BPMK

NAGY SIKERŰ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI SZIMPÓZIUM A MAGYAR FÖLDTANI ÉS GEODÉZIAI INTÉZETBEN

Nagy érdeklődés mellett került sor november 27-én a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara továbbá Budapest Zugló Önkormányzata közös szervezésébe arra a szakmai fórumra, amelyen a főváros, Zugló és a közlekedésfejlesztés fővárosi intézményei által delegált szakemberek elemezték Budapest pesti oldala kelet-nyugati tengelyének közlekedését és közlekedésfejlesztési lehetőségeit.

A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Stefánia úti Díszterme zsúfolásig megtelt a rendezvényre. Az érdeklődés annak a szólt, hogy folyamatban vannak azok az előkészítő munkák , amelyek döntő módon határozzák meg a 2014-2020 közötti, közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos európai uniós támogatások felhasználására irányuló elképzeléseket, lehetőségeket. A szakmai konferencián kiemelkedően fontos kérdés volt az, hogy a pesti oldal fő közlekedési tengelye, az Újpalotát a Dunával összekötő Drégelyvár utca - Csömöri út - Thököly út - Rákóczi út - Kossuth Lajos utca - Szabadsajtó út nyomvonala a várostervezési és közlekedésfejlesztési szempontok és lehetőségek egyeztetése során kellő súllyal kerüljön tárgyalásra,  és a prioritások meghatározásakor az őt megillető helyre.

A tanácskozást a szervezők nevében Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, és Rozgonyi Zoltán Zugló alpolgármestere nyitotta meg, aki tolmácsolta a kerület polgármesterének, Dr. Papcsák Ferencnek az üdvözletét, és néhány példával szemléltette a kerületben most történő közlekedésfejlesztési lépéseket, például a Bosnyák tér  átalakítást, melynek célja, hogy ott legyen Zugló főtere.

Kassai Ferenc bevezetőjében kiemelte azt, hogy Budapest közlekedésfejlesztésének egyik legfontosabb megoldandó problémája a pesti oldal kelet-nyugati tengelyének fejlesztése, mert ezen áll vagy bukik az egész fővárosi közlekedés minősége. Ez most még sok kívánnivalót hagy maga után, hangsúlyozta, és a tanácskozás szervezésében épp azért vállalt oroszlánrészt a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, mert tudatában van a jelenlegi nehéz helyzetnek, amely mind a Belvárost, mind a külvárost és mind a peremkerületeket sújtja.

Ezt felismerésből indult ki Tarlós István főpolgármesternek a szimpóziumhoz intézett felhívása is, amelyet a főpolgármester személyes megbízottja, Dr. Almássy Kornél vezérigazgató (BKK Közút) tolmácsolt. A főpolgármester is aláhúzta, hogy a pesti oldal kelet-nyugati tengelyének fejlesztése nélkül összeomolhat Budapest közlekedése, ezért ezt a leckét meg kell oldania a fővárosi vezetésnek, és a korábban elmulasztott lehetőségeket pótolni kell. Halogatásra már nincs idő -- ebben várja a mérnöktársadalom támogatását és segítségét, és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara hatékony közreműködését.

Ezután előadások hangzottak el a kelet-nyugati tengely szociológiai, város- és közlekedésfejlesztési kérdéseiről, annak a következményeiről, hogy óriási tehet róva a fővárosra, ez a tengely vált „az ország főutcájává”, egy évtizedekkel korábbi hibás koncepció miatt, amelynek a levét -- a rossz, nem hatékony közlekedésszervezés miatt -- most issza meg  Budapest. Érveket sorakoztattak föl egyebek mellett a kötöttpályás közlekedés visszaállítására, illetve a külső városrészek gyorsvasúttal történő összeköttetésére, amelyet a csonkán megvalósuló 4-es metró is indokolttá tesz, tehát 2-3 évtizedes távlatban.   Az előadók között Albrecht Ute Budapest Főváros Városépítési Tervező ügyvezetője, Várady Tamás Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda igazgatója és Somodi László a BKK vezérigazgató-helyettese szerepelt.

Az élénk eszmecserét eredményező tanácskozás zárszavát Szalay Gábor BPMK zuglói kapcsolattartója tartotta, aki gyümölcsözőnek ítélte a szimpóziumot, és az önkormányzati szakmai munka és valamint mérnöki szakmai munka összehangolását nevezte – Tarlós Istvánhoz és Kassai Ferenchez kapcsolódva -- járható útnak ahhoz, hogy jó célokat tűzzenek ki a fővárosi közlekedés fejlesztésért felelősséget érző szakemberek, politikusok.

FV-online (6).jpgFV-online (5).jpgFV-online (8).jpgFV-online (3).jpg