BPMK

Két elnökségi ülés között történt események

A 2017. január 10. és 2017. február 6. közötti események rövid krónikája, címszavakban.

2017. január 10.
Egyeztető megbeszélés Szalay Gáborral a Zuglót érintő kérdésekről.
Részt vett: Kassai Ferenc

Egyeztető megbeszélés Dénes Miklóssal az aktuális vizes kérdésekről
Részt vett: Kassai Ferenc    

2017. január 11.
Egyeztető megbeszélés Csárádi Jánossal
Részt vett: Kassai Ferenc

Egyeztető megbeszélés Novák Gyulával
Részt vett: Kassai Ferenc

MMK Alelnöki ülés
Napirendi pontok:
1. 1. Az építési műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők továbbképzési rendszere átalakításának koncepciója
2. 2. Az ÉMTSZR-hez tartozó mérnöki díjszabás kidolgozását végző személyek felkérése
3. 3. A Tűzvédelmi Tagozat kezdeményezése a Tervek Tartalmi Követelményi Szabályzat kiegészítésére
4. 4. A szakmai címeket vizsgáló szakértői testület működésének problémái
5. 5. Az egyszerű bejelentéssel végezhető tevékenységek körének bővítéséből adódó kamarai szabályozási szükségességének áttekintése
6. 6. A kamara 20. évfordulójához kapcsolódó kamarai rendezvények áttekintése
7. 7. Egyebek
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. január 12.

Egyeztető megbeszélés Dénes Miklóssal az aktuális vizes kérdésekről
Részt vett: Kassai Ferenc

BME Újévi fogadása, helyszín: Műegyetem, Díszterem
Részt vett: Kassai Ferenc, dr. Kajtár László

2017. január 16.

Építési Tagozat elnökségi ülése

Egyeztető megbeszélés Karácsony Tibornéval (kiadóvezető, ÉTK)
Részt vett: Kassai Ferenc


2017. január 18.

Vizes Tagozat elnökségi ülése

Egyeztető megbeszélés Dénes Miklóssal az aktuális vizes kérdésekről
Részt vett: Kassai Ferenc

MMK elnöki ülés
Napirendi pontok:
1. 1. A felelős műszaki vezetők és építési műszaki ellenőrök továbbképzése koncepciójának bemutatása
2. 2. Az ÉMTSZR-hez tartozó mérnöki díjszabás kidolgozását végző személyek felkérése
3. 3. Az MMK Tervtartalmi Követelmények Szabályzatának felülvizsgálata
4. 4. Tájékoztató az építési engedélyezési eljárások egyszerűsítésének kiterjesztésével kapcsolatos kormányzati tervekről és az ehhez kapcsolódó kamarai feladatokról és a tagozatok által beküldött javaslatokról
5. 5. Beszámoló a Kamarai Továbbképzési Testület 2016. évi munkájáról
6. 6. Az energetikai Tagozat kezdeményezése a kamarai tanúsítási rendszer bővítésére
7. 7. Az MMK megalakulásának 20. évfordulójához kapcsolódó rendezvények
8. 8. Egyebek
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. január 19.

Környezetvédelmi Díjátadó Ünnepség a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozata által „A Környezet Védelméért” kisplasztikát dr. Hornyák Margit, dr. Nagy Tibor, Uramné Lantai Katalin kapták.
„Környezetvédelmi Műszaki Felsőoktatásért” kitüntető oklevelet dr. Aleszka László (Szent István Egyetem), dr. Szakácsné dr. Födényi Rita (Pannon Egyetem), dr. Szakál Pál (Nyugat-Magyarország Egyetem) kapták.
„Környezetvédelmi Diploma Díjban” részesültek Bátor Gergő (Pannon Egyetem, Mérnöki Kar), Fekete Gergő (Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar) és Ostváth Kristóf (Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar)
Helyszín: MMK
Részt vett: Kassai Ferenc, Barsiné Pataky Etelka, Parragh Dénes, V. Németh Zsolt (környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár)

Újév köszöntés az ÖbölHáz rendezvényközpontban
Részt vett: dr. Kajtár László, Némethy Zoltán

2017. január 20.

Atomenergiai Minősítő Bizottság ülés

MAUT stratégiai megbeszélés a 2017. évi Közlekedési Kultúra Napjával és Közlekedésbiztonsági Pályázattal kapcsolatban
Részt vett: Kassai Ferenc, Hamarné Szabó Mária, Nyiri Szabolcs MAUT elnök, Thoroczkay Zsolt Flavus Mérnökiroda ügyvezető

2017. január 23.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának rendkívüli testületi ülése
Helyszín: Bp., XIV. kerület Pétervárad utca 11-17.
A részletes napirend a BPMK titkárságán megtekinthető.
Részt vett: Szalay Gábor


2017. január 24.

