BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

E- MOBILITÁS MÁSKÉPPEN II.

„E- MOBILITÁS MÁSKÉPPEN II.” címmel október 19-én nagysikerű konferenciát és kiállítást rendezett a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara a Hungexpoval, a Jedlik Ányos Klaszterrel és az MTA Természettudományi Kutatóközponttal közösen.

Koszorúzás Botka Imre lakóházánál

Az MMK Gépészeti Tagozatának (Szendrő Péter, az idei díjazott, M. Csizmadia Béla GépT elnök, Kolonits Ferenc, a díj egyik megálmodója, Borbás Lajos, korábbi díjazott), és a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara képviselői (Bánó Imre, a BPMK Gépészeti szakcsoportjának elnöke, Ronkay Ferenc, a BPMK titkára) október14-én megkoszorúzták annak a Budapesten, a Stefánia út 29. alatti háznak a falán lévő emléktáblát, amelyben Botka Imre élete utolsó éveit töltötte.

Augusztusban jelentősen lassult az építőipar visszaesése

Augusztusban az építőipari termelés 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest, ami ebben az évben a legkisebb visszaesés, és jóval mérsékeltebb az előző havi 17,6 százaléknál. Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése augusztusban 4,6 százalékkal nőtt, miután júliusban még 3,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

„Az ötlettől a megvalósításig” – nemzetközi innovációs konferencia, kiállítás és ötletbörze

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók Országos Szövetsége és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége november 22-23-án nagyszabású Nemzetközi Innovációs Konferenciát, Kiállítást és Ötletbörzét rendez az Európa Congress Centerben (Bp. Hárshegyi út 5-7.).

Subscribe to this RSS feed