BPMK

Dr. Tóth László 1944-2020

A Mélyépterv Komplex Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Tóth László okl. építőmérnök február 19-én életé-nek 77., házasságának 52. évében elhunyt. Szomorúan vettük tudomásul a megváltoztathatatlan tényt. Nagyon szerettük, tiszteltük a komoly szakembert, aki munkatársai, ismerősei kisebb és nagyobb gondjait szívén viselte, igyekezett segíteni.

Életútjából kiemeljük: Mezőörsön, Győrtől 20 km-re született 1944. január 25-én. Az Építőipari és Közlekedési Mű-szaki Egyetemen tanult 1962-től 1967-ig. Szakmai életútjának első 27 éve az akkor szokásos állami tervező intézet-hez a MÉLYÉPTERV-hez kötődött, szellemi és műszaki alkotásainak nagy részét ott készítette. A rendszerváltással létrejött a magántulajdonon alapuló piacgazdaság felszámolásra ítélte a MÉLYÉPTERV-et 1994-ben. Dr. Tóth Lász-ló rendkívüli szervező és vállalkozói készségével szellemi értékeket sikerült megmenteni amikor alapítója, vezetője, tulajdonosa lett a MÉLYÉPTERV KOMPLEX MÉRNÖKI gazdasági társaságnak, életútjának második 26 éve ide kötődik. Látszatra távozott, de keze munkája lépten nyomon továbbra is körülvesz bennünket.

Az 1970-es évek elejétől kialakítója és témafelelőse volt egy epoxigyanta ragasztott kapcsolatú, előregyártott vasbe-ton panelcsaládnak. Ezzel megteremtődött a feltétele a szerelő jellegű, kis élőmunka igényű műtárgyépítésnek, kü-lönösen szennyvíztisztítás és vízellátás területén. Első négy szabadalma alkalmazásával 150 műtárgy /medence/ épült Magyarországon.

A víztoronyépítés kérdései különösen érdekelték. Számos víztorony tervezésével, majd később újfajta építési eljárá-sok kidolgozásával foglalkozott. Az 1980-as évektől felelős szerkezeti és építéstechnológiai tervezője a 3000 m3 hasznos térfogatú, 60-70 m magas vasbeton víztornyoknak, melyekből 4 db épült Magyarországon (Budapest Laka-tos utcai, Csepeli, Kecskeméti, Szolnoki). E témakörben disszertációt írt, s 1985-ben egyetemi doktorrá avatták.

Az építéstechnológiai megoldások fejlesztésével is foglalkozott, tervei alapján újszerűen végeztek csőátsajtolást Bu-dapesten. Foglalkozott monolitikus vasbeton műtárgyépítéshez szükséges acél zsaluzati rendszer kialakításával és alkalmazásával. A nagytérfogatú utófeszített vasbeton iszaprothasztó tornyok építési lehetőségeinek megteremtője, mind erőtani, mind építéstechnológiai vonatkozásban. Kiemelhető Debrecenben a 4500 m3 hasznos térfogatú utófe-szített vasbeton iszaprohasztó.

Számos különleges mérnöki műtárgyat (pl. alagutak, csőhidak, süllyesztett szekrények, kikötő műtárgyak, hűtőtor-nyok) alkotott. Referenciái megtalálhatóak szerte az országban: Kaba, Esztergom, Kecskemét, Angyalföld, Nagyma-ros-Visegrád, Szeged, Dunaújváros, Székesfehérvár, Győr, Sopron, Debrecen, Százhalombatta, Eger, Pápa, Komá-rom, Nyíregyháza, Baja, Budaőrs, Albertfalva, és a sor még sokáig folytatható.

Számos szakcikket, könyvet írt, szakmai konferenciák rendszeres résztvevője és előadója volt, egyetemi oktatásban tevékenyen részt vett.

Tevékenységét szakmai elismerések kisérték, a fib Magyar Tagozata Palotás László-díjban részesítette a vasbetonépí-tés terén elért kimagasló eredményeiért. Megkapta a Kiváló Feltaláló Arany fokozatot, a Munka Érdemrend Ezüst fokozatot, ÉTE Érdemrendet, a Környezetvédelmi díjat.

A mérnöki kamara alapító tagja, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara küldötte és Etikai-fegyelmi Bizottsá-gának tagja volt.
A nagy munkabírású, tisztaszívű  Ember emlékét kegyelettel és hálás szívvel megőrizzük.

Kategória további cikkei: « Dr. Füst Antal 1940 - 2020