BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Elfogadták az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását

Az Országgyűlés elfogadta az  épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását, mely november 21-én megjelent a Magyar Közlönyben is. Ugyancsak a Közlöny tartalmazza az egyes kormányrendeleteknek a kötelező tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás bevezetésével összefüggő módosításáról szóló 353/2016 (XI.18.) számú Korm. rendeletet is, amely több, az építésüggyel kapcsolatos Korm. rendeletet is módosít.

ESZTERICH ALKALMAZÁSI SEGÉDLET

Az Esztrich és Ipari Padló Egyesület, valamint a Burkolástechnika Egyesület 2010-ben kiadott „Padló MI 01 ESZTRICHPADLÓZATOK – tervezés, kivitelezés, követelmények, műszaki irányelv” című könyvére támaszkodva 2015-ben megjelent az „ESZTRICH ALKALMAZÁSI SEGÉDLET”.

13,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés


Szeptemberben az építőipari termelés 13,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az előző havi 9,0 és a júliusi 17,6 százalékos visszaesés után. Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése szeptemberben 1,7 százalékkal nőtt, miután augusztusban még 4,6 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Elkészült az új csernobili szarkofág

Befejeződött az új acélszarkofág építése a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége által sújtott csernobili atomerőműben, a szakemberek megkezdték a létesítmény "rátolását" a sérült atomreaktorra.

Diplomaátadó ünnepség

November 4-én rendezték a Műegyetem Építőmérnöki Karának diplomaátadó ünnepségét, ahol a Magyar Mérnöki Kamara diplomadíját Kassai Ferenc alelnök adta át Forgács Tamás doktorandusz hallgatónak.

Subscribe to this RSS feed