BPMK

Szakdiplomaták „konferenciája”

Tudományos és technológiai szakdiplomaták konferenciáját rendezték meg október 17-én Budapesten. A fővárosi Akváriumban tartott rendezvényen fiatal magyar szakdiplomaták vettek részt, valamint meghívott szakértők, köztük a Magyar Mérnöki Kamara képviseletében Bocsák István.

A rövid magyar nyelvű bevezető után a Nemzeti Innovációs Hivatal képviselője angolra fordította a szót, mondván, úgy döntött, ez lesz a konferencia nyelve. (Mindössze a normandiai Laurent Protin, és a magyar USA nagykövetségen dolgozó Raffi V. Balian regionális energiaügyi, tudományos, technológiai és orvostudományi központ igazgatója kedvéért). Szokatlan módon a tolmácsolást mellőzték. A konferencia érthetőségét a nyelvi gyakorlat fogyatékosságai mellett nehezítette az a tény, hogy mindössze két előadást kísért power point-os bemutató, a többit ún. „panelbeszélgetés” során adták elő.
Szántó Szilvia Franciaország kutatás- és innováció finanszírozási rendszere című előadása a franciaországi nemzeti programot mutatta be – főleg számokban. 32,8 milliárd euróból energiára 2,3 milliárd, kutatásokra és egyetemek támogatására 3,65 milliárd euró jut. Az elosztás és rendszer kritikájában kevesellte a kormány általi finanszírozás mértékét, az egyetemi kutatásokra fordított összegeket és a ráfordítások sikerességének mértékét. Megjegyezte, hogy támogatni kell a bürokrácia csökkentését és oldani szükséges a banki feketelisták szigorúságát.
Pászti-Márkus Eszter Energiastratégia Németországban – a fenntartható és független energiagazdálkodás irányában című előadásában azt fejtegette, hogy a német környezetvédelmi és energiapolitikában (igazodva az Európai Unió 2030-ig szóló klímareformjához) 10 vezérelvet fogalmaztak meg, amelyek energiahatékonyság és energiafelhasználás területeit felölelve az alap energiahordozók felhasználását csökkentve, a megújuló energiákat növelve 2050-re 80%-ban „zöld” energiaellátást kívánnak elérni. A panelbeszélgetés során megemlítették a magyarországi viszonyokat, de itt is inkább a humor eszközeivel…
A konferencián a résztvevő fiatal, de nem túl nagy tapasztalattal, viszont annál nagyobb mellénnyel rendelkező előadók szemmel láthatóan jól érezték magukat, csak az zavarta őket kissé, ha magyarul szóltak hozzájuk. Egyszerű meghívottként azért mentem el a rendezvényre, hogy kitekintést kapjak külföldön dolgozó szakdiplomatáinktól és Magyarország számára hasznosítható tapasztalatokat osszanak meg velem. Ez a konferencia ennek a célnak nem felelt meg...

Bocsák István