BPMK

Augusztusban 10,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a júliusi magas bázishoz mérten 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés – jelentette október 14-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 9,8 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához képest.

Tavaly márciustól októberig az építőipar teljesítménye elmaradt az egy évvel korábbitól, 2020 augusztusában 15,4 százalékkal esett vissza, ami azt jelenti, hogy az idén augusztusi termelés a két évvel korábbi 93,2 százalékának felelt meg. Az épületek építése változatlan áron 16,3 százalékkal, az egyéb építményeké 2,4 százalékkal magasabb volt a tavaly augusztusinál.
Az építőipari ágazatok közül a magasépítésben 32,4 százalékkal nőtt a termelés volumene, a mélyépítésben 0,3 százalékkal csökkent. A speciális szaképítésé 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az építőipar folyó áron számolva 440,9 milliárd forint értéket állított elő, ami 24,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál, azaz 12,8 százalékos átlagos áremelkedésre utal.  Az épületek tették ki az augusztusi termelés 60,8 százalékát, 39,2 százalék jutott a mélyépítésre.
A megkötött új szerződések volumene 39,9 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,3 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 138,4 százalékkal nagyobb volt a tavaly augusztusinál.
Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 22,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, míg folyó áron 36,1 százalékos növekedéssel 2583,1 milliárd forintot ért el. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 24,0, az egyéb építményeké 20,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. (MTI)