Egyeztető megbeszélés a Szupergyors Internet Programmal kapcsolatban.
Napirendi pontok:
1. 1.    Bevezetés (Kassai Ferenc)
2. 2.    Kamarai feladatok (előadó: Rácz József)
3. 3.    SZIP helyzet értékelése (előadó: Debreceni Győző)
4. 4.    Kormányzati hírközlési projektek (előadó: Bancsics Ferenc)
5. 5.    A HTMR alkalmazás előkészítése (előadó: Fónad Tibor KIFŰ)
6. 6.    MÁV- MMK egyeztetésekről tájékoztató (előadó: Petruska István)
7. 7.    SZIP tervezők véleménye és javaslata
8. 8.    Válaszok, összegzés
Részt vett: Kassai Ferenc, dr. Kovács Oszkár, Makra Magdolna, Siristye Mihály, Csapó Attila (MMK, Hírközlési és Informatikai Tagozat), Szomolányi Tiborné (MMK, Hírközlési és Informatikai Tagozat), Bancsics Ferenc (politikai főtanácsadó, Belügyminisztérium), Pálikás Csaba (stratégiai elemző, Miniszterelnökség), Debreceni Győző (projektigazgató, Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, Projektmenedzsment és Minőségbiztosítási Főosztály – SZIP Projektiroda), Fónad Tibor (kiemelt szakértő, Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, Projektmenedzsment és Minőségbiztosítási Főosztály – SZIP Projektiroda), Bérczi László (vezető, MÁV Zrt.), Magyar Zoltán (főosztályvezető, MÁV Zrt.), Pete Gábor (osztályvezető, MÁV Zrt.), Sánta Zoltán (stratégiai fejlesztések vezető, MÁV Zrt.), Kiss-Becze Eszter (stratégiai és fejlesztési főigazgatóság, MÁV Zrt.), Virosztkó József (stratégia és koordináció, MÁV Zrt.), Bölsei Tamás (építésfelügyeleti munkatárs, NMHH Hírközlésfelügyeleti Főosztály), dr. Karl Károly (főosztályvezető, NMHH Hírközlésfelügyeleti Főosztály), dr. Rajnai Judit (oszályvezető, NMHH Építmény Engedélyezési Osztály), Slyuch András (hatósági irodavezető, NMHH), Molnár Levente (szakmai felelős, Magyar Telekom Nyrt.), Buzás Zoltán (ügyvezető, Hírnet Kft.), Füzér Ferenc (ügyvezető, Max-Tel 7 Kft.), Lukács Balázs (ügyvezető, HHT ’98 Kft.), Lukács Tamás (üzemeltetési vezető, HHT ’98 Kft.), Petruska István (ügyvezető, Kreakt Bt.), Pethő László (ügyvezető, Euro-Traber Kft.)

Egyeztető megbeszélés dr. Fónagy János parlamenti államtitkárral a Közlekedési Kultúra Napjáról és Közlekedésbiztonsági Pályázatról, illetve a 2017. május 10-12-én megrendezésre kerülő siófoki konferenciáról
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. január 25.

Fővárosi Közgyűlés és egyeztető megbeszélés Kovácsné Tóth Ágnes kabinetfőnök asszonnyal és több, más illetékessel
Helyszín: Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala
Részt vett: Kassai Ferenc

Egyeztető megbeszélés Tóth Imrével, a BKIK tiszteletbeli elnökével, illetve a paksi atomerőmű bővítésén dolgozó orosz cég vezetőjével a munkálatokról, illetve további együttműködési lehetőségekről.
Helyszín: BKIK székház
Részt vett: dr. Ronkay Ferenc

A FŐBER Zrt. 60. Jubileumi Gálavacsorája
Helyszín: Várkert Bazár Rendezvényterme
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. január 26.

Egyeztető megbeszélés Dávid Alízzal (ügyvezető, JÁK), Pethő Józseffel (főtitkár, JÁK) az e-kutakkal, illetve a 2017. évi programokkal kapcsolatban
Helyszín: Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala
Részt vett: Kassai Ferenc, dr. Dabóczi Kálmán (BKK vezérigazgató), Nyúl Zoltán (BKK stratégiai és innováció igazgató), Varga Zsolt (Fővárosi Közgyűlés tagja), Kovácsné Tóth Ágnes (kabinetfőnök asszony)

2017. január 27.

MMK 20 éves évforduló
Helyszín: BME, K épület, Díszterem

2017. január 28.

21. Mérnökbál az MMK-BPMK közös szervezésében
Helyszín: Műegyetem

2017. január 30.

Egyeztető megbeszélés Dávid Alízzal (ügyvezető, Jedlik Ányos Klaszter), Pethő Józseffel (főtitkár, Jedlik Ányos Klaszter) és Vígh Zoltánnal (közkapcsolati vezető, Jedlik Ányos Klaszter) a BPMK-JÁK együttműködés bővítési lehetőségeiről, illetve a 2017. évi programokról, konferenciákról
Részt vett: Kassai Ferenc, dr. M. Csizmadia Béla

2017. január 31.

Egyeztető megbeszélés Nagy Péterrel
Részt vett: Kassai Ferenc

Egyeztető megbeszélés Nagy Zoltánnal és Ivicsics Ferenccel
Részt vett: Kassai Ferenc

Egyeztető megbeszélés Hamarné Szabó Máriával a 2017. május 10-12-én megrendezésre kerülő „Közlekedésfejlesztés Magyarországon” című konferenciáról
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. február 2.

Egyeztető megbeszélés dr. Sztranyák Józseffel az e-naplóval kapcsolatos aktuális kérdésekről.
Részt vett: Kassai Ferenc, Némethy Zoltán

Épületenergetikai ülés

2017. február 3.

A Hadú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Szakcsoportja által szervezett szakcsoport nap
Helyszín: Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Debreceni Hatósági Iroda előadóterme, Debrecen, Hatvan utca 43.
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. február 6.

Egyeztető megbeszélés Szegner Lászlóval
Helyszín: SZVT székház
Részt vett: Kassai Ferenc