BPMK

Ipari parkok fejlesztését támogató uniós pályázat jelent meg

Ipari parkok fejlesztésére jelent meg 6 milliárd forintos pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében; pályázatonként 10 és 100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Magyarországon mintegy 220 ipari park van, ezek az ország teljes területét lefedik, kihasználtságuk regionálisan változó, többségük rendelkezik még beépíthető területtel - ismertette az államtitkár. A 2014-20-as időszakban a mennyiségi fejlesztés helyett alapvető cél elsősorban a már meglévő ipari parkok által a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára nyújtott szolgáltatások körének bővítése, a jobb kihasználtság érdekében az ipari parkok elérhetőségének, szolgáltatásaik színvonalának javítása - hangsúlyozta. A támogatásból az ipari park működtetéséhez és a betelepülő kkv-k számára biztosított közös szolgáltatások nyújtásához szükséges új eszközök, berendezések beszerzésére, illetve információs technológia-fejlesztésre van lehetőség. Emellett elnyerhető támogatás a telekhatáron belüli alapinfrastruktúra kiépítésére, bővítésére, korszerűsítésére, valamint új, közös használatú épület építéséhez és a kapcsolódó épületgépészeti beruházásokhoz, amelyek az ipari park által biztosított közös szolgáltatások nyújtásához szükségesek. Rákossy Balázs kiemelte: a fejlesztések közvetetten hozzájárulnak a kkv-k tevékenységének fejlődéséhez, elősegítve ezzel versenyképes működésüket. A mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlesztése és exportképességének erősítése továbbra is az egyik legfontosabb irány a 2014-20-as időszak uniós fejlesztési forrásainak felhasználásakor - hangsúlyozta. (MTI)