlós István, utalva az óriás-toronyugró versenyre is, amelynek közvetítései során a Parlament lesz majd látható a háttérben. A főpolgármester hangsúlyozta, ez a beruházás egy komplex városfejlesztési program része, amely a főváros egészének gyarapodását hivatott szolgálni.
A Duna Aréna jelképes kulcsát Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs közösen nyújtotta át a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának, aki válogatott társaival együtt hamarosan birtokba veheti az uszodát. (MTI)

Kategória további cikkei: « Hiánypótló műszaki kézikönyv