BPMK

Emléktábla avató ünnepség

Neuschloss Kornél születésének 150. évfordulója alkalmából

A BPMK 2007. év vége óta alakított ki a fővárosi kerületek és Pest megyei térségek jelentős részében kapcsolattartói együttműködést, melynek keretében részt vesz a régió mérnöki munkát igénylő feladataiban.

Együttműködésünk célja, hogy a Kamara és az Önkormányzat között közvetlen párbeszéd alakuljon ki az építés, a közlekedés, településrendezés, tervezés, tervpályázatok, közbeszerzés, az energiaügyek, közművek és hírközlés, a környezetvédelem és vízügy, valamint az ipari technológiák szakterületein a fenntartható fejlődés érdekében. Célunk , hogy a kerületekben és térségekben lakó kamarai tagok tevőlegesen is részt vehessenek a kerület fejlesztési koncepciójának kialakításában, ezáltal erősödjön a lokálpatriotizmus.

Együttműködési megállapodás keretében a kamara elnöke Szalay Gábort bízta meg a Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata felé kapcsolattartói tevékenység ellátásával. A kapcsolattartó feladata az önkormányzaton belül a különböző vezetői szinteken olyan formális és informális kapcsolatrendszer fenntartása, mely a mérnöki szempontok ér-vényesítését az önkormányzat munkájában lehetővé teszi. .

Együttműködésünk több mint három éve eredményesen zajlik. A kapcsolattartó tevékenységét Zugló polgármestere illetve főépítésze több alkalommal köszönő levéllel méltányolta.

A lokálpatriotizmus azt is megköveteli tőlünk, mérnököktől, hogy nagy elődeinkről ne feledkezzünk meg, ápoljuk emléküket és becsüljük meg ránk hagyott műveiket.

Ezért Budapest, XIV. kerület Zugló Önkormányzata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Neuschloss Kornélnak az Budapesti Állatkert egykori főépítészének születésének 150. évfordulójára közösen emléktáblát állított.

Neuschloss Kornél építészi oklevelét a zürichi műegyetemen szerezte. A budapesti tudományegyetemen bölcsészeti és művészettörténeti doktorátusát szerzett Egyetemi tanulmányaival együtt hét évet töltött Svájcban, Francia- és Olaszországban. Felesége, Knüsli Lujza Svájcból települt Magyarországra.

1893-tól állami alkalmazásban volt a Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegyék Állami Építészeti Hivatalánál, majd 1897-ben önálló mérnök irodát nyitott. Az első világháborút, mint a nagyváradi 4. honvédgyalogezred tartalékos századosa szolgálta végig, és számos magas kitüntetésben részesült. A világháborút követően a Ludovika Akadémián az építési szerkezettan tanára volt. 1924 után Gyenes Lajossal volt közös irodájuk.  Neuschloss Kornél archeológusként is dolgozott. Több közéleti feladat mellett a Magyar Építőművészek Egyesületének elnöki (1912-1914), a Budapesti Mentőegyesület igazgatói és a pesti református egyházközség presbiteri tisztét is betöltötte. Halála után emlékére művészeti díjat alapítottak, a Neuschloss-Knüsli bronzérmet.

Néhány ismertebb alkotása; az Országos Meteorológiai Intézet épülete, Székesfővárosi Gázművek, Lipótvárosi Gáztartó Állomástelep Központi Műhely- és Raktárépülete (1914, Budapest. XIII. kerület, Népfürdő utca és Révész utca sarok, ma Riverloft Apartman ház), a Budapesti Állatkert főkapuja és a Vastagbőrűek háza (Elefántház). Neuschloss Kornél volt a városligeti Állatkert 1910–1912-es újjáépítésének építéstechnológiai vezetője. Az ő javaslatára bízták meg Kós Károlyt és Zrumeczky Dezsőt az új épületek tervezésével, akiket már az óbudai református parókia építési munkáiba is bevont. Nem utolsó sorban említjük az egykori Magyar Királyi Posta tisztviselőinek zuglói lakótelepét a Gyarmat és Gervay utcában (1911-1912, a Lőcsei utca és a Rákos patak között). Az emléktáblát is itt állítottuk fel Dr.  Guba Ferenc házának falán, akinek ezúton is köszönetet mondunk Neuschloss Kornél életének kutatásáért.

Emléktáblát avattunk Neuschloss Kornélnak, aki egyszerre volt álmodó építész és megvalósító mérnök, aki birtokában volt a szakági mérnöki tudásnak éppúgy, mint az építési technológiák ismeretének.

Elmondtam, hogy alkotásai most is őrzik szellemét, de egy nagyon fontos cselekedetét szeretném kiemelni. Segítette az ifjabb mérnök nemzedék munkáját, felügyelte azokat.

Mentora volt többek között Kós Károlynak is, akit talán a közvélemény jobban ismer, mint őt. Ez fontos üzenet a ma mérnökeinek, nekünk, hogy mindig legyünk figyelemmel az utánunk következő ifjabb nemzedék szakmai fejlődésére, segítsük őket munkájukban.

Az ünnepség kezdetén a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola fagott zenekara játszott, majd Szalay Gábor kapcsolattartó köszöntötte az egybegyűlteket és részletes tájékoztatást adott a Neuschloss családról. Az ünnepségen ezután Zugló alpolgármestere és a BPMK elnöke, mint házigazdák továbbá dr. Persányi Miklós a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, valamint Szilágyi Maya a Posta Múzeumi és Művelődési Alapítvány igazgatója mondtak köszöntőt.

Virág Krisztina képviselő asszonnyal a Kamaránk elnökeként közösen lepleztük le az emléktáblát. Ezután Zugló díszpolgára, Nagy Anna színművésznő Dsida Jenő "Templomablak" című versével köszöntötte a megemlékezőket, majd Kovács Dávid Emil, Budapest Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség lelkésze áldást mondott. Végezetül az Önkormányzat, a Kamara, az Állatkert, a Posta Múzeum valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit és virágait.

Budapest, 2014. június 17.

Kassai Ferenc
BPMK elnök

813af77023.jpg4b5693defe.jpgf07be9e249.jpg