BPMK

Együttműködések (285)

Építőipari költségbecslési segédlet 2018

Az építőipari költségbecslési segédlet 2018. című kiadványról, valamint a jelenlegi együttműködés kiszélesítési lehetőségeiről tárgyalt február 19-én Kassai Ferenc BPMK elnök, Karácsony Tiborné ÉTK Kft. kiadóvezető, valamint Palugyay-Masat Miklós, a Hunginvest Mérnöki Iroda Kft. ügyvezető igazgatója.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Építők Napja 2018.

A hazai építésügy meghatározó tudományos- és érdekvédelmi szervezetei idén is megrendezik az Építők Napja központi ünnepségét.

  • Utolsó módosítás: péntek, 16 február 2018 11:25

Aranymérföldkő Plakett kitüntetés

A Magyar Út- és Vasútügyi Társaság a szakértő kuratórium javaslata alapján Hamarné Szabó Mária okleveles építőmérnök, városi forgalmi szakértő, a BPMK elnökségi tagja részére az országos és regionális közúthálózat fejlesztésével kapcsolatos feladatok irányítása terén hosszú időn át kifejtett értékes munkássága elismeréseként az Aranymérföldkő Plakett kitüntetést adományozta február 3-án.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 12 február 2018 11:59

ÉMI megbeszélés a BPMK-ban

A szélesebb körű együttműködési lehetőségekről, közös rendezvények szervezéséről, valamint az épületenergetikai tanúsításokról tárgyalt január 31-én Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök, Nagy Gyula MMK elnök, Dauner Márton ÉMI vezérigazgató, továbbá Szabó Zsuzsa.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Egyeztetés a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálattal

A szinergikus szakmai tevékenység fejlesztése keretében kezdett egyeztetést a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálattal való együttműködési lehetőségek feltárásáról Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök február 1-én.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Hatoscsatorna, Hír-Érték

Paor Lillával, a Hatoscsatorna ügyvezetőjével és főszerkesztőjével, valamint dr. Kőrösi Máriával a csatorna Hír-Érték című műsorának műsorvezetőjével folytatott egyeztető megbeszélést  január 30-án az együttműködési lehetőségeket keresve Kassai Ferenc BPMK elnök.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

IPE Zalaegerszeg

A Zalaegerszegen megvalósuló járműipari tesztpályához kapcsolódó innovatív megoldási lehetőségekről tartott egyeztető megbeszélést 2018. január 23-án Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök Mórucz Norbert IPE elnökkel, valamint Dávid Roland stratégiai igazgatóval. A tesztpálya első ütemben elkészülő körmodulját várhatóan 2018. nyarától vehetik igénybe az autógyártók.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Újbudai újév köszöntő

Január 18-án rendezték meg Újbuda Önkormányzatának hagyományos újévköszöntő estjét, amely nem csak az óév sikereinek méltatására, de a jövő tervezésére is kiváló lehetőséget nyújtott.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Az épületenergetikai tanúsításokról

Az épületenergetikai tanúsításokkal kapcsolatos feladatokról, a 2017. évi tapasztalatokról és 2018. évi feladatokról, továbbá az LTK-BPMK közötti együttműködésről folytatott tárgyalásokat Kassai Ferenc BPMK elnök január 11-én Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkárral és Gódor Csabával, a Lechner Tudásközpont vezérigazgatójával.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

BME Újév

Január 12-én került sor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem újévi fogadására az intézmény központi épületének dísztermében.

  • Utolsó módosítás: szerda, 31 január 2018 09:46

KKV Ház Újbudán – az ingatlanpiac mérnöki oldala

Ismét megrendezésre került Újbuda Önkormányzatnak hagyományosnak számító újévköszöntő estje, „Új ÉV, ÚJBUDA – A KKV Ház Újbudára látogat” címmel január 8-án. Ezúttal a téma a gazdaság motorját jelentő ingatlanpiac és annak vetületei voltak.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Közlekedési arculati kézikönyv

Egy település vonzerejét, gazdasági, társadalmi potenciálját jelentős mértékben befolyásolhatja, hogy milyen minőségűek a közterületei, mennyire megfelelőek a találkozásra, mennyire szolgálják ki ezek az adottságok egy egészséges helyi gazdaság működését.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Zsámbék is csatlakozik a Tudományos és Technológia Parkok rendszeréhez

Új típusú gazdaságfejlesztés, innováció és a felsőoktatással való szoros együttműködés a Zsámbéki Tudományos és Technológiai Park fejlesztésének alapköve, melyről 2017. december 15-én állapodtak meg a TTP-be betelepülni szándékozó fejlesztő cégek és szakmai szervezetek.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Kézdi Árpád

Dr. Kézdi Árpád (1919-1983) a talajmechanika és geotechnika terén kifejtett elméleti és gyakorlati munkásságának köszönhetően az alapozási mérnöki munkálatok világszerte elismert szakembere volt.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

A Penta és a BPMK

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Penta Kft. közötti együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kassai Ferenc BPMK elnök, Borbély Máté István termelési igazgató és Schulcz Mónika december 18-án a BPMK székhelyén.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Jogászbál

A jogászi hivatás éves nagy rendezvénye nagyon távoli időkre nyúlik vissza, az elsőt ugyanis 1832-ben rendezték.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Körmöczi János Fizikusnapok

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság rendezésében, a Körmöczi János Fizikusnapok keretében, Marosvásárhelyen, a Technika Házában került megrendezésre november 24-26-án „A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kérdésköre” c. konferencia.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

