BPMK

Tudományos és üzleti együttműködési lehetőség Kínával

Dr. Palkovics László innovációért és technológiaért felelős miniszter november 7-i csungkingi látogatása alatt került felavatásra a Magyar-Kínai Technológia Transzfer Központ weboldala, melynek célja a magyar, illetve kínai szaktudás hatékony összekapcsolása a tudományos és üzleti szférában. Csungkingi külképviseletünk az érdeklődő kutatók elektronikus névjegykártyáit a Magyar-Kínai Technológia Transzfer Központ weboldalára szeretné feltölteni.

A központ célja a magyar, illetve kínai szaktudás hatékony összekapcsolása mind a tudományos, mind az üzleti szférában. A névjegykártyák tartalmaznák a kutató nevét, pozícióját, az őt alkalmazó intézményt, vagy céget, a kutató lakhelyét, valamint a főbb kutatási területeinek rövid leírását, illetve iparág szerinti besorolását. A honlapon az alábbi iparágak lennének megjelölve: orvostudomány, környezetvédelem, forgalom és városépítés, IKT, új anyag, népesség és egészség, autó és motorkerékpár, berendezésgyártás, modern mezőgazdaság, energiaforrások, vegyipar, fogyasztási cikkek gyártása, tudományos és technológiai szolgáltatások, és egyéb.

A jelenleg még fejlesztés alatt álló, november 7-én megnyílt honlap linkje:  http://tech.verytong.com/tech/index/index.html

Tekintettel arra, hogy a weboldal használata jelentősen megkönnyítheti a két ország közötti szakmai együttműködési lehetőségek feltárását, illetve az oldal levelező rendszere teret biztosít a két fél közötti közvetlen kommunikációhoz javasoljuk, hogy fontolják meg a honlapon történő részvételt, illetve érdeklődésük esetén javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Csungkingi Főkonzulátus külgazdasági attaséjával, Kádár GergellyelEz az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, aki további útmutatást nyújt a névjegykártyák feltöltési lehetőségéről.

A magyar-kínai technológia transzfer együttműködés 2015-ben kezdődött meg az MNKH Zrt., a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., valamint Csungking város high-tech központja között. A központ mind Csungkingban, mind Budapesten irodával rendelkezik. A Központon keresztül eddig termál (termálfürdő fejlesztés, termálgyógyászat), vízkezelés (víztisztítás, szennykezelés), „okosváros” (várostervezés, városi környezet- és zajvédelem), „zöld” mezőgazdaság, növényvédelem (agártechnológiák, kemikáliamentes (városi) növényvédelem), megújuló energia és anyaginnováció (magyar anyagkutatási eredmények felhasználása csungkingi ipari termelésében, pl.: autóipar esetén megújuló energia meghajtású gépjárművek gyártásában) területeken indultak el projektiniciatívák.