BPMK

21. Mérnökbál a Műegyetemen

A báli szezon legrangosabb és egyik legjobb hangulatú eseménye a hagyományos fővárosi mérnökbál, amelyet január 28-án 21. alkalommal rendezett meg a Műegyetem aulájában és dísztermében a Magyar Mérnöki Kamara, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Makadám Mérnök Klub közreműködésével.

A több mint hatszáz fős, „teltházas” rendezvényen – melynek fővédnöke Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, dr. Pintér Sándor belügyminiszter, és Tarlós István Budapest főpolgármestere, védnöke pedig dr. Fónagy János parlamenti államtitkár és Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár volt – a hazai államigazgatás, a műszaki és tudományos közélet irányítói, illetve az MMK külföldi társzervezeteinek képviselői mellett a magyar mérnökcégek vezetői vettek részt.


A mérnökbál hivatalos megnyitója – prof. dr. Józsa János, a BME rektora, és Kassai Ferenc, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke köszöntője – után a nagysikerű Fölszállott a páva egyik győztes együttese, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes és Makula Zoltán táncos szólista, valamint a Zagyva Banda zenekar gálaműsora, a díszvacsorát követően pedig Fábry Sándor Dizájn Centere – tébolyult tárgyak a fájó félmúltból – szórakoztatta a vendégeket. Immár hagyomány, hogy a fővárosi bálon nyújtjuk át az Év mérnöke elismeréseket és a Tierney Clark-díjat.


Az „Év Mérnöke” Kamarai Aranygyűrű díjat idén Denk András okl. gépészmérnök, fűtés és távfűtés technikai szakmérnök és Dezső Zsigmond okl. építőmérnök, tartószerkezeti tervező vehette át a Magyar Mérnöki Kamara elnökétől. 

Az Institution of Civil Engineers, a Magyar Mérnöki Kamara és a Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége 2000-ben a mérnöki alkotások elismerésére alapított Tierney Clark-díjat Budapest egyik új, jelkép értékű létesítményének a Dagály úszópalota mérnöki szerkezeteinek ítélte. A díjat az ICE képviseletében Barry Tuckwood, a Magyar Mérnöki Kamara képviseletében Barsiné Pataky Etelka elnök asszony, a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége képviseletében Pető László elnök adta át a projekt építtetőjének és lebonyolítójának (Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.), a mérnöki szerkezet tartószerkezeti tervezőjének (EXON 2000 Kft.), az építészeti tervezőnek (NapurArchitect Kft.), a tervezésben generáltervezőként közreműködött cég képviselőjének (Tecton Kft.), a generálkivitelezőnek (Market Építő Zrt.), valamint az acélszerkezeti szakkivitelezőnek (Kész Ipari Gyártó Kft.).
A mérnökbálon nyújtották át az Épületgépészeti Tagozat 2015-ben alapított, az épületgépészeti életművet és épületgépészeti alkotói tevékenységet elismerni hivatott Macskásy Árpád-díjat. Az elismeréseket Nagy Gyula, az Épületgépészeti Tagozat elnöke adta át három mérnök kollégának. Macskásy Árpád Alkotói díjban részesült Baumann Mihály okl. gépészmérnök, a  PTE Műszaki és Informatikai Kara Épületgépészeti Tanszékének vezetője. Macskásy Árpád Életműdíjban részesült Sircz János, a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagja, az Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet nyugalmazott igazgatója. Ugyancsak Macskásy Árpád Életműdíjban részesült Takács Gyula okl. gépészmérnök, a CÉH Zrt. nyugalmazott vezető tervezője.

A mérnökbál nyitótáncát, a népszerű Erkel-opera, a Hunyadi László részletét, a Palotást a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatói mutatták be, az emeleti Díszteremben pedig a SunnyDance Band szolgáltatta a tánczenét hajnalig.

A 21. Mérnökbál támogatói voltak:
Főtámogató: Magyar Export-Import Bank Zrt.
Támogatók: A-Híd Zrt., CÉH Zrt., Duna Aszfalt Kft., FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., Euroaszfalt Építő és Szolgáltató Kft., Hidrofilt Kft., KÉSZ Építő Zrt., Magyar Távhőszolgáltatók Szövetsége, Uniqua Biztosító Zrt.