KLENEN'18

Az Association of Energy Engineers Magyar Tagozata, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület és az Energetikai Szakkollégium 2018-ban 13. alkalommal szervezi közös szakmai konferenciáját, amelyre tisztelettel invitáljuk Önt és kollégáit a szakmai programban való részvételre.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 04 december 2017 11:14

Pest megyei éghajlatváltozási workshop

Pest Megye Önkormányzata és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat konzorciumának KEHOP-1.2.0-15-2016-00011 azonosítószámú, „Pest Megyei Klímastratégia kidolgozása és a Pest Megyei Éghajlatváltozási Platform létrehozása” című projektje keretében került megrendezésre november 27-én a „Pest Megyei Éghajlatváltozási Workshop” Cegléden.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Vizes kérdések

November 21-én Kassai Ferenc BPMK elnök, Ondruss Lajos III. kerületi kapcsolattartó, valamint Dénes Miklós vizes szakcsoporti elnök, Magyari Gabriella osztályvezetővel (Vagyonkezelő Nonprofit Zrt., Városüzemeltetési Osztály), és Csók László osztályvezető-helyettessel (Vagyonkezelő Nonprofit Zrt., Városüzemeltetési Osztály) tárgyalt, akik a villámcsapadékokkal, és az azokból kialakuló villámárvizekkel kapcsolatban kértek szakmai segítséget a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarától.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Ezüst Ácsceruza-díj 2017.

Az Ezüst Ácsceruza-díj a Honi Művészetért Alapítvány által 2010-ben alapított magyar építészeti és sajtódíj.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

A tervezett zsámbéki tudományos és technológiai parkról

November 22-én a Zsámbékra tervezett „Tudományos és Technológiai Park” aktuális státuszáról és a minősítés által a betelepült vállalkozások számára elérhető előnyökről, valamint lehetőségekről tartottak egyeztető megbeszélést az érintett szervezetek Zsámbék város önkormányzata, az IPE, a Kodolányi János Főiskola, valamint a BPMK részvételével.

  • Utolsó módosítás: kedd, 28 november 2017 10:07

Rubik Ernő emléknap

A Grante Zrt, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, a Komárom Esztergom Megyei Mérnöki Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozata, a Gépipari Tudományos Egyesület és a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület december 2-án 9:30-tól id. Rubik Ernő emléknapot rendez az esztergomi repülőtéren, a Grante gyár (volt repülőgépgyár) előadótermében.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

BPMK, ÉMI, IPE megbeszélés

Kassai Ferenc BPMK-elnök kezdeményezésére dr. Kajtár László alelnökkel, Dauner Mártonnal, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (ÉMI Nonprofit Kft.) vezérigazgatójával és az Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesület vezetőivel, Mórucz Norberttel és Dávid Rolanddal megbeszélést tartottunk október 25-én.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Óbudai egyeztetés

Október 25-én Kassai Ferenc, a BPMK elnöke Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával előremutató tárgyalást folytatott a felek közötti együttműködés további kiszélesítésére a kapcsolattartásra kijelölt képviselőkkel, dr. Ondruss Lajos okl. építőmérnökkel (BPMK) és Theisz Bálint Attila kabinetvezető önkormányzati főtanácsadóval.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Hogyan növelhető az építőipar teljesítménye?

Az egri Eszterházy Károly Egyetem Dísztermében tartotta október 6-án építőipari konferenciáját az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, az ÉVOSZ.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 09 október 2017 12:35

A FEM hálózat elérhetőségei

A Szupergyors Internet Program vonatkozásában érvényes eszkalációs eljárásrend szerint a tervező mérnökök az általuk észlelt elakadások tekintetében a szolgáltatókhoz, illetve a felügyelő mérnökökhöz (FEM) fordulhatnak közvetlenül.

  • Utolsó módosítás: hétfő, 09 október 2017 08:26

ÉMSZ RSZN

Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége október 26-án Gödöllőn, a Művészetek Házában rendez konferenciát a tetőfedések és szigetelés aktuális kérdéseiről.

  • Utolsó módosítás: kedd, 03 október 2017 11:22

Közös dolgaink – meghívó

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, az MMK Közlekedési Tagozata, a KTE Közlekedésépítési Tagozata és a MAÚT közös szervezésében a „KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” programsorozat következő rendezvényének témája „A projektekre vonatkozó kormánydöntések és minisztériumi elrendelések, valamint a nagytávú fejlesztési tervek konfliktusai.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Együttműködési megállapodást kötött a Mavir a Budapesti Műszaki Egyetemmel

Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a társaság a gyakorlati tudás megszerzésében segíti az egyetemen képzett mérnököket – mondta Csomai Kamilla, a Mavir vezérigazgatója sajtótájékoztatón szeptember 28-án, Budapesten.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Okos városok, okos városlakók

Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök előadásával nyitotta meg az „Okos városok, okos városlakók” című konferenciát, melyet a Magyar Építéstechnika szervezett.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

ÖKO HOME – Tervezz a természettel

Közép-Európa legnagyobb őszi ökoépítészeti konferenciáját rendezik meg október 6-7. között a Bercel kastélyban.

  • Utolsó módosítás: szerda, 30 november -0001 00:00

Okos városok, okos városlakók

A Magyar Építéstechnika konferenciasorozatának első, szeptember 20-i rendezvénye.

  • Utolsó módosítás: csütörtök, 07 szeptember 2017 12:12
Subscribe to this RSS feed