BPMK

Magyar Innovációs Szövetség közgyűlése 27. alkalommal

A Magyar Innovációs Szövetség 2015. évi Média Díjában Panulin Ildikó részesült, az Inforádió gazdasági rovatvezetője. A közgyűlés vendége Palkovics László államtitkár volt. A tagszervezetek elfogadták a 2015. évről szóló beszámolót. A BPMK elnöke, Kassai Ferenc, mint a tagintézmény képviselője részt vett a közgyűlésen.

Az evopro csoport kapta a 2015-ös Innovációs Nagydíjat

Az evopro csoport az eRDM dinamikus vasúti terhelési rendszer kifejlesztéséért részesült a nagydíjban. Az Országgyűlés elnöke március 31-én, a Parlamentben rendezett ünnepségen kiemelte: az ország gazdasági erejéből telhetően még többet kell fordítani tudományos kutatásokra és célirányos fejlesztésekre, magas szintű műszaki, tudományos felsőoktatásra.

InnoEnergy Információs Nap a BPMK-ban

A Bay Zoltán Nonprofit Kft. (kutatóintézet) és KIC InnoEnergy SE a nemzetközi piacra lépés lehetőségét kínálja újonnan alakult vagy a közeljövőben alapítandó vállalkozásoknak. Erről szól majd március 24-ei információs napjuk a kamarában.

Át kell állni az innováció vezérelt gazdaságra

Át kell állni az innováció vezérelt gazdaságra a következő években, az iparnak a tudásra, a kutatás-fejlesztésre, a felsőoktatásra és a szakoktatásra kell támaszkodnia - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az Irinyi terv bemutatásán február 12-én, Budapesten.

Innováció, korszerű lakás, munkahely- és forrásteremtés

Innováció, korszerű lakás, munkahely- és forrásteremtés címmel rendeztek konferenciát november 25-én az Ipartestületek Budapesti Szövetségének székhelyén. A konferencia főszervezője, védnöke dr. Kiss Zoltán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános elnökhelyettese, az MKIK KKV Kollégiumának elnöke volt.

Meghirdették a 24. Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot

Az MTA Klubjában november 23-án hirdették meg a 24. Magyar Innovációs Nagydíjat. A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek a 2015. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el.

Innovációs konferencia

A Pest Megyei és az érdi Kereskedelmi és Iparkamara szeptember 7-én „Az innováció-alapú fejlesztés lehetőségei” címmel rendezett konferenciát a Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központban Törökbálinton. A konferencia kísérőprogramjaként bemutatkozott a BPMK vándorkiállítása, a Kreatív Magyarország – Mérnöki tudás – Múlt, jelen-jövő elnevezésű tárlat.

Subscribe to this RSS feed