BPMK

Szentendrére látogatott Luis Sanz, a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének főigazgatója

Az Ipari-, Tudományos-, Innovációs és Technológiai Parkok Egyesülete meghívására január 13-16. között Magyarországra látogatott Luis Sanz, a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének (IASP) főigazgatója.

A látogatás keretein belül január 14-én a főigazgatót Mórucz Norbert, az Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesületének elnöke, Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, valamint Dauner Márton, az ÉMI vezérigazgatója fogadta az ÉMI központjában, Szentendrén.

A Luis Sanz vezette, 1984-ben alapított nemzetközi szövetség (IASP) 71 országból 400 tudományos parkot és 142.000 innovatív vállalatot képvisel. Az IPE és az IASP stratégiai partnerségének célkitűzése, hogy Magyarország és a hazai TTP-k aktívan bekapcsolódjanak a tudásgazdaság és az innováció-alapú nemzetközi szakmai és üzleti hálózatba, Magyarország felkerüljön a high-tech iparfejlesztés globális térképére.
A résztvevők elsőként, az MTA doktora, dr. Kiss Rita  biomechatronikai, biomechanikai, mozgáselemzési kutatásairól szóló filmjét tekintette meg, majd Kassai Ferenc elnök vezetésével a BPMK nagysikerű „Kreatív Magyarország Mérnöki Tudás (KMMT) - Múlt, jelen, jövő” című, folyamatosan frissülő vándorkiállítása következett.
Kassai Ferenc kiemelte, hogy a kiállítás 2011 első felében, június 16-23. között Brüsszelben is bemutatásra került, ahol jelentős nemzetközi elismerést szerezett a magyar mérnökség alkotásainak, és jeles alkotóinak: a munkák szakszerűsége meggyőzte Európát arról, hogy a magyar mérnökök képesek alkotó módon részt venni a világ versenyében.
Ezután kezdődött Az ÉMI tevékenységének bemutatása, majd a Solar Decathlon 2019 program részletezése. (A prezentáció internetes elérhetősége: https://www.solardecathlon.gov/international-europe.html )
A Solar Decathlon a világ mára legjelentősebbé vált nemzetközi, egyetemek között megrendezett építőipari innovációs versenye. A kezdeményezés alapvető célja, hogy a fiatalok kreativitására és innovációs képességére építve egyetemi kutató-fejlesztők együttműködjenek ipari partnerekkel, szponzorokkal és olyan innovatív, energiahatékony házakat tervezzenek, amelyek a megújuló energia és a tudatos erőforrás használatra alapozva, fenntarthatóságot demonstráló mintaotthonok lehetnek. A verseny során nem csak terveket készítenek, hanem az aktuális döntő helyszínén meg is építik a kiválasztásra kerülő pályaműveket.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy mérföldkő lehet az IPE és az IASP stratégiai partnerségének célkitűzése, továbbá az, hogy Magyarország és a hazai TTP-k aktívan bekapcsolódjanak a tudásgazdaság és az innováció-alapú nemzetközi szakmai és üzleti hálózatba.
A prezentációt követően a részvevőknek különleges élményben lehetett részük, a vendéglátók a Tudásközpont épületének tetejére kalauzolták őket, és onnan tekintették meg a Tudományos és Technológiai Park épületeit, a környező tájat. A program befejezéseként laboratóriumi látogatásra került sor, ahol különféle nyílászárók, és falazóelemek szakítószilárdságát végzik.