BPMK

Kihelyezett elnökségi ülés Győrben

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara november 2-án Győrben tartotta meg kihelyezett elnökségi ülését. A program részét képezte az Audi Hungária járműgyárban tett látogatás.

Az elnökség tagjait Lőre Péter kommunikációs igazgató fogadta, majd az Audi Hungária bemutatását követően a résztvevők megtekintethették  a járműgyár karosszéria gyártó és összeszerelő üzemét. Magyarország jelentős helyen áll az európai autógyártók listáján, hogy ezt meg tudjuk tartani, erősen a műszaki értelmiségtől és a kutatás-fejlesztési háttértől függ, amit jelen esetben az Audi Hungária tud biztosítani. Az Audi és az egyetem segített a régió infrastruktúra fejlesztésében különböző eszközökkel és pénzzel.

A program a győri Széchenyi István Egyetemen folytatódott. Itt prof. dr. Földesi Péter rektor és dr. Hanula Barna dékán mutatta be az Egyetem 2015-ben alakult Audi Hungária Járműmérnöki Karát. Az elhangzott előadás témája az Egyetem és az Audi Hungária közötti szakmai együttműködés bemutatása volt.
A kar létrejöttével a mérnökhallgatók a legkorszerűbb technikai-technológiai ismereteket sajátíthatják el a gyakorlatban, így munkába lépésük után azonnal megállják helyüket, feladataikat már az első naptól kezdve teljes értékűen el tudják végezni. Az új kar a magyarországi duális felsőoktatási képzés egyik bázisaként hozzájárul a gyakorlatorientált oktatás széles körű hazai elterjesztéséhez.

Az oktatásban és a tudományos munkában az Audi Hungaria szakemberei közvetlenül is részt vesznek.
Az elnökség tagjai betekintést nyertek, több a karon működő kutató laboratórium munkájába is.
A Járműipari Kutatóközpont célul tűzte ki, hogy a járműipari kutatás-fejlesztési feladatokban megfelelő lehetőséget biztosít a járműipari szereplők és a járműipari felsőoktatás együttműködésére, amely kiterjed:
Alapkutatási és célzott alapkutatási projektek megvalósítására,
Kutatás-fejlesztés megvalósításához szükséges humánerőforrás és szolgáltatás biztosítására,
Kutatás-fejlesztési szolgáltatások fejlesztésére,
Kutatási és innovációs együttműködések kialakítására,
Kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek, továbbá infrastruktúrájuk létrehozására.
A szervezeten belül a következő önálló kutatócsoportok működnek:
Motorszimulációs csoport
Motorfejlesztő csoport
Gépészeti kutatócsoport
Teszt és méréstechnikai csoport
Elektronikai feljesztő csoport
Szimulációs és irányítástechnikai csoport
 amelyek megfelelő hátteret nyújtanak a tervezett alapkutatási és célzott alapkutatási  projektekhez az alábbi területeken:
hibrid és elektromos járművek komplex járműdinamikai modellezése és elemzése
elektronikus mérési és irányítási módszereinek kutatása, matematikai modellezése és optimalizációs eljárásainak kutatása
infokommunikációs technológiák a járműiparban