BPMK

Fokozódó vadveszély

Egy 2015 decemberi miskolci szakmai rendezvényt követő kötetlen beszélgetés során esett róla szó, hogy az elmúlt időszakban megszaporodtak a vadelütéses balesetek a gyorsforgalmi úthálózaton. Az érdekes kérdéssel évek óta senki sem foglalkozott, így született meg az az elhatározás, hogy egy fórum keretében kerüljön összefoglalásra a jelenlegi helyzet, a kialakult problémákkal, lehetséges megoldással.

Ilyen előzmények után érkezett el február 16-a, amikor is a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésépítési Tagozata közös rendezvényén, a „Közös dolgaink – beszélgetések a szakmáról” programsorozat keretében került sor a fórumra „Fokozódó vadveszély” címmel.
A szakmai programot Szerencsi Gábor közúti szolgáltató igazgató (MK NZrt.) vezette, aki néhány adattal és saját képeivel vezette fel az előadásokat. A motorizáció fejlődése, az 1000 lakosra jutó gépjárművek számának közel monoton növekedése ismert. Ezzel szemben kevésbé ismert a nagyvadak számának hasonló alakulása. Mindeközben a nagyvadak élettere is jelentősen szűkült, és a megmaradt természetes élőteret újabb és újabb utak szabdalják tovább.
Elsőként Mikesz Csaba üzemeltetési igazgató (MK NZrt.) tartott előadást, amely a közútkezelő oldaláról foglalta össze a kérdést. Olyan sajnálatos esetek is szerepeltek az előadásban, mint a vadátjárónál történő etetések, vagy a gyorsforgalmi utak kerítéseinek szándékos átvágása az orvvadászok részéről. A lehetséges és szükséges intézkedések áttekintése is szerepelt a tájékoztatóban, amely a következő időszak feladatait is tartalmazta. Második előadóként dr. Székely István, az Országos Magyar Vadászkamara és Országos Magyar Vadászati Védegylet jogi képviselője következett. Az érdekfeszítő előadás a vadászok szemszögéből mutatta be a problémát. Bár jogi szempontú értékelésre került sor, de az elmondottakat nagy érdeklődés követte. Kiderült, hogy ha egy balesetet szenvedett autós perre megy, akkor – a bírói gyakorlat alapján – nagyobb eséllyel marasztalják el és kötelezik kártérítésre a vadásztársaságot, mint a közút kezelőjét.
Az előadásokat – a „Közös dolgaink – beszélgetések a szakmáról” programsorozat eddigi eseményeihez hasonlóan – hozzászólások követték. A mintegy félszáz érdeklődő közül tucatnyian szóltak hozzá a témához.
A program rezüméjének is tekinthető, hogy az előadók egyetértettek abban, a vadelütésből származó balesetek megelőzése közös érdek. Ha már a baleset bekövetkezett, akkor a közút kezelője és a vadászatra jogosult – általában – különböző oldalon állnak a felelősség megállapítása során. De mindkét félnek az az érdeke, hogy ezek a sajnálatos események ne következzenek be, illetve ha elkerülhetetlen, akkor a kimenetelük súlyossága csökkenjen.

Thoroczkay Zsolt elnök (KTE Közlekedésépítési Tagozat)