BPMK

Kihelyezett elnökségi ülés Zsámbékon

Zsámbékon, a Szépia Bio & Art Hotelben tartotta 2019. évi kihelyezett elnökségi ülését október 8-án a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara.

A nyolcezer fős település polgármestere, Horváth László köszöntőjében elmondta, megtiszteltetés és öröm, hogy ismételten Zsámbékra látogatott a kamara elnöksége és szakmai partnereik, meghívott vendégeik. Elmondta, hogy a kamara és az önkormányzat közötti együttműködés az előző önkormányzati ciklus elején kezdődött meg. Az együttműködés gyümölcseként, az azóta eltelt 5 évben számos projekt és fejlesztés kezdődött meg a településen, amik közül a legjelentősebb és a város jövőjében a legfontosabb egy Tudományos és Technológiai Park létrehozása.
Kassai Ferenc BPMK elnök megnyitó beszédében röviden szólt kamaránkról, majd külön köszöntötte az IPE, a Horizont Global Kft., a KIFÜ, valamint a Kazah Magyar Baráti Társaság megjelent képviselőit.
A szakmai program első előadójaként Mórucz Norbert IPE elnök adott tájékoztatást a magyarországi Tudományos és Technológiai Park rendszer helyzetéről, valamint a helyi fejlesztési elképzelésekről és lehetőségekről, majd dr. Csoknyai Tamás tanszékvezető (BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék), dr. Kajtár László BPMK alelnök és dr. Ronkay Ferenc BPMK titkár közös előadása következett az épületenergetikai tanúsítványokkal kapcsolatban. Ezt követően Nyíri Szabolcs MAÚT elnök „Az innováció és műszaki szabályozás kapcsolata a közlekedésben” című előadására került sor, végül Henszelmann Imre, a Magyarországi Cserépkályhások Országos Ipartestületének titkára tartott beszámolót „Szilárdtüzelés szennyezése és a környezetbarát fatüzelés Tüzelőanyagok, tüzelőberendezések, tüzeléstechnika, rendszertervezés, környezeti hatások; Biztonság, gazdaságosság, kényelem, környezetbarátság, ami nem csak a testet melegíti” címmel.

A szakmai előadások ideje alatt a kísérő hölgyeknek lehetőségük nyílt megtekinteni a tinnyei homokszobor kiállítást. A múlandó alkotások olyan történelmi személyiségeket mintáznak, mint pl. Ady Endre vagy az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei, mint Kossuth Lajos vagy Batthyány Lajos. S mivel mindenki által ismert arcokról van szó, így az alkotók különösen ügyelnek a történelmi hűségre és a hasonlóságra.

 

A délután folyamán elnökségünk és meghívott vendégeink megtekinthették a 800 éves Romtemplomot, majd borkóstoláson vehettek részt az Adele pincészetben Zsámbék város jóvoltából.