BPMK

Befejeződött a Rákóczi híd próbaterhelése

Befejeződött vasárnap a Rákóczi híd próbaterhelése, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság írt elő az 1-es villamosvonal átvezetése miatt. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója február 15-én, a próbaterhelés idején tartott sajtótájékoztatón történelmi eseménynek és „a józan ész próbaterhelésének" nevezte a folyamatot.

Mint mondta, 1996-ban, a híd átadása után nem sokkal, be kellett volna indulnia a villamosforgalomnak is, de ez elmaradt, majdnem 20 évet kellett arra várni, hogy "a józan ész győzedelmeskedjen". Hozzátette: történelmi adósságukat törlesztik most a villamosvonal átvezetésével. Jelezte, hogy a híd átadása előtt szintén tartottak próbaterhelést, de akkor villamosokkal ezt nem tudták kivitelezni, ezért határozatban rögzítették, hogy a villamosforgalom beindulása előtt újabb próbákat kell végezni. Az 1996-ban átadott 494 méter hosszú, 6280 tonnás hídszerkezetet a hétvégi statikus és dinamikus próbaterhelés alatt mintegy ezer tonnával terhelik meg, a szakemberek egyebek mellett a híd állagát, a főtartóknál keletkező feszültséget vizsgálják. A tesztben két Combino villamos és húsz tehergépkocsi vesz részt. A teszt alapján jegyzőkönyvet készítenek, amely alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság dönt arról, hogy megindulhat-e a forgalom. Pozitív döntés esetén megkezdődhet a villamosvezetők képzése és vizsgáztatása és legkésőbb kora tavasszal megindulhat az utasforgalom az 1-es villamos új szakaszán. (MTI)