BPMK

Látogatás az ABB csehországi üzemeiben

A brnoi Amper szakkiállításhoz időzítve ellátogattunk az ABB középfeszültségű kapcsolókészülék gyárába. A morvaországi üzemet még 1887-ben alapították, akkor még Bartelmus és Donat néven, az ABB 1993-ben lett 100%-os tulajdonos.

Ma nagyjából 1500-an dolgoznak itt, a fejlesztés töretlen: áprilisban új, 12 ezer nm-es épületet avatnak a gyár területén belül. Innen szállítják a légszigetelésű berendezéseket – mérőtranszformátorokat, áram-, feszültségváltókat, és érzékelőket –  az európai mellett az észak-amerikai és a közel-keleti piacokra is. Az ügyfelek az élelmiszer-iparban, bányászati területen és infrastrukturális projekteken dolgoznak. Jelenleg évi 20 ezer középfeszültségű mezőt képesek legyártani, de a tervek szerint ez a mennyiség hamarosan akár évi 240 ezer darabra (!) nőhet. A kapacitásbővülést elsősorban a mérőtranszformátorok iránt megnövekedett keresletbővüléssel indokolták a gyár szakemberei: ezzel ebben a termékcsoportban a brnoi gyár lesz a világ legnagyobb üzeme.
A szakmai program része volt az Amper kiállítás megtekintése is. A cseh és szlovák cégek mellett jellemzően azok a nagy multinacionális cégek voltak jelen, amelynek termelőüzeme van a két ország valamelyikében. Súlyának megfelelően az ABB standja volt a legnagyobb a maga 400 nm-vel, szemben az OBO, kicsivel odébb a Siemens várta a látogatókat.
Az ABB stand legfontosabb újdonságait érezhető büszkeséggel mutatták be a gyár cseh mérnökei: a teljes mértékben digitálisan felügyelhető középfeszültségű kapcsoló-berendezés mellett láthattunk egy DC betápról is üzemeltethető frekvenciaváltót. Ezzel szigetüzemben akár egy háromfázisú motor is hajtható napelemtáblákról. Elgondolkodtató alternatíva például azokra a helyekre, ahova csak aránytalanul nagy költséggel lehet eljuttatni a villamos energiát – pl. tanyavilág. Kiállítottak egy demo berendezést is, melyen azt szemléltették, hogy az ABB ma már nem csak frekvenciaváltót, motort, illetve kuplungszerkezetet, hanem az amerikai Dodge cég felvásárlását követően komplett hajtási rendszereket is gyárt.
Az ABB egyébként is expanzióban van: egy svájci vállalatot is felvásárolt, amely a veszélyes munkahelyek munkavédelemi rendszereit – zárak, érzékelők, jelzőberendezések – gyártja.
Az anyacég jelen van a kisfeszültségű szerelvények piacán is. Jablonec-i üzemében kapcsolókat, konnektorokat, kaputelefonokat, intelligens-ház vezérléseket állítanak elő. A legújabb nagysikerű szerelvénycsalád megformálására a híres cseh ipari formatervezői Jan Čapek–et sikerült megnyerniük. Jellemző a cég helyi fejlesztési terveire, hogy az SF6 szigetelésű nagyfeszültségű (72,5 kV-tól 1200 kV-ig) kapcsoló berendezés komponenseket gyártó és tesztelő 12.000 nm-es vadonatúj üzemet szinte még be sem lakták, de már beszámoltak a bővítési tervekről.