BPMK

A felsőoktatás és a munkaerőpiac szorosabb összekapcsolása szükséges

A felsőoktatás és a gazdaság, a munkaerőpiac még szorosabb összekapcsolása szükséges – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere március 19-én Budapesten, a Duális Képzési Tanács alakuló ülésén.

Balog Zoltán szerint ma is számos olyan képzés van, amely nem ad piacképes tudást, ezen az állapoton változtatni kell. Ezzel összefüggésben a duális képzésről elmondta, hogy a hallgató, felvételét követően, gyakorlati képzésben is részesül. Közölte, a felsőoktatásért felelős államtitkárság kiírta az első pályázatokat vállalatok és felsőoktatási intézmények együttműködésére: erre 350 cég jelentkezett, ebből 248 kis- és középvállalat; 21 felsőoktatási intézmény vesz részt az együttműködésben, és 79 alapszakot érint a duális képzési forma. Az első évben, szeptembertől ezer hallgató tud majd belépni duális képzési formába - mondta a miniszter. Beszédét követően Balog Zoltán és Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár átadta a Duális Képzési Tanács tagjainak a kinevezésükről szóló iratokat. A tanács vezetője Rudnay János, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke. A testület feladata, hogy meghatározza a duális képzés minőségi és fejlesztési irányait, támogassa a duális képzési programok, projektek kidolgozását, hozzájáruljon a minőség- és teljesítményelvű felsőoktatás kialakításához. A Duális Képzési Tanács megalakulását előkészítő egyik múlt évi egyeztetés után arról tájékoztatták az MTI-t, hogy két tagot az oktatásért felelős miniszter, két tagot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, egy tagot az agrárpolitikáért felelős miniszter, egy tagot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, három tagot a Magyar Rektori Konferencia, két tagot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, egy tagot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, egy tagot – dr. Szekeres Tamás személyében – a Magyar Mérnöki Kamara delegál. (MTI)