BPMK

Prof. Emerita dr. Dulovicsné Dombi Mária 1937-2019

1937. február 9-én, Szegeden született. Egyetemi diplomáit, doktori minősítését kitüntetéssel szerezte. Rövid tervezői gyakorlat után a BME Városépítési Tanszékén lett tanársegéd, majd az újonnan szerveződő Vízellátási és Csatornázási osztályon, illetve később Tanszékén adjunktusként csatornázási tárgyat oktat.
 
1971-ben felkérést kapott az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Mélyépítési Tanszékének megszervezésére, az infrastruktúra tárgyak oktatási anyagának kialakítására, benne az oktatás szervezésére, fejlesztésére. Munkájával rövid idő alatt – különösen a vízi közművek területén – az időközben vezetésével Intézetté alakult szervezet az ország egyik kiemelkedő nevet szerzett oktatási műhelyévé fejlődött. Az általa írt oktatási jegyzeteket, tervezési segédleteket előszeretettel használta a legtöbb tervező cég is. Szakmai elismerését fémjelzi, hogy az időközben Szent István Egyetemhez csatolt, és egyetemi karrá alakult szervezetben betöltötte a tudományos főigazgató helyettesi beosztást is. „Iskolateremtő volt” s kitörölhetetlen érdemeket szerzett mind az Ybl Főiskola oktatási színvonalának, mind a közműves oktatás országos elismertségének megteremtésében.
Különleges érdeme, a vízellátás-csatornázás, és vele párhuzamosan a fürdő szaküzemeltetési oktatás bevezetése, mely tette keresettebbé és népszerűbbé kar arculatát. Hallgatói közül a számosan a szakterület neves képviselői, vezetői lettek. Tanítványai tisztelték szerették, a gyakorlati életből is visszajártak hozzá tanácsért. Ténylegesen három generációt nevelt fel a hazai építőipar számára és hozzá járult sok növendék, valamint munkatársa szakmai kibontakozásához.
Kutatási területe a csatornázás mellet a csapadékvíz gazdálkodás, melyekkel kapcsolatban számos tanulmányt, beszámolót adott közre. Publikációinak száma meghaladja a százat. Cikkeiből kisugárzott a célszerűség a szakmai tudatosság és az előrelépés szükségessége, fontossága.
 
Magas szintű oktatási tevékenysége mellett számos társadalmi szerv támaszkodott kiváló szervezői, oktatói képességeire. A Hidrológiai Társaság Oktatási Bizottságának húsz éven keresztül elnöke. A Magyar Mérnöki Kamarának és a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatnak alapítása óta tagja. 1999 óta részt vesz a Tagozat Minősítő Bizottságának munkájában. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség Alapító Tagja, férje halála után a Hírcsatorna periodika főszerkesztője. A Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodás-Tudományi Bizottságának, valamint a Vízellátási és Csatornázási Bizottságának tagja, az Oktatási Bizottság vezetője. Több szervezetet képviselt a Magyar Szabványügyi Testületben.
Tevékenységét számos állami és társadalmi kitüntetéssel, oklevéllel ismerték el. A teljesség igénye nélkül meg kell említeni a Köztársasági Érdemkereszt Ezüst Fokozatát (2003.), a Vásárhelyi Pál Díjat (BM 2017.), a Zielinski Díjat (MMK 2016.) az MHT tiszteleti tagságát (2008.), és Bogdánfy Ödön Díját (2003.), „A Magyar Felsőoktatásért” Emlékplakettet (2007.) a SZIE Babérkoszorú Arany fokozatát, (SZIE Rektora 2004.); több alkalommal a „Kiváló Munkáért” Miniszteri kitüntetést, valamint a Dr. Benedek Pálról utóbb elnevezett „Arany Fedlap” Díjat (MaSzeSz 2014.). 2018-ban kiérdemelte a „vizes társadalom” legrangosabb elismerését, a Reitter Ferenc Díjat (MaVíz).
A professzor asszony a hazai közműves társadalom „Nagyasszonya” volt, akit a tisztelet, elismerés, megbecsülés és szeretet övezett. Személyisége Intézmény volt! Sohasem azt tekintette, hogy felette milyen zászlót lengetnek, hanem hogy az általa képviselt közműves szakma ügyének szekere minél eredményesebben, zökkenő mentesebben haladjon ebben a gazdaságilag különösen rögös úton előre. Amilyen szelíd, anyáskodó és szerény ember volt családi és baráti körben, ugyanolyan harcosa volt szakmai meggyőződésének. Teljes hittel szolgálta szakmáját.
Sajnos a kiszámíthatatlan sors 82. születésnapja előtt néhány nappal elragadta közülünk, s pótolhatatlan űrt hagyott hátra barátai, kollégái számára.
Mint mindig segítőkész kolléga, mint kedves, jóindulatú barát, mint oktató, mint szaktekintély köztiszteletnek, szeretetnek és különösen nagy személyes megbecsülésnek kijáró tiszteletet érdemelt ki. Példakép volt és példakép lesz a jövő közműves nemzedékei előtt!
Életműve előtt fejet hajtva búcsúznak az előtte tisztelettel adózó intézmények, és társadalmi szervek, amelyek kiemelkedő munkássága és embersége elismeréseként saját halottjuknak tekintik:

Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség
Magyar Mérnök Kamara
MTA Vízellátási és Csatornázási Bizottsága
SZIE Ybl Miklós Építőipari Kar

Arnold Károly 1932-2019

A családtól kapott tájékoztatás szerint 86 éves korában elhunyt Arnold Károly az épületgépészek doyenje, az első Macskássy-tanítványok egyike, épületgépész generációk mestere. Temetése szűk családi körben megtörtént.

Dr. Schváb János 1945 – 2018

1964-ben a „Kvassay”-ban érettségizett, ami már önmagában is rang volt, szakmai elkötelezettséget jelentett. Egyenes útja vezetett a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol 1969-ben építőmérnöki oklevelet szerzett, közlekedés-építőmérnöki szakon.

Vörös Ferenc 1937-2018

Szakmai munkássága végig a Fővárosi Csatornázási Művekhez (FCsM) kapcsolódik, ahol 1956-tól 1997-ig dolgozott, mint gépkezelő technikus, gyakornok, csoportvezető, 1966-tól osztály-, 1972-től főosztályvezető, 1975-től 1997-ig az FCsM (1993-tól FCsM Rt.) igazgatója, vezérigazgatója, majd nyugdíjasként a vállalat műszaki szaktanácsadója.

Elhunyt dr. Horváth Tibor Róbert

November 16-án, életének 91. évében, békében elhunyt dr. Horváth Tibor Róbert. Búcsúztatójára december 14-én, 11:15 órakor a Rákospalotai temetőben kerül sor. A gyászoló család kérése, hogy a búcsúztatón egy szál fehér virággal róják le tiszteletüket.

Dr. Szilassy Kálmán (1930-2018)

Ez év július 22-én, 89 éves korában, elhunyt dr. Szilassy Kálmán, az acélszerkezetek egyetemi oktatója, tervezője, tudományos kutatója, a műszaki tudományok doktora.

Forstner Miklós 1935 – 2018

Életének 83. évében elhunyt, aki építő volt munkás élete során, sok területen, nem csak vég-zettségét illetően, hiszen 1959-ben okleveles mérnöki diplomát szerzett az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem, Mérnöki Kar, Vízépítő szakán.

Tar István 1937-2018

1960-ban kapott mérnöki diplomát az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karán (ma BME Építőmérnöki Kar). Azóta egyfolytában a kivitelező építőiparban irányítóként és vezetőként dolgozott. Még ebben az évben dolgozni kezdett a Mélyépítő Vállalatnál, 1961-től már építésvezető volt Balatonfűzfőn. Erre az időre esett a Nitrokémia Ipartelepek rekonstrukciója, vízrendszer kiépítése, utófeszített medencék készítése. 1963-tól építésvezető, majd főépítésvezető összesen 13 éven át Százhalombattán a Dunai Finomító építkezésen. Amit ma olajvárosnak neveznek, a mélyépépítési munkák döntő többsége Tar István irányítása alatt készült. 1977-től a MÉLYÉPÍTŐ termelési (irányító) főmérnöke. Ebben az időben épült a Gellért-hegyi medencerendszer, a Kőér utcai metró végállomás, Kelenföldi pályaudvar bővítése, Békásmegyeri szennyvízátemelő, Üllői út átépítése. A nagyvolumenű egyedi munkák mellett az ekkor épülő budapesti lakótelepek (Békásmegyer, Kőbánya, Havanna, Pestlőrinc, Újhegy, Vizafogó, Gyöngyösi út, stb.) mélyépítési munkáit végezték. 1982-88-ig a VEGYÉPSZER építési igazgatóhelyettese, később építési igazgatója, az 1800 fős építési ágazat vezetője. Az ekkor készült a tengizi-nagyberuházás mellett sok más kivitelezési munka (pl. Szolnok, Pét, Kazincbarcika, Dunaújváros) megvalósítása. 1989-től a FÖLDGÉP Általános Mélyépítő Vállalat műszaki igazgatóhelyettese. 1990. december 6-tól nyugállományába vonulásig vezérigazgatója, amely egy 3000 fős vállalat vezetését jelenti.     

Tar István feleségével 53 éven keresztül élt házasságban, 2 gyermek édesapja, 5 unoka nagypapája.

Búcsúztatására július 13-án, 12.45-kor kerül sor a Farkasréti temető Makovecz ravatalozóban.

Subscribe to this RSS